Test és súlytalanság. Mozgás és kimerevítettség. Anyag és atmoszféra. Csurka Eszter képein felrobbannának ezek a feszültségek, ha nem a természetellenességet tagadva jelennének meg. Az anyagiságukat cáfoló ember alakok Csurka festészetének központi motívumai. A dinamikát képein nem csak a test elmozdulása fejezi ki, maguk a testek vibrálóan átenergetizáltak. Az emberfigurák legtöbbször a realitás környezetéből kiszakítva, semleges háttér előtt, semmis térben jelennek meg, ahol a gravitáció törvényei gyakran érvénytelenek. Mintha egy önkívületi állapot metamorfózisában ragadta volna meg őket a festő. A valós környezetet ábrázoló képeken az eleven ember és tárgyi világ kontrasztja megszűnik, egybeolvasztja a puha, elmosódó képi világ.
Csurka Eszter színhasználatát az érzékletes expresszivitás jellemzi. Előszeretettel játszik a szürke szín használatával, amely az ember egyedüllétét, elhatárolódását fejezi ki. Lendületes ecsetkezelése alkalmas a lényeg láttatására, a részletekben elvesző ábrázolás helyett. A befogadó hasonlóan látja a megfestett jeleneteket, mint egy mozgásban lévő ember: elnagyoltan, elmosódva, főként színeket és minőségeket megragadva. Az ecset lágy vonalú, mégis dinamikus, hangsúlyos használata találóan képezi le ezt az örökmozgó állapotát. A festészet statikusságát kijátszó művek kapcsolódnak a művész fotós és filmes gyakorlatához, ahol a folyamatokat nem kell megszakítani a leképezésükhöz. Ugyanakkor elég a valós életbe tekinteni inspirációért: a végeláthatatlan mozgás, külső és belső dinamika, a sohasem pihenő alakulás igazolja érvényességét.
