Nem telik el úgy nap Magyarországon, hogy két-három ember ne veszítené el lakhatását. Ebből az élethelyzetből szinte csak emberfeletti erővel, nagy szerencsével és támogatók révén lehet kiemelkedni. A Mentőcsónak Egység és a STEREO AKT közös előadása egy interaktív színházi társasjáték, amely által a hajléktalan emberek életébe nyerünk bepillantást, játékosként megpróbálhatunk megélni, túlélni fél évet otthontalanul.

Az előadást Boross Martin rendezte, és négy szereplő játssza: két színész, egy hajléktalan aktivista és egy szociális munkás, aki szakértőként segít kiigazodni a sokak által alig ismert világban. A felnőtt közönségnek és középiskolai diákoknak egyaránt játszott előadás egy helyzetjelentés saját társadalmunkról, amely egyfelől rávilágít a hajléktalanság mindannyiunkat érintő okaira, és megkérdőjelezi a káros előítéleteket, amelyek a témát övezik.

Címkék