Chang Eunho koreai származású zeneszerző, a dél-koreai kortárs zene egyik kiemelkedő egyénisége. Jelenleg Lengyelországban él. A harmincas éveiben kezdett zeneszerzői karrierje során számos nemzetközi zenei versenyen ért el kitűnő helyezést: Paderewski Verseny (első hely, Lengyelország), George Enescu Nemzetközi Verseny (nagydíj, Románia), Zsófia spanyol királyné zeneszerzői díj (nagydíj, Spanyolország), Erzsébet királyné Verseny (elődöntő, Belgium), Geneva Verseny (döntő, Svájc), Jurgenson Verseny (második hely, Oroszország) és a Dong-A Zenei Verseny (első hely, Dél-Korea). Szerzeményeit beválogatták a Varsói Őszi Fesztivál és a Vacances Percutantes Fesztivál programjába, és emellett felcsendültek a Varsói Királyi Palotában és a Musica Polonica Nova színpadán is. Műveit a németországi Simon Verlag jelentette meg 2011-ben.

A magyar közönség június 8-án a Budapest Music Centerben ismerkedhet meg műveivel. A hangversenyen az egyik legismertebb műve, a Sanjo-sorozat kerül bemutatásra. A sanjo koreai kifejezés szó szerinti jelentése „elszórt dallamok”, és a hagyományos koreai zenei örökség egyik hangszeres műfajának megnevezésére használják. Eunho sorozata eredetileg tíz tételből áll, ebből ötöt, az első ciklus tételeit hallhatja majd a magyar közönség: I. tétel hegedűszóló, II. tétel csellószóló, III. tétel fuvolaszóló, IV. tétel szopránszóló, V. tétel orgonaszóló. Minden tétel egy-egy témát jelenít meg a zene nyelvén. Az első négy és a hatodik-kilencedik tételek a koreai festészet, zenei technika és hangzásvilág lineáris kifejezése a nyugati hangszeres hagyományok révén. Az ötödik és tizedik tételben pedig más kifejezésmódot használ, mégis összességében az elemek harmonikus módon egységet alkotva fonódnak egymásba a két ciklus tíz tételének sorozatában.

Program és zenészek: 


  • Sanjo I. hegedűszóló: Sunyoon Won

  • Sanjo II. csellószóló: Dominik Plocinski

  • Sanjo III. fuvolaszóló: Rafal Zolkos

  • Sanjo IV. szopránszóló: Olga Siemenczuk

  • Sanjo V. orgonaszóló: Dariusz Prybylski


https://www.youtube.com/watch?v=15OHhvMuGPg