Benkő Imre hat évtizedre visszatekintő fotográfiai életművének bemutatója a Műcsarnok 2024-es programjának első kiemelkedő eseménye. A térben és időben szerteágazó anyag három földrész húsz országát érinti, a hetvenes évektől napjainkig mutatja be az emberi viszonyok sokféleségét. A kiállítás az életmű teljességéből válogat: az 1975-ös World Press Photo díjnyertes felvételétől az ikonikus ózdi, budapesti és külföldi sorozatokon át, egészen a kínai utazásainak 2019-ben készített képekig.

Benkő fotográfusi érdeklődése – akár a nagyváros, akár a vidék adja a hátteret – elsősorban az emberi viszonyokra összpontosít. Képei egyben kordokumentumok; visszaköszönnek, vagy megismerhetővé válnak a korszakra jellemző meghatározó életstílusok, kulturális szokások és attitűdök – keleten és nyugaton egyaránt. A fotók sajátos nyelven szólalnak meg: a társadalomábrázoló humanista fotográfiai hagyományból fakadó érzékenység Benkő egyéni látásmódjával párosulva emlékezetünkben megragadó képeket eredményez. 

(Fotó: Benkő Imre)

Címkék