Azt már megszokhattuk, hogy Budapesten a tavasz egyet jelent a kulturális pezsgéssel, és ez idén sem lesz másképp. Március 31-én indul a Bartók Tavasz, ahol az előadóművészetek kapják a főszerepet: koncertek, színház- és filmpremierek, táncelőadások, irodalmi estek és fesztiválok színesítik a főváros kulturális palettáját.
Április 12-én a Bartók Tavasz keretein belül robban be a Budapest Ritmo, mely Közép-Európa egyik legjelentősebb világzenei fesztiválja, 2023-ban ismét a főváros szívébe hozza a szcéna legjobb előadóit.
Április 14-én a koncertek mellett érdemes ellátogatni a Toldi moziba, ahol megnézhetjük a 2023-as Budapest Ritmo koncertfilm-premierjét.
VENI, azaz Szász Veronika zenéje az elektronika, a jazz és a népdalok közös metszetében teremt álomszerű világokat. A képzőművészként is alkotó Veronika hangja már önmagában is elemel pár centire a földtől, ehhez társul a fiatal tehetség, Regős Ábel fanyar, experimentális technikája. A Budapest Ritmo 2023-as filmje kép és hang újszerű, magával ragadó egymásra találását ígéri.
Az eseményről itt találtok további infókat, és itt tudtok rá jegyet vásárolni.
Kultúra
Láttatsz és látszol – művészetterápiás kiállítás
Milyen színű a szorongás? Hány kollázspapír szükséges a gyász ábrázolásához? Hogy néz ki papírra vetve az endometriózis küzdelme? A Safespace Budapest negyedik éve várja művészetterápiás és relaxációs foglalkozásaira a résztvevőket, ez idő alatt közel 600 alkotás készült a szorongás, a testkép, a kapcsolatok, a gyász, a szexualitás témájában. A foglalkozásokhoz nem szükséges művészeti előképzettség vagy jó kézügyesség, az első számú cél itt az, hogy bárki, végzettségétől függetlenül tapasztalhassa a kreativitás stresszoldó hatását, hogy alkotásán keresztül egy új perspektívából nézhessen rá belső állapotára, és egyúttal kapcsolódhasson sorstársaival.