Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Balra át, jobbra át – Művészeti és politikai radikalizmus a Kádár-korban

A Balra át, jobbra át című kiállítás azt vizsgálja, hogy milyen lehetőségei voltak a létező szocializmus keretein belül azoknak a csoportoknak, akiket saját művészeti és politikai programjuk vezetett a rendszer hol bal-, hol jobboldali kritikája felé. A világszerte megjelenő 68-as mozgalmakhoz közel álló Orfeo, és az 1970-es évek undergroundjától a 80-as évek politikai ellenzéke felé mozduló Inconnu csoport egyaránt a művészeti és politikai radikalizmus összekapcsolására tett kísérletet. A két csoport egymás mellé helyezésével a korszak meghatározó doktrínái, ideológiái és mechanizmusai kerülnek a középpontba. A különbségek és a hasonlóságok bemutatásán keresztül láthatóvá válik, hogy a késő Kádár-kori radikális művészeti kritikának milyen társadalmi és intézményes feltételei voltak.

Kurátorok: Nagy Kristóf, Szarvas Márton

Hasonló tartalmak

Szabadidő Szponzorált

GOBUDA Advent

Óbuda legnagyobb bevásárlóközpontja a GOBUDA Mall családi programokkal vár bennünket december 6. és 9. között: ingyenes Gryllus Vilmos és Kovácsovics Fruzsina gyerekkoncertre számíthatunk, és lesz népzenei hangszersimogató adventi rézfúvós koncerttel, valamint digitális játéksarok, kézműves foglalkozás és arcfestés is.

Shopping

ReClaim Vintage – Advent Night Shopping

December 3-án, advent első vasárnapján hosszabbított nyitvatartással, este 23:00-ig várnak a Király utca új vintage boltjában, a ReClaimben. Lesz süti, karácsonyi zene, és 15% kedvezmény jár minden teljes árú termékre, amennyiben a kasszánál bemondjuk a Rudolf jeligét.

Kultúra

Pulpbrother (US): Sorry I forgot the pizza I was supposed to deliver

November végén amerikai kultművész érkezik a budai minigalériába, a Start Galéria Budapestbe, amit érdemes megnézni a pop-art kedvelőinek. Ha Pulpbrother sikerének titkát boncolgatjuk, olyan címkék kerülnek elő, mint a humor, olykor a fekete humor is. Rendkívül profán, szarkasztikus, csípős és mindig flegma – mégis áthatja az életigenlés.

Shopping Kultúra

PANEL Contemporary: Karácsonyi képzőművészeti kiállítás és vásár

A Faur Zsófi Galéria karácsonyi képzőművészeti kiállítással és vásárral könnyíti meg az ünnepek előtti ajándékhajszát: december 22-ig minden hétköznap 12:00-től 18 óráig nézelődhetünk a galéria művészeinek alkotásai között.

Neked ajánlott

A