Az első magyarországi városi táncház évfordulóján ünnepeljük országszerte – immár hagyományosan – a táncház napját. Az idei évben online koncertközvetítést biztosít a Zeneakadémia, az ünnepi népzenei koncert a Hagyományok Házával közös szervezésben valósul meg. Ezen az eseményen adják át a Halmos Béla-vándordíjat és a Halmos Béla-emlékérmet is. A koncert fellépői közül a Békés Banda több mint 40 éve alakult, repertoárjukban a Kárpát-medence legkülönfélébb kistájainak népzenéje szerepel. A zenekar prímása a Halmos Béla-díjas Lipták Dániel, aki 2015-ben elsőként vehette át Halmos Béla egykori hegedűjét. Műsorukban a mezőségi, alföldi és felcsíki dallamok mellett méhkeréki muzsika is szerepel, mely nem csupán a Békés Banda koncertjeinek elmaradhatatlan része, hanem Halmos Béla és a táncházmozgalom számára is kiemelt jelentőséggel bírt. A műsor második fellépője a 2008-ban alakult, hagyományos csángó népzenét játszó Berka együttes, akik az ünnepi alkalomhoz illeszkedően elsősorban moldvai táncdallamokat szólaltatnak meg. A koncert harmadik részében fellépő Erdőfű pedig a fővárosi táncházak egyik legnépszerűbb vonósbandája, akik Martin György kalotaszegi gyűjtéseiből válogatnak, ezzel a készülő új lemezük anyagából adnak ízelítőt. A műsor szerkesztője: Árendás Péter.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
