Nem volt "izmus", sem pedig mozgalom, ráadásul se vezetője, sokáig pedig még neve sem akadt annak a mára jól ismert stílusirányzatnak, melyet a legendás Poirot tévésorozatból vagy a Nagy Gatsby mozifilmből valószínűleg még azok is ismernek, akiknek egyébként semmit sem jelent a művészettörténet. Éppen ezért különösen izgalmas, hogy sokáig igazából "kallódott" az art deco a művészettörténeti kánonban, pedig erőteljes, geometrikus vonalvezetésével, jellemző fekete, arany és vörös színeivel, csillogó felületeivel, a fém használatával a mai szemmel nézve rendkívül elegáns, fényűző, ugyanakkor modern stílus volt, mely határozottan nyomot hagyott a tárgykultúrán, az öltözködésen, de és az építészeti formanyelven is a két világháború között.

Hogy mennyire meghatározó volt ez a jóindulattal is csak két évtizedet átfogó stílus, azt  jól mutatja, hogy ha a harmincas évek világára gondolunk, rögtön eszünkbe jutnak a flitteres, rövid ruhácskába bújt táncoslányok, az áramvonalas sportkocsik, az elmaradhatatlan cigarettafüst, a rádiózás, a mozi… Hogy hogyan született meg ez a rendkívüli időszak, ma mit látunk belőle Budapest utcáin sétálva, hogyan gyűrűzött be Magyarországra, és mit és hogyan hangolt át nálunk az eredetileg ZigZag stílusként is becézett irányzat, kiderül az Imagine Budapest sétáján!

Találkozó: Szabadság tér 5., a Szüreti menet - dombormű alatt (Szabadság tér és az Október 6. utca sarkán)

Jelentkezni ezen a linken lehet!