kultúra

szerkesztés

A magyar plakátművészet első aranykora

Program adatai

  • BÁV Apszisterem

  • Facebook

    Facebook

  • 2019. január 29., kedd 18:00

A plakátművészet megszületését Magyarországon pályázatokkal bátorították. Az 1896-os millenniumi pályázat után 1898-tól rendszeresen írtak ki versenyt mind állami intézmények, mind kereskedelmi cégek. A plakátok első tervezői között olyan művészek voltak, akik külföldi tanulmányok, tapasztalatok birtokában vágtak bele, elsősorban kiállítási plakátok tervezésébe, mint Rippl-Rónai József, Vaszary János vagy Ferenczy Károly.

A szecesszió elterjedésével felvirágzott a plakátművészet Magyarországon. A művészek alkalmi kirándulásai mellett nyomdászok, grafikusok kezdtek foglalkozni ezzel az új műfajjal. Az 1900-as évek elejétől olyan nagymesterek dolgoztak, mint Faragó Géza, Tuszkay Márton, Földes Imre vagy a politikai plakátjairól is ismert világhírű Bíró Mihály, és olyan ikonikus művek születtek, mint a mindenki által ismert Unicum plakát, a Törley gyár plakátjai, vagy a Pálma- és Holzer-plakátok.

Az előadás az 1914 előtti időszakot, a magyar plakátművészet eme első aranykorát mutatja be az érdeklődők számára.

Előadó: Dr. Földi Eszter, a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai gyűjteményének vezetője

Hasonló tartalmak

Admin mode