kultúra

szerkesztés

A Godot Galéria 20 éves jubileumi kiállítása

Program adatok

Az idei esztendőben 20 éves Godot Galéria az ünnepi év egyik fontos eseményéhez érkezett, a galéria jubileumi kiállításához. Ebből az alkalomból az alábbi válogatással álltak elő: egy olyan kiállítást szerveztek, ahol csupán az a hét művész szerepel, akikkel a galéria jelen pillanatban együtt dolgozik. Név szerint: Bukta Imre, drMáriás, feLugossy László, Gaál József, Nagy Kriszta, Szikora Tamás, Ujházi Péter. Az itthon bevett gyakorlattal szemben a Godot jóval kevesebb művésszel kooperál, azzal a céllal, hogy így sokkal több figyelmet tudjanak feléjük fordítani.

A kiállítás anyagát teljesen demokratikus módon úgy válogatták össze, hogy minden művész négy-négy alkotással szerepeljen benne. A több évtizednyi életműveknek megfelelően ezek között a szűk keretek közt egy-egy mini életmű kiállítást is létrehoztak. A tárlat különlegessége, hogy csak olyan művek szerepelnek rajta, amik ma már jelentős magángyűjteményekben találhatóak meg.

Hasonló tartalmak

Admin mode