2018. június 9-én ismét énekhanggal telnek meg a józsefvárosi Palotanegyed különböző helyszínei a 6. Kórusok Éjszakáján. Budapest nyolcadik kerületét egyetlen estére hazai és külföldi amatőr kórusok töltik meg. A 41 együttes 76 koncerttel 10 különböző helyszínen szórakoztatja a közönséget.

Néhány óra alatt intenzív zenei élményben lehet része bárkinek, aki ellátogat a 6. Kórusok Éjszakájára. Akár egyetlen helyszínt is kiválaszthatnak a látogatók, de élvezhetik a produkciókat úgy is, ha csupán belehallgatnak egy-egy kórus előadásába, majd egyik helyről vándorolnak tovább a másikra az este folyamán.

A hagyományokhoz híven a Kórusok Éjszakája programja június 9-én, szombat délután 16 órakor az Éneklő utcával veszi kezdetét. A Kálvin tértől a Pollack Mihály térig sétálva bárki belehallgathat a szabad ég alatt felcsendülő zenei ízelítőkbe. A hazai és külföldi változatos stílusú formációk – a régi, klasszikus, gyerek, kortárs, könnyű és folk műfajban – egymásnak adják át a stafétabotot.

A Kórusok Éjszakáján megnyílnak a józsefvárosi kapuk és udvarok, ahogyan a ritkán látott belső kertek is. Az idei évben újabb helyszínnel bővül a paletta – a Lumen Kávézó udvarát is énekhangok töltik be ezen az estén. A korábbi színhelyek közül a látogatók idén is megcsodálhatják a Magyar Nemzeti Múzeum monumentális belső udvarát, a varázslatos hangulatú, Ötpacsirta utcai Építész udvart, az erre az estére megnyíló Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének vadregényes kertjét és a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészkarának belső udvarát. A szervezők, gondolva az esetleges nyári záporokra, esőhelyszínekkel is készülnek.