Január 31. és február 3. között harmadik alkalommal rendezik meg a FACT (Festival Arts Cinema Theatre) nemzetközi fesztivált. Az európai művészeti egyetemek fesztiváljainak sorában a budapesti FACT különlegessége a két nagy művészeti ág, a film és a színház együttes bemutatkozása, valamint a színpadi látványban érdekelt díszlet- és jelmeztervező hallgatók munkáinak megjelenése.

A 2019-es fesztiválon négy külföldi és a két hazai színművészeti egyetem hallgatói mutatkoznak be. Meghívást kaptak a prágai, a belgrádi, a giesseni, a versció-i és a kaposvári színművészeti egyetem produkciói, a házigazda Színház- és Filmművészeti Egyetem három előadással képviselteti magát.

Idén első alkalommal kerül sor az úgynevezett OFF program keretében olyan nemzetközi workshopokra, amit az SZFE hallgatói szerveznek. Valamennyi résztvevő ország színész vagy rendező szakos növendékei tartanak foglalkozást, a négy nap során kilenc különböző tematikájú műhelymunka valósul meg, így lesznek többek között bábos, tévés, színházi és táncos projektek.

A fesztivál részletes programja ezen a linken érhető el!