Másfél évtizede született Magyarország akkoriban egyetlen kizárólag rövidfilmeket felvonultató nemzetközi fesztiválja a BuSho, mely ezúttal egy spanyol rövidfilmmel indul és egy mexikói alkotással zár majd augusztus utolsó hetében a Puskin moziban és több fővárosi helyszínen. A kissé felfrissített öttagú előzsűri döntése nyomán végül ezúttal 18 országból 70 rövidfilm került a versenyprogramba, melyből 45 fikciós, 16 animáció valamint 9 kísérleti film.

A fesztivál a jól bevált és megszokott struktúrában, azaz 3 nap leforgása alatt 15 egyórás blokkba szerkesztve nyújtja át az érdeklődőknek a versenyprogramot, de természetesen lesznek magyar és nemzetközi panoráma vetítések és egyéb kísérőprogramok is.

A részletes program ezen a linken olvasható!