2014. június 19-21. között rendezik meg idén a
12. Magyar Zsonglőrtalálkozót
, a Magyar Zsonglőr Egyesület éves rendezvényét. A találkozó egy nyitott rendezvény
amatőröknek és profiknak, gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek.
Egy találkozási pont zsonglőrködni tudóknak, tanu
lóknak és tanulni vágyóknak. 48 óra
közös gyakorlás és jó hangulat éjjel-nappal!




Az idei találkozónk kiemelt célja, hogy a széles közönséget és érdeklődőket is beavassák a zsonglőrködés rejtelmeibe, ezért
kezdők számára is kínálnak órákat. 




Csütörtök este a II. Magyar Tüzes Szemle kínál látványos programot, ahol magyar
tűzzsonglőr csapatok mellett
 a héten zajló
Nemzetközi Tűzszínházi
képzés előadóművészei lépnek fel. 




A találkozó másik kiemelt eseménye az idén először megrendezésre kerülő Szakmai Konferencia, mely több előadás által járja körül a
cirkusz jelentőségét 
a társadalmi integrációban, és egyben bemutatja a szociális cirkuszi munkákat is. 




A folyamatos
gyakorlás
és
workshopok
mellett sor kerül az
Open Stage
-re - azaz a Nyitott színpadra- , ami
bemutatkozási
lehetőséget biztosít mindenkinek, aki fel szeretne tűnni új
zsonglőr/cirkusz műsorával
, vagy csak megmutatná tudományát. A
Kombat
és
Volleyclub
pedig remek lehetőség egy egészséges versengésre és a vándorkupák elnyerésére. A
Renegade
pedig az éjszakai
'ereszd el a hajam
', ahova az őrült ötleteket várják!


Program:




Június 19., csütörtök


18:00 Tornaterem nyitás, regisztráció


20:30-22:00 2. Magyar Tüzes Szemle (helyszín: Kontra Klub terasz (Trafó) , Budapest Liliom utca 41.)


23:30 Renegade




Június 20., péntek


10:00-14:00 Szakmai konferencia 'Cirkusz jelentősége a társadalmi integrációban' 


11:00-12:00 Tűzbiztonsági workshop


11:00 -13:00 Zsonglőr workshopok haladóknak és beavató órák kezdőknek 


12:00-14:00 Tüzes Szemle produkcióinak értékelése a zsűrivel


14:00-15:00 Színpadon az Etnocirkusz, szőlőskislaki Artista iskola, Pince klub fiataljai (ifjúsági- és szociális cirkuszi bemutató)


15:00-16:00 A Magyar Zsonglőr Egyesület művészeinek fellépése 


16:00-18:00 Zsonglőr workshopok haladóknak és beavató órák kezdőknek


20:00 Openstage


22:30 Kombat Kupaforduló




Június 21., szombat


11:00 Challenge Hour


12:00-16:00 Zsonglőr workshopok haladóknak és beavató órák kezdőknek


14:00 Volleyclub kupaforduló


18:00 Tornaterem zárás