Hunyadi, Petőfi, Kossuth, Széchenyi, Deák. Ezeket a neveket így, vagy úgy, de minden magyar ember ismeri. Legendás történelmi hősök, akik minden lehetséges eszközzel a Magyar Hazáért küzdöttek. Vannak azonban olyanok is, akik kevésbé vannak benne a köztudatban, mégis zsenijükkel, tudásukkal, kapcsolataikkal sokat tettek az országért. Az egyik ilyen, és talán a legkiemelkedőbb, a Magyar Nemzeti Bank első elnöke: Popovics Sándor.
Miért is Ő az egyik legkiemelkedőbb? Magyarország az I. Világháború – ezzel együtt Trianon – után szinte kilátástalan helyzetbe került. A nyugati országok és az európai közösség hitele nélkül, mondjuk ki: tönkrement volna. Ki tudja, milyen nemzetiségűek lennénk most, illetve milyen országban élnénk, ha nincs Wekerle Sándor tanítványa, a zseniális jogász, aki pénzügyi tudásával, korszakalkotó ötleteivel és kapcsolataival nem menti meg Magyarhont?! A Pénzmúzeumban minden csütörtökön – regisztráció és időpontfoglalás után – megtekinthető a Popovics Sándor életét, ezzel együtt a Magyar Nemzeti Bank alapítását bemutató doku-játékfilm, melynek címe: Az Alapítás. A filmet Köbli Norbert forgatókönyvéből, Szász Attila rendezte, a főbb szerepekben pedig Barbinek Péter és Seress Zoltán látható.
Popovics Sándor 1862-ben született Pesten. Jogi diplomája megszerzése után nem sokkal a Pénzügyminisztériumban helyezkedett el. Politikusi pályafutását 1890-ben kezdte, akkor lett miniszteri tanácsos, majd rá két évre már kormánybiztos-helyettes. Ezt követően politikai államtitkári státuszt töltött be amit 10 éven át az Osztrák-Magyar Bank kormányzói megbízatása követett. Popovics Sándor lett a Magyar Nemzeti Bank első elnöke. A Magyar Nemzeti Bank 1924. június 24-én kezdte meg a működését hivatalosan, a Pénzmúzeumban vetített film is az MNB100 program keretében készült.
Popovics Sándor az élete során elkötelezetten küzdött a korona stabilitásának megteremtésében és a pengő gyors bevezetésében. Munkásságát ebben az időszakban az ország hitelképességének helyreállítása vezérelte. Az 1931-ben kirobbant pénzügyi válság leküzdésében és a pengő stabilitásának megőrzésében kulcsszerepe volt szakmai döntéseinek. Ebben az időszakban írt közgazdasági munkái a pénz értékállóságával és a fizetőeszközök első világháború alatti sorsával foglalkoztak.
Bethlen István miniszterelnökkel kiváló kapcsolatot ápolt, tanácsai pedig nagyban hozzájárultak bethleni konszolidáció sikeréhez. Bethlen István, Klebelsberg Kunó és Popovics Sándor hármasa újjáépítette a politikai káoszba süllyedt Magyarországot és egy pénzügyi intézményrendszer képes volt stabilizálni az országot.
Popovics Sándor, az önálló magyar jegybank elnökeként őrködött az árstabilitás felett, és az inflációról vallott nézetei a mai napig meghatározóak.
„Van szerencsém szíves tudomásukra hozni, hogy megrongált egészségi állapotom, mely nem engedi meg, hogy a Bank vezetését az erre szükséges aktivitással ellássam és az a körülmény, hogy nincs kilátás arra, hogy ez a helyzet rövidesen megváltozzék, arra indítottak, hogy a Magyar Nemzeti Banknál viselt elnöki állásomról lemondjak.” – írja kézzel írt levelében Popovics Sándor 1935. január 6-án. A Magyar Nemzeti Bank első elnöke nem sokkal később hunyt el. Ezt a levelet a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont is bemutatja közönségének, továbbá Popovics Sándor névjegyét, irodájának másolatát és legendás kalapját is.
Ezt a cikket nem a We Love szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.