A Bródy Sándor utca Gutenberg térhez közelebb eső részén találjuk a TOBE névre hallgató galériát, aminek középpontjában a fotóművészet népszerűsítése áll. Itthon külföldhöz képest nem sok olyan tér van, ahol a fényképezés művészetén van a hangsúly, így örülhetünk, hogy Tomas és Bea nyitottak egy ilyen galériát. Ők egyébként az életben is egy párt alkotnak, és a galéria neve neveik első két-két betűjének összeillesztéséből áll össze. A 2013 októberében megnyitott TOBE a kezdetekben még a XIII. kerületben volt megtalálható, 2017 óta pedig a Palotanegyedben találjuk. Beáék a fotóművészeten túl a keretek tágítására törekszenek, és a kiállító művészek kiválasztásánál is fontos szempont, hogy bizonyítsák: a fotó és az abból kinövő művészet nagyon sokféle lehet. Az egyes képzőművészeti ágak közötti átjárást sem utasítják el, sőt volt már olyan kiállítás is a galériában, melyen nemcsak fotók szerepeltek, hanem videós anyag, szobor és festmény is. A galéria kommunikációja egyébként az online felületeken teljesen angol, így nemcsak a magyarok számára, hanem a turisták és itt élő külföldieknek is könnyebben befogadhatóvá válik a kortárs fotóművészetet.

Címkék