Itt a tavasz, ami azt is jelenti, hogy megnyílnak a szabadtéri helyszínek, köztük elsőként a Római-part egyik kedvenc sörkertje, amely idén még inkább ráerősít a közösségi élményekre. A klasszikus vízparti fogások – mint a hekk, hal- és grillételek – mellett újdonságokkal is várják a vendégeket. A szezonnyitó sajtótájékoztatón jártunk, és megkóstoltuk az új fogásokat is.

Az Evezős Sörkert célja évek óta változatlan: egy olyan laza, közösségi teret szerettek volna létrehozni a Duna partján, természetközeli környezetben, ahol a gasztronómia, a zene és a nyár együtt van jelen. Szívesen térünk vissza ide családdal, barátokkal, ahol generációk találkozhatnak, és ahol mindenki megtalálja a kedvére való programot és kedvenc fogását egy hűsítő limonádé vagy csapolt sör mellett. Mindenképp segít kiszakadni a városi nyüzsgésből, és egy kis nyaralásélménnyel ajándékoz meg.

41 éve a Római-part társasági kikötője

Az Evezős Sörkert már több mint 40 éve várja a vendégeket a Római-parton. Az Eventrend Cégcsoport 10 évvel ezelőtt vette át a szezonális vendéglátóhely üzemeltetését. Az előző év tapasztalatait, a vendégek visszajelzéseit és igényeit mindig beleépítik a következő szezon kínálatába, és ez így van idén is. Ráadásul ugyanaz a lelkes és profi csapat várja a betérőket, mint tavaly, így ismerős arcokkal is találkozhatunk.

Mindenképp kihívás, hogy egy ekkora terasszal rendelkező helyen tudják azt az állandó minőséget biztosítani, amit a vendégek igényelnek. Az Evezős közönsége egy igen stabil törzsvendégkörrel rendelkezik, akik évtizedek óta visszajárnak, de a gyerekkel és kutyával érkezők, illetve a part menti bringaúton elhaladó kerékpárosok is szívesen állnak itt meg egy kisebb vagy nagyobb kitérőre. 

Az egyik idei újdonság, szintén a vendégek kérésére, hogy egy gyereksarkot is kialakítottak a kert egy nyugodtabb, szeparáltabb részén, illetve minden évben készülnek a bringások számára szervizponttal is, ha szükségük lenne néhány szerszámra kerékpárjukhoz.

Kőrössy Zoltán, az Eventrend egyik alapító tulajdonosa elmesélte, hogy bár ő a közelben lakik, de a Római-part egy olyan pontja a városnak, ahova Budapest bármelyik pontjáról érdemes ellátogatni:

Egy igazán értékes része a városnak a Római-part, hiszen olyan ritka, hogy egy nagyvárosban ennyire érintetlen természeti környezettel találkozhatunk, egy olyan helyszínnel, ahol a családosok, a kutyások, baráti társaságok, idősebbek és fiatalok is jól érezhetik magukat. Különösen büszke vagyok arra, hogy ennyi szépkorú, visszajáró vendégünk van, akiknek nem sok lehetőségük van arra, hogy egy zenés estén, egy finom étel és ital mellett beszélgessenek. Nagyon fontos a közösségépítés szempontjából, hogy ennyi generáció találkozhat az Evezősben.

Nagy Gábor, az Eventrend Cégcsoport másik alapító tulajdonosa hozzátette:

Az Evezős volt az első olyan helyünk, amely inkább a helyi közönségre és közösségekre fókuszált. Ekkor fordultunk jobban a hazai vendégek, a belföldi vendéglátás felé, és térképeztük fel mélyebben az ő igényeiket is. Van egy olyan álmom, hogy nyári este van, és az Evezősbe már nem tudnak leülni a vendégek, hanem kint, a helyszínen kívül is táncolnak és beszélgetnek az emberek, és szerencsére tényleg ebbe az irányba haladunk.

Középpontban a magyaros street food – régi kedvencek és idei újdonságok

A megnyitó sajtótájékoztatón Juhász Dániel, az Evezős Sörkert kreatív séfje elmesélte, hogy már hónapokkal ezelőtt elkezdték a munkát, hogy tökéletesítsék az ételeket, illetve új fogások is felkerültek az étlapra.

A vendégek visszajelzései alapján megtartottuk azokat az ételeket, amik nagy sikert arattak tavaly nyáron, ugyanakkor még jobban ráerősítettünk a magyaros street food vonalra

– mesélte.

A kínálat középpontjában a könnyed, nyári fogások, a kreatív tálalás és a magas minőségű, mégis gyorsan elkészíthető ételek állnak. A legtöbb a sült hekkből fogy, amely a klasszikus mellett itt gluténmentes, kukoricás panírral is elérhető. Tavaly nagyon népszerű volt a smash burger, amelynek kínálatát kibővítették 3 új verzióval. Kedvencünk volt a cheddaros-jalapeñós smash burger, de a ropogós baconös és hagymakarikával érkező vagy a szarvasgombás házi szószos is igazán szaftos és gazdag ízvilágú.

Szintén közkívánatra érkezett az étlapra a klasszikus, sajttal és sonkával töltött csirkemell rántva, amely mellé kérhetünk akár sült édesburgonyát és egy finom salátát is.

Kánikulai napokon pedig biztosan nyerő lesz egy hideg meggy- vagy eperleves, valamint a többféle ízben elérhető húsos és vegetáriánus, illetve vegán saláta, amelyekben külön jó, hogy olyan pohárban kaphatjuk, amelyet akár magunkkal is vihetünk, és a parton sétálva is elfogyaszthatunk, ha szeretnénk. A salátákat kifejezetten szeretjük az Evezősben, különösen a hummuszos szósszal nyakon öntött vegán, illetve a klasszikus görögsalátát, mindenki megtalálhatja a kedvencét.

Ami a desszerteket illeti, maradtak a klasszikus, házias vonalnál. A palacsinta továbbra is népszerű, de a túrós és nutellás mellett szintén a vendégek kérésére felkerült a táblára a kakaós és a fahéjas változat is. Az idei újdonság pedig a túrógombóc, amely mogyorókrémes vagy epres tölteléket is kapott. A kínálatban emellett megjelent a fánk is töltött, illetve cukormázas formában.

Az Evezős itallapján egyaránt megtaláljuk a legnépszerűbb koktélokat, az ízesített limonádékat és a kávékülönlegességeket, illetve üveges és csapolt söröket is. Egyik kedvencünk az alkoholmentes, csapról érkező citromos Budapest Beer.

Újdonság a Fürree kutyafagylaltja, amely természetes, tápláló alapanyagokból készül, így a nyári melegben biztonságos és valódi élményt jelent majd a házi kedvenceknek is.

Gyerekprogramoktól a zenés estekig

Az Evezős ingyenes programsorozatának célja, hogy minden generáció megtalálja a kedvére való elfoglaltságot. Tavasszal hétvégenként már kora délután élő zenével, nyáron pedig akár már estébe nyúlóan is koncertekkel készülnek. Május 1-jén minimajálissal nyitják a programok sorát (bogrács, grill, minden, ami ilyenkor kötelező), a szezonban pedig visszatérő vendégek lesznek: a Party Dance Band, a Pedrofon, DJ Dominique. Akik nyugodtabb programra vágynak, több alkalommal élő zongoraest is lesz klasszikus és könnyűzenei dalokkal.

A családokra is gondoltak. Őket gyerekprogramok, bábszínház, megújult gyerekjátszósarok várja. Május 30-án, a gyereknap hétvégéjén a Batyu Színház hozza el a Mesemalac című bábszínházi előadását. Az esemény egyben CSR-program is, hiszen az Eventrend Cégcsoport számára mindig is fontos volt a társadalmi felelősségvállalás. Meginvitálták az Egy Lépéssel Több Alapítvány programjában részt vevő családokat – mintegy 40 embert, akiket egy közös ebédre is meghívnak, miközben a gyerekek birtokba vehetik az Evezős új gyereksarkát. A Batyu Színház havonta visszatér majd egy-egy előadással, amelyet megtaláltok majd a sörkert Facebook-oldalán is.

Az Eventrend Group több mint három évtizedes tapasztalattal rendelkezik a vendéglátás és rendezvényszervezés területén, jelenleg több mint 35 projektet működtet és mintegy 1300 munkavállalót foglalkoztat. A portfóliójába közel 25 gasztronómiai egység tartozik – többek között a Gundel étterem, a New York Kávéház vagy a Centrál Kávéház –, emellett mintegy 100 egyedi rendezvényhelyszín értékesítését végzi.

(Borítókép: Major Kata – We Love Budapest)

Evezős Sörkert

Ami különleges az Evezősben, hogy mesés terasza már több mint 40 éve fogadja a vendégeket. 

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék