Gerry, a felnőtt ezüstróka kan májusban új lakótársat kapott. Ő, és Ellie, a vörös-fehér farmrókalány nagyon jól kijönnek egymással. Igazi Vuk-történet elevenedik meg a Budakeszi Vadaspark által közzétett videón.

Gerry, a kan ezüstróka már jó ideje a Budakeszi Vadaspark lakója. Májusban lakótársat kapott, a március 7-én született vörös-fehér mintás Ellie-t. Bár a kölyök eleinte tartott a felnőtt rókától, hamar egymásra hangolódtak, és azóta remekül megvannak.

Ez amiatt különleges, mert az intézmény nemrég közzétett Facebook-posztjából kiderül: a róka kanok általában nem vesznek részt közvetlenül a kölykök nevelésében, legfeljebb a szukának segítenek élelemmel. Gerry azonban rendszeresen Ellie elé viszi az ételt, amit kap, sokszor pedig csak akkor eszik, ha már biztos benne, hogy Ellie jóllakott.

Nemcsak megszokták és elfogadták egymást, de Gerry valósággal örökbe fogadta Ellie-t

– olvasható a Budakeszi Vadaspark bejegyzésében.

A vadaspark sztárjai, a farmrókák

Mind Gerry, mind pedig Ellie a farmrókák közé tartozik. A prémróka – vagy más néven farmróka – az amerikai vörös róka tenyésztett változata, amelyet nemesítéssel hoztak létre, elsősorban szőrméje miatt. Napjainkban azonban egyre több állatkertben farmrókát tartanak a vörösróka helyett, mert jól bírják a zárt téri tartást és közvetlenebbek a gondozókkal és a látogatókkal.

Az évtizedek alatt számtalan különleges farmróka-színváltozat alakult ki, a sötétszürke-fekete bundájú Gerry-t ezüstnek, míg Ellie-t vörös-fehér mintásnak mondják.

Vuk története elevenedik meg

A Budakeszi Vadaspark posztjából kiderül, hogy ritkaság az, ami most náluk történik, és sokunknak Vuk és Karak története juthat róla eszünkbe.

Fekete István nyilván jól ismerte a természet csodáit... mert úgy tűnik, ez tényleg megtörténhet

– olvasható a vadaspark közösségimédia-oldalán. Az alábbi videó remekül bemutatja, hogy a két róka milyen jól érzi magát együtt, de érdemes a forró nyári napok egyikén az árnyékos Budakeszi Vadaspark felé venni az irányt, hogy személyesen is találkozhassunk Gerryvel és Ellie-vel.

(Borítókép: Surányi Linda – Budakeszi Vadaspark)

Most előrendelheted
a We Love Budapest új könyvét!

Nagy hírünk van, nemsokára könyvünk jelenik meg! Nem kevesebbre vállalkoztunk a We Love Budapest újságíróiként, mint hogy megírjuk Budapest mind a 23 kerületének történetét.

A színes grafikákkal és fotókkal illusztrált könyvet itt most elő is rendelhetitek, hogy biztosan ne maradjatok le róla!

hirdetés

Címkék