Már csaknem 150 ezren látták a Munkácsy – Egy világsiker története című kiállítást a Szépművészeti Múzeumban. A nagy érdeklődésre való tekintettel az intézmény mostantól hosszabbított nyitvatartással várja a látogatókat. Hétvégenként 9 órakor nyitnak, március 10-től pedig hétfőnként is mehetünk.

A festő születésének 180. és halálának 125. évfordulója alkalmából 2024 novemberében nyílt, Munkácsy – Egy világsiker története című nagyszabású tárlaton (ami nekünk nagyon bejött) a mester kevésbé ismert, ritkán vagy itthon eddig még nem látott alkotásaival is találkozhatnak a látogatók.

A kiállítás a múzeum gyűjteményében őrzött művek mellett magánkollekciókból és külföldről kölcsönzött, rejtőzködő remekművek segítségével tesz kísérletet arra, hogy megvilágítsa azokat a művészeti, társadalom- és kultúrtörténeti tényezőket, illetve hatásokat, amelyek befolyásolták a művésznek az 1870–1880-as években kibontakozó karrier- és sikertörténetét, s nagyban hozzájárultak az idehaza máig töretlen Munkácsy-kultusz kialakulásához.

A Munkácsy – Egy világsiker története március 30-ig látogatható.

(Borítókép: Major Kata - We Love Budapest)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék