Bár még kisgyerek voltam, de elég elevenen emlékszem a rendőrgyilkosságra és az abból lett Soós Lajos-ügyre, valamint az 1980 áprilisában kezdődött büntetőperre, mert az egész országot megrázta és foglalkoztatta, és – mint mindenki – a szüleim is követték az eseményeket, amiket meg is tárgyaltak baráti körben. Bár a súlyával akkor még nem voltam teljesen tisztában, de azt már megértettem, hogy ez a bűnügy más – véresebb, kegyetlenebb és súlyosabb –, mint amiket akkoriban a Kék fény című bűnügyi tévés magazinban láthatott az ember.
Amikor a híradások még csak arról számoltak be, hogy a Ferihegyi repülőtér közelében, a 4-es főút mentén, az ott állt Steinmetz-szobor melletti szolgálati helyéről eltűnt egy rendőr, nem lehetett tudni, hogy mi minden fog napvilágra kerülni. A rendőrség elég gyors munkát végzett, mindössze három hónap alatt derítette fel az esetet. A 45 esztendős Gy. Károly rendőr 1979. július 10-én hajnalban tűnt el, és az már akkor sejthető volt, hogy valami komolyabb bűntény történt, mert az őrbódéja közelében vérnyomokat azonosítottak. Három nappal később egy Ecserhez közeli kukoricásban találták meg a rendőr holttestét, fején ütésnyomok voltak, a nyakát pedig elvágták.
A rendőrség a nyomozati szakaszban közel 180 ezer embert hallgatott ki, volt több ezer szóba jöhető gyanúsított, és nagyjából egymillió autót kutattak át, és akkor még a több száz lakossági bejelentésről nem is beszéltünk. A büntetett előéletű és akkoriban gépkocsivezetőként dolgozó Soós Lajos már elég korán a képbe került, de ún. taktikai okból előbb a bűntársait cserkészték be és tartóztatták le, és csak a végén őt magát, a banda fejét és a bűntények kitervelőjét, sőt elkövetőjét, hiszen a gyilkosságokat ő hajtotta végre.
Sereg András: Leporolt akták – Perben a XX. századdal
A jogászvégzettségű újságíró az I. világháború utáni évektől a közelmúltig mutat be 40 olyan pert, melyek egyfelől meghatározó jelentőséggel voltak a saját időszakukra, másfelől az elmúlt 100 év történéseit is nagyban árnyalják. Van köztük mindenféle, a gyilkosság miatt indított büntetőpertől kezdve a politikai koncepciós pereken át a gazdasági bűncselekmények miatt indult perekig. Vannak a történelemkönyvekből jól ismert perek (Matuska-, Szálasi-, Mindszenty-, Rajk-, Nagy Imre- és Mansfeld-per), az újságokban alaposan kitárgyalt perek (a Tocsik-ügy, vagy az, amikor Bujtor István beperelte Molnár Gál Pétert azért, mert szerinte az újságíró bántó hangvételű cikkei is hozzájárultak a bátyja, Latinovits Zoltán öngyilkosságához), meg az is, melynek vádlottja volt az utolsó Magyarországon kivégzett bűnelkövető. És persze hírhedt perek is kerültek a könyvbe, mint a jelen cikk témájául is szolgáló többszörös gyilkos, Soós Lajos ügye, ami a maga idejében óriási érdeklődést váltott ki a közvéleményben. A könyvben olvasható pereken keresztül feltárul az elmúlt 100 év hazai története, minden egyes fontos mozzanata, és nem csak azoknak ajánljuk elolvasásra, akiket érdekelnek az érdekes jogi esetek.
- Inda Press Kft.
- 240 oldal
- 5990 Ft
Gy. Károlynak mindössze azért kellett meghalnia, mert Soós Lajos egy komolyabb postarablást tervezett, ehhez pedig lőfegyverre volt szüksége, és úgy ítélte meg, hogy a magányosan posztoló rendőrtől ez könnyen megszerezhető. Neki volt pisztolya és gépfegyvere is. Végül csak az előbbit vették el tőle, ám a rablást még így sem hajtották végre, így a fegyvert is hiába szerezték meg. Azon az 1979. júliusi hajnalon Soós meg két társa, György József és Németh István a bandavezér Polskijával a helyszínre hajtottak, majd ott eljátszották, hogy lerobbant az autójuk. A segítőkész rendőr pedig odament hozzájuk, hogy a problémát közösen megoldják – de sajnos pont ez lett a veszte.
A per során aztán további gyilkosságokra derült fény, sőt arra is, hogy ezeket Soós és épp aktuális társai 15 év alatt hajtották végre. Ezeket maga Soós ismerte be, aki egyébként szinte büszke volt mindarra, amit tett, önmagát például úgy jellemezte egy korabeli interjúban, hogy:
magamról talán annyit, hogy bandita vagyok.
Az első gyilkosságot alig húszévesen, 1963-ban követte el, egy rablást követően, amikor nem bízott meg az egyik bűntársában, akit ezért megölt. Ezért a gyilkosságért viszont végül nem emeltek vádat ellene, mert nem lehetett már bizonyítani, hogy valóban elkövette-e. A többit viszont igen. 1968-ban egy OTP-fiókot akart kirabolni másodmagával, és mivel ehhez fegyverre volt szüksége, egy pénzügyőr ismerősét leitatta, majd meggyilkolta: nemcsak elvágta a torkát, de egy bajonettel a fejét is levágta. Végül sem az OTP-fiókot nem rabolta ki, sem a fegyvert nem használta.
1972-ben egy özvegyasszonyt vert agyon piszkavassal, azt remélve, hogy sok pénzt rejteget az otthonában, majd alig egy hónappal a rendőrgyilkosság előtt egy vecsési kocsmában kiszúrt magának egy férfit, aki a harmadik gyereke születését ünnepelte, és mivel nagy címlettel fizetett, Soós arra gondolt, érdemes kirabolni. Ám itt nem állt meg, meg is ölte, nyakon szúrta, a társa pedig többször mellbe, majd hagyták elvérezni. Soóst és György Józsefet halálra ítélték, Németh Istvánt pedig életfogytiglanra. Voltak további bűntársai, ők megúszták kevesebbel, évekre szóló bezárással. Soós Lajos azért is került az érdeklődés középpontjába, mert egyáltalán nem fogta fel, mit tett, teljesen amorális lény volt, aki számára valakit megölni ugyanolyan volt, mint meginni egy pohár vizet. Bűneit nemhogy nem bánta meg, de az akasztása előtt mosolyogva csak annyit kurjantott, hogy:
Viszontlátásra, uraim!
Forrás:
- Sereg András:Leporolt akták – Perben a XX. századdal, Inda Press Kft., 2024
- Juhász Attila: Különös kegyetlenséggel, Magyar Nemzet, 2019. július 6.
- Dr. Kertész Imre: A bűnügyi technika archívumából, Magyar Rendőr, 1980/2.
- A vádlottak padján is elvetemült, Szabad Föld, 1980. május 25.
(Borítókép: Tormai Andor/MTI - Magyar Nemzet, 2019. július 6./Arcanum)
