Elkészült a Margit híd északi oldalán futó kerékpárút felújítása, ismét használhatják a szakaszt a biciklivel közlekedők.

Az elmúlt hetekben számos munkát elvégeztek a helyszínen, többek között teljesen felújították a kerékpárút burkolatát is. A felújítás végeztével ismét mindkét irányban két-két sáv áll a gépjárművel közlekedők rendelkezésére a hídon, így az iskolakezdéstől ismét teljes kapacitással áll a fővárosban közlekedők rendelkezésére a Margit híd.

A Budapest Közút beruházásában lezajlott, több hétig tartó munka során eltávolították a tönkrement bevonatot, majd új burkolatot fektettek. Ezt követően újrafestették az útburkolati jeleket, valamint a kerékpáros-piktogramokat, mindezek mellett kicserélték a kerékpárút és a gyalogjárda közötti taktilis útburkolati jelzéseket is.

A felújításnak köszönhetően javul a Margit hídon a Buda és Pest között, valamint a Margitszigetre kerékpározó több ezer ember számára a szolgáltatási színvonal. A Margit hídi kerékpárút az egyik legfontosabb kerékpáros-útvonal a fővárosban, mely összeköttetést teremt a Duna menti, a margitszigeti, valamint a Szent István körúti kerékpáros-útvonalak között. A Margit híd északi járdáján lévő kerékpárúton a tavaly nyári adatok alapján naponta átlagosan több mint 10 ezer alkalommal keltek át kerékpárral vagy más mikromobilitási eszközzel, a legforgalmasabb napokon ez a szám a 18 ezret is elérte.

Kerékpáros fejlesztések

Az elmúlt időszakban számos kerékpárosbarát fejlesztés valósult meg a fővárosban, több a közösségi költségvetés keretében. Nyár elején többek közt a XI. és a VI. kerületben is több helyen tették biztonságosabbá a kerékpársávokat. A beruházásoknak köszönhetően a kerékpárral, autóval vagy gyalog közlekedők is biztonságosabban haladhatnak az érintett helyszíneken. Ezek a fejlesztések a néhány évvel ezelőtt életre hívott fővárosi közösségi költségvetésnek köszönhetően valósultak meg.

A jövőben további helyszíneken is lehetőség van arra, hogy a budapestiek döntsenek az őket érintő fejlesztésekről és beruházásokról, már elindult a szavazás a következő időszakban megvalósítható programokról. A szavazás ezen az oldalon érhető el.

Forrás: Budapesti Közlekedési Központ

(Borítókép: Budapesti Közlekedési Központ)

Címkék