Tíz évet fiatalít két másodperc alatt, ráadásul úgy bújhatunk el mögé, hogy közben kifejezzük vele egyéniségünket. Ilyen egy jó rúzs, mégis kevesebben használjuk, részben azért, mert az ezernyi árnyalat között ember legyen a talpán, aki megtalálja a neki valót. Ebben segít nekünk Budapest első rúzsbárja, amit Tomán Szabina álmodott meg. A lipbar byTOMAN-ban képzett szakemberek keverik ki a színeinkhez, a bőrtónusunkhoz passzoló rúzst.

Az üzletasszony új vállalkozását saját élménye inspirálta, ugyanis egy forgatáson sminkese saját árnyalatú rúzst kevert neki, amit annyira magáénak érzett, hogy a maradékot elkérte és tovább használta. Így született meg a Magyarországon egyedülálló lipbar byTOMAN ötlete, ahol képzett, stylist-, sminkesvégzettséggel is rendelkező szakemberek, coloristák segítségével keverhetjük ki saját, a bőrtónusunkhoz illeszkedő rúzsunkat, miközben arról is sokat megtudhatunk, hogy mi az, ami igazán jól áll.

Az ember sokszor érzi úgy, hogy nagyobb gondjai is vannak, mint a rúzsa, de pont ezekben az életszakaszokban van legnagyobb szükségünk egy kis énidőre. Számomra ilyen, tökéletes kikapcsolódás volt a lipbar byTOMAN. A coloristák nagyjából egy óra alatt kevernek ki egy, a bőrtónusunkhoz, a színeinkhez tökéletesen illeszkedő árnyalatot, a személyre szabott rúzshoz pedig csinos és strapabíró mágneses tok is jár, ráadásul nevet is kitalálhatunk a saját árnyalatunknak, amit a tokba gravíroznak. A végeredmény számomra igazi meglepetés, felidézi az egyik – régen elfogyott – kedvenc rúzsom színét, és olyan üdévé teszi az arcomat, mintha 3 órával többet aludtam volna.

Táskában a városi melegben nem olvad, nem szárítja a bőrt, és elég tartós is; persze érdemes egy jó primert is használni hozzá. A rúzsbárban egyébként hamarosan ehhez hasonló kiegészítő termékeket is beszerezhetünk majd,

az ajkaink, a szánk szépsége kerül teljes nagytotálba.

A Szervita téri boltban csajos rózsaszínek, szellős, magas tér teszik igazán kellemessé az igazi közösségi helyszínt, ahol a saját kreativitásunkat is kiélhetjük, hiszen a profi coloristák a mi ötleteinket is figyelembe veszik a megálmodott rúzs készítésénél. Az élményhez pedig egy pohárka pezsgő is dukál, amiről a provence-i Château d’Esclans borászat gondoskodik. 

A személyre szabott rúzsok összetevőire is kiemelt figyelmet fordítottak, szigorúan illatanyag- és parabénmentes, állatokon nem tesztelt, vegán alapanyagokat használnak, ha pedig elfogyott a rúzs, és visszavisszük a tokot, akkor újrakevertethetjük kedvenc árnyalatunkat, így a fenntarthatóságra is ügyelünk. 

A személyre szabott rúzs 25 ezer forint, ezért az árért azonban nemcsak saját árnyalatot, hanem igazi élményt kapunk, és sokat megtudhatunk arról is, mi az, ami igazán jól áll. A rúzs újratöltése pedig ennek az összegnek a fele, így csak egyszer kell beruháznunk. Szerintünk ez a szolgáltatás tökéletes ajándék, barátnős és anyukás programnak is ideális, hiszen a helyszín igazi közösségi tér. Érdemes tehát bejelentkezni rá, hiszen a végeredmény nemcsak egy rúzs, hanem egy aprócska adag személyre szabott, instant magabiztosság.

ELÉRHETŐSÉGEK

lipbar byTOMAN

(Borítókép: lipbar byTOMAN)

Címkék