Magyar filmtörténeti szenzáció, hogy egy olyan, 100 éve forgatott némafilmből kerültek elő részletek, ami Gárdonyi Géza regénye alapján készült.
Várkonyi Zoltán 1968-as filmjét, a Gárdonyi Géza azonos című regénye alapján készült Egri csillagokat mindenki ismeri, a magyar filmművészet emlékezetes darabja, alapmű. Azt viszont viszonylag kevesen tudják, hogy már jóval korábban, a némafilmkorszakban is született belőle film, aminek ráadásul Egerben volt a bemutatója 1923-ban, egy évvel az író halála után. A szakmai berkekben már régóta ismert első verzióból most részletek kerültek elő, ami igazán nagy hazai filmtörténeti szenzáció. A filmet a később Hollywoodban karriert épített Fejős Pál rendezte, Vicuska szerepét pedig az akkori felesége, Jankovszky Mara játszotta. Az ő hagyatékából kerültek elő a filmrészletek, amelyeket most a Nemzeti Filmintézet Filmarchívumának sikerült életre keltenie.
![Jankovszky Mara Vicuska szerepében](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5641/56413/564134/56413405_f406859b3918fddbb01349abeb7f6c32_wm.jpg)
A film és részletei után már régóta kutat a Nemzeti Filmintézet, ám a 120 villanásnyi jelenetet nem ők, hanem a színésznő rokona, Dénes János karmester-zeneszerző találta meg Jankovszky Mara hagyatékában. Ő árulta el azt is, hogy a színésznőnek a teljes film megvolt, ám később kidobta, amikor megtudta, hogy gyúlékony anyag. Miközben a Filmarchívumban feldolgozzák az előkerült filmrészleteket, a további kutatást sem adják fel a teljes film után. Az 1923-as Egri csillagokat az akkori politikai és szakmai szervezetek is támogatták, sőt a belügyminiszter külön engedélyt adott a stábnak arra, hogy az egész ország területén forgathassanak.
![363-egri csillagok 1923 036 lores](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5641/56414/564141/56414103_20edc92c65664068bfd4532d8eedda5a_wm.jpg)
![206-egri csillagok 1923 028 lores](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5641/56414/564141/56414115_7d09748649d8329eff5fcfbf032baec3_wm.jpg)
Az egri vár ostromát ugyan a cseszneki várban vették fel, és a sümegi várban is forgattak, nagyon sok jelenetet a fővárosban és környékén vettek fel. Forgattak a Gellért-hegyen a Citadellánál, a budai Várban, a Kossuth Lajos téri Kúria épületének előcsarnokában, a Tabánban, a Pál-völgyi-cseppkőbarlangban és még az Állatkertben is. A stábnak azt is engedélyezték, hogy a Mátyás-templomban forgassanak, ez a terv azonban dugába dőlt egy botrányos esemény miatt. Éjszaka forgatott a stáb, amit a kocsmából hazafelé botorkáló részegek támadtak meg a templom kapujában.
![egri-jelenet 037-038](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5641/56414/564141/56414119_2c4edeac6eb242e1d11e14697a3ba7dd_wm.jpg)
![egri-jelenet 065](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5641/56414/564141/56414131_73c4f03a6daaaf14e3a6d9abcc0436d3_wm.jpg)
Még két apró érdekesség a film kapcsán. Amikor Várkonyi Zoltánék forgatták a maguk Egri csillagok-filmjét, megnézték az 1923-as verziót, és összevetették a kettőt, hogy miben különböznek egymástól. Akkor még szerettek volna a régi és az új film szereplőgárdájával találkozót szervezni, de ebből végül nem lett semmi. A másik érdekesség, hogy ebben a filmben játszotta első filmszerepét egy később nevessé vált magyar színész: Makláry Zoltán formálta meg Jumurdzsák szerepét.
![egri-jelenet 083](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5641/56414/564141/56414137_0b1bb04f815cc45a681a2d2d49c6eb4b_wm.jpg)
(Forrás: nfi.hu, borítókép: NFI Filmarchívum)