Két lány utazik a vonaton Nyíregyházáról Budapestre. Az egyik éppenhogy nagykorú, a másik csak 16 éves, és most szökött meg a gyermekotthonból. Az idősebb azt ígéri, hogy a pasija Hollandiában mindkettőjüknek szerez jól fizető pultos munkát. Az úton beszélgetnek, Kitty – az idősebb – mesét mond a fiatalabb Sonnynak Marlenkáról, a szép cigány lányról, aki a gonosz mostohaapja, és az éhezés elől menekülve egy gyerektelen párnál lel menedéket. De csak egy ideig, mert az új „apukája” olyat tesz vele, hogy ezúttal teljesen összetörve ismét menekülni kényszerül egy hozzá hasonló árva gyerekeknek fenntartott házba. Egy idő után megismerkedik a daliás herceggel, aki csodálatos életet ígér neki – de sajnos róla is kiderül, hogy valójában a patás ördög maga. A mese és a valóság határai összemosódnak, megismerjük Sunny és Kitty életét a kiszolgáltatottság, reménytelenség, szeretetlenség, mélyszegénység időtlenségével együtt. A valóságban hiába akadna segítő jó tündér, Sunny nem tudja elkerülni szomorú sorsát egy holland bordélyban.
A darab a fiatalkori prostitúciót és az emberkereskedelmet megelőző projektként született 2015-ben, a Láthatáron Csoport, a KV Társulat és a Névtelen Utak Alapítvány közös gyermekeként. Az ötlet a Láthatáron Csoporttól ered – Feuer Yvette alapítónak javasolta valaki, hogy foglalkozzanak a gyermekotthonokból elszökő, külföldre csábított fiatalkorú prostituáltakkal. Yvette kérte fel Romankovics Edát rendezőnek, a KV Társulatot pedig közösen keresték meg az ötlettel. A projekt felépítésében szakértőként részt vett még a Névtelen Utak Alapítvány is – ők prostituáltaknak segítenek a traumafeldolgozásban és a reintegrációban. A Kiállok értedet elsősorban gyermekotthonokban mutatják be, de egyszerű középiskolákba is szívesen viszik-vinnék a darabot. Az előadáshoz pedig szorosan kötődik egy 40-60 perces feldolgozó foglalkozás, ami segít abban, hogy a fiatalok ki tudják magukból beszélni a látottakat.
Az előadást komoly felkészülés előzte meg. Az alkotók és a színészek jártak a Nyírségben lévő gyermekotthonban – az itt hallott szlenget és zenét ugyanúgy beledolgozták a darabba, mint a gondozottak történeteit, de külső tanácsadóként jó néhány pszichológust és gyermekvédelmi szakembert is meghallgattak a színészek és a dramaturg is, hogy minél hitelesebb képet fessenek erről a világról. Prevenció, de akár traumafeldolgozás szempontjából is fontos ugyanis, hogy a fiatalkorú nézők tudjanak kapcsolódni a történethez, sajátjuknak érezzék azt. A darabban látott életút sajnos teljesen tipikusnak mondható – a Névtelen Utak Alapítvány egyik munkatársa szerint a nők legalább 70%-a így kerül a prostitúcióba. A legtöbb hozzájuk kerülő nőnek nincs normális apaképe, mélyszegénységben nőtt fel, aluliskolázott, kistérségben él, gyakran érte őket verbális, fizikai vagy épp szexuális abúzus már kora fiatalkorukban, így nem tudják, hol vannak a határaik, nincs önbecsülésük, de nagyon vágynak a szeretetre, így könnyű őket behálózni, és a szerelem, jó élet ígéretével külföldre csábítani. A tendencia sajnos csak rosszabb lett a darab bemutatója óta, az elmúlt évek válságainak és a magas inflációnak köszönhetően ugyanis egyre nagyobb a mélyszegénység, és egyre szélesebb rétegek válnak potenciális áldozattá. Ma már nem is mindig van szükség behálózásra, egyre gyakrabban fordul elő, hogy a család maga adja el a fiatal lányt, hogy az adósságait rendezni tudja.
A darabot követő feldolgozó foglalkozást szintén színházi nevelési szakemberek segítségével hozták létre. „A gyerekeknek nagyon sokat segít, hogy láttak minket abban a szerepben, amivel tudnak azonosulni. Az áldozattá válásban vannak ismétlődő elemek, ezért nagyon fontos, hogy az a csoport, aki leginkább ki van téve annak, hogy akaratán kívül prostituálttá váljon, lássa ezt a darabot, és részt vegyen az utána lévő foglalkozáson” – mondja Háda Fruzsina színésznő, a darab egyik főszereplője. Szinte minden foglalkozáson előkerül a saját abúzustörténetük, az otthonból való szökés, a bántalmazás, a strici és az áldozat dinamikája sajnos fájóan ismerős számukra. Mint mondja, volt olyan fiatalkorú, aki a darab után azt mondta, hogy ő felismerte benne a saját kapcsolatát, de olyan is, ahol a kiskorú már maga is részt vett a beszervezésben, de a látottak alapján segítséget kért a kiszálláshoz.
A foglalkozások egyébként nem fixek – teljesen másképp építik fel egy gyermekotthon lakói számára, másra helyezik a fókuszt, ha egy budapesti középiskola diákjai, és megint más, ha a rendőrség bűnmegelőzési osztályának készül.
Feuer Yvette azt mondja, a 100. előadás hatalmas öröm nekik – azt jelenti, hogy az elmúlt 9 évben 7300 gyereknek mutatták be a darabot. Hogy a legvédetlenebb társadalmi csoport, az otthonokban és/vagy mélyszegénységben felnőtt gyerekek mennyire ki vannak téve a veszélynek, arra pont az elmúlt hetek eseményei világítanak rá a legjobban. Szerinte ahhoz, hogy megtudják, mennyire kéne aktualizálni, ráncfelvarrni a darabot, új kutatások kellenének, de egyetért a Névtelen Utak munkatársával és a darab szakértőjeként a projektben szintén részt vevő Tóth Ákossal, hogy a helyzet csak rosszabb lett. „A Láthatáron Társulatnak több, iskolásokról szóló előadása is van, amit jelenleg körülbelül 3 hónap eljuttatni az iskolákhoz. Mióta átalakították az iskola adományozási rendszerét, a fenntartóval és a Nemzeti Vagyonkezelővel is egyeztetnünk kell, hiszen adományba visszük az előadásokat. A Kiállok értedet így a rendőrséggel együtt, bűnmegelőzési előadásként szoktuk vinni, de ez az eset is jól mutatja, hogy mennyi sebből vérzik a rendszer” – mondja Yvette.
Az előadás és a hozzá kapcsolódó foglalkozás nagyon sok fiatalnak segített, hogy meg tudja nevezni az őt korábban ért traumákat, hogy felismerje, ha abúzus áldozata lett, és hogy ki tudjon szállni egy olyan kapcsolatból, amelynek jó eséllyel egy nyugat-európai bordély lenne a vége. Ha támogatni szeretnénk, hogy még több fiatalhoz eljusson az előadás, akkor a Láthatáron Csoport vagy a KV Társulat oldalán megtehetjük. Az előadásról és a programról itt tudhatunk meg még többet.
