Mindig lehet valami érdekes és különleges helyre bukkanni a városban mászkálva, különösen a VII. kerület környékén kalandozva, úgyhogy egyáltalán nem vagyunk meglepődve, hogy itt nyitott meg a roma kultúra rejtélyes világát bemutató Like the Gypsies kultúrklub. Amikor átléptük a Dohány utcai helyiség küszöbét, még nem tudtuk, hogy pontosan mi vár ránk, de kaptunk áldást, kipróbáltuk a ceglédi kannát, táncra perdültünk, és még jól be is lakmároztunk. Úgy éreztük magunkat, mintha mi is a család része lettünk volna.

Nincs olyan sok hely a városban, ahol lehetőségünk van jobban megismerni a roma kultúrát, olyannal pedig még mi sem találkoztunk, ahol egészen úgy érezhetjük magunkat, mintha mi magunk is a családhoz tartoznánk. A Dohány utcai Like the Gypsies kultúrklubban pontosan ez történt velünk: két órára kiszakadtunk a valóságból, és bekerültünk egy több száz éves kultúra varázslatos világába.

Ahogy beléptünk, rögtön áldásban részesültünk, jobban mondva ittunk, hiszen, 

mint kiderült, amint valaki vendégségbe jön hozzájuk és átlépi a küszöböt, addig nem mozdulhat, amíg ezt meg nem issza. Mi fekete cseresznyéből készült likőrrel pecsételtük meg ottjártunkat, és ekkor még egyáltalán nem sejtettük, mibe is keveredtünk. Terített asztalok vártak minket, ahol a házi tepertőtől és kolbásztól kezdve a fokhagymás bodagig minden volt, a java, vagyis a csirkepaprikás túrós csuszával csak ezután érkezett.

Számunkra, akik a harmincas éveink elején járunk, elsőre szokatlan volt, hogy az ételt élő zene kíséri, de a kezdeti megszeppenés után könnyeden falatoztunk, miközben a muzsikusok hegedűn, harmonikán és cimbalmon játszották a kávéházi zenét. A program legjobb része kétségkívül az volt, amikor vendéglátóink a kezünkbe adták a kanalakat és ceglédi kannákat, és közösen zenéltünk, majd együtt táncoltunk és énekeltünk. Persze a kétórás program nemcsak játék és mese, hanem a kultúrtörténetből is kapunk egy rövid ismertetőt, többek között megtudjuk, honnan ered a romani és a gypsie elnevezés.

Izgalmas volt belecsöppenni a roma kultúrklub életébe, ahol a kétórás programon túl a későbbiekben felolvasóesteket, kisebb koncerteket és beszélgetéseket is tartanak majd. Csak azt az egy dolgot sajnáljuk, ami számunkra is a sajtótájékoztató végén derült ki, hogy az egész a külföldieknek szól.

Címkék

Elérhetőségek

Like the Gypsies 1074 Budapest, Dohány utca 78. Facebook-oldal Weboldal