A Nagymező utcában álló, nyolcszintes neoreneszánsz műemlék épület, az 1894-ben épült Mai Manó Ház eredetileg műteremház volt, most a magyar fotóművészeti élet központja. Számos izgalmas kortárs és történeti, hazai és nemzetközi trendeket bemutató tárlatot nézhettünk már meg ott. 2024-ben kerek évfordulóhoz érkezik a kiállítóház története, ami a programon is nyomot hagy majd.

A Mai Manó Ház jövő évi programja kimondottan impozáns. Januárban mindjárt az utóbbi évek egyik legnagyobb fotóművészeti felfedezése és szenzációja lesz látható a Mai Manóban: a 19. századi New York-i fotográfus, Shimmel Zohar hagyatékából álló válogatás, ami a San Franciscó-i Contemporary Jewish Museum vendégségbe érkező kiállítása. A múlt megjövendölése – A Zohar Studios fotói címmel lesz látható nálunk.

Márciusban érkezik a világhírű spanyol fotóművész, Isabel Muñoz nyolcvan fotója. Az Omega című anyag a világ történelmét alkotó ősi civilizációk és a jelen kapcsolatát vizsgálja. A sorozat közel harminc év utazásait sűríti magába, és eltűnőben lévő közösségek kultúráját mutatja be.

Májustól látható az Angliában élő Martin Wanda és édesapja, Martin Gábor konceptuális dokumentarista fotóesszéje, ami két, időben és térben is látszólag távol eső dolgot állít párhuzamba: a hatvanas-hetvenes évek szocialista Magyarországa, valamint a jelenkori London szórakozó fiataljait. Szintén májusban lesznek láthatók a spanyol királyi család hivatalos fotográfusa, a magyar származású fotóművész, Juan Gyenes Picassóról készült képei.

Augusztusban érkezik a Berlinben élő képzőművész, Hámos Gusztáv, valamint alkotótársa, Katja Pratschke közös kiállítása In Limbo címmel, ami az álló- és mozgókép viszonyát vizsgálja elsősorban, de látható lesz legújabb, önéletrajzi vonatkozású filmjük is.

Ősszel mutatják be a Mai Manó Ház legfontosabb és minden bizonnyal legnagyobb érdeklődésre számot tartó kiállítását, ami megkoronázza a 2024-es évet. A Frida Kahlo – Her Photos című kiállítás több mint 200 fotón keresztül mutatja be a híres mexikói művész életének különböző korszakait. Külön izgalmat jelent az, hogy a gyűjtemény jó néhány darabja évtizedekig rejtve maradt a nyilvánosság elől. A tárlat 2009 óta járja a világot, és most hozzánk is elérkezik végre. Mivel Frida Kahlo környezetében sok neves fotográfus volt, így a gyűjteményben többek között olyanok munkái is láthatók, mint Brassaï, Lola Álvarez Bravo, Gisèle Freund, Nickolas Muray, Man Ray és Edward Weston.

(Borítókép: Bettmann - Getty Images)

Címkék