Odakint egyre nagyobb a zimankó, leesett az első hó, Budapest utcáin pedig kigyúltak az ünnepi fények és felcsendültek a karácsonyi dallamok. Hivatalosan is beköszöntött az adventi időszak, amikor minden az ünnepi készülődésről szól. A sűrű hétköznapokon igazán megérdemeljük, hogy megpihenjünk, és teljesen átadjuk magunkat a karácsonyi hangulatnak. Ha pedig mindezt megfűszereznénk egy kis extra luxussal, akkor mindenképp látogassunk el az InterContinental Budapestbe, ahol december elejétől egészen újévig remek programok várnak ránk.

A főváros egyik legelegánsabb szállodájában nem csak a külföldi vendégeket várják a jobbnál jobb ünnepi programok. Az adventi brunchoktól kezdve a karácsonyi és szilveszteri vacsorákig számos gasztronómiai élmény vár ránk. Sőt, az elmúlt évek hagyományát folytatva akár haza is vihetjük a karácsonyi pulykalakomát!

Adventi és karácsonyi brunch, újévi reggeli

Az InterContinental Budapest varázslatos ünnepi időszaka idén is kényeztető luxussal és felejthetetlen élményekkel vár minket, ebbe pedig december 10-én és 17-én bele is kóstolhatunk az adventi brunchok alatt. Ezen a két vasárnapon 12:30 és 15:30 között igazi ünnepi ételek, italok és a kedvenc reggeli fogásaink közül válogathatunk, mindezt pedig az ARZ Libanoni Étteremben tehetjük meg, ahonnan csodás kilátás nyílik a Duna-parti sétányra. Az élő zene mellett a meghitt étteremben igazán átadhatjuk magunkat az ünnepi hangulatnak, bentről pedig akár a fényvillamost is megpillanthatjuk!

December 25-én különleges karácsonyi brunchon vehetünk részt, ahol a magyar és a libanoni konyha varázslatos ízei találkoznak. A gazdag büféasztalon különleges karácsonyi és libanoni fogásokból válogathatunk, a helyi borok és sörök, üdítők, kávé és tea széles választéka pedig garantálja, hogy mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő italt. Szilveszter után sem maradunk finomságok nélkül, az új évet kellemes reggelivel indíthatjuk, mely 6:30-tól 12 óráig vár minket. A brunchok és a reggeli ideje alatt élő zene biztosítja majd a kellemes hangulatot.

Karácsonyi és szilveszteri vacsora

December 20. és 29. között különleges ünnepi fogásokkal és karácsonyi ételekből összeállított vacsorával vár minket az InterContinental Budapest. 18 és 22 óra között élvezhetjük az elegáns vacsorát, így ha az ünnepi időszakban eltöltenénk egy kellemes estét párunk, családunk, barátaink vagy akár üzleti partnereink társaságában, akkor mindenképp érdemes helyet foglalnunk.

December 24-én sem zár be az étterem kapuja, sőt a legkedveltebb magyar és libanoni karácsonyi fogások várnak ránk. Szilveszter napján pedig a Corso Étteremben köszönthetjük az újévet, ahol gazdag büfévacsorán vehetünk részt, magyar, libanoni és nemzetközi szilveszteri fogásokat kóstolhatunk, valamint a Kreinbacher Magnum gyöngyözőborával koccinthatunk, de a helyi borok, sörök és egyéb italok gazdag kínálatából is válogathatunk. A vacsora 19 órától vár ránk, és élő zene kíséretében élvezhetjük a lakomát.

A Corso Bárban pedig szilveszter napján speciális, háromfogásos vacsorával búcsúztathatjuk az óévet, mely fogásonként tartalmaz egy pohár pezsgőt, este 11-től hajnali 1-ig pedig DJ pörgeti majd a lemezeket, és teszi felejthetetlenné a szilveszteri bulit. Koccintsunk tehát az InterContinental Budapestben egy változatos és örömteli újévi ünneplésre!

Karácsonyi pulyka elvitelre

Ha inkább otthon töltenénk az ünnepeket, de nincs kedvünk vagy lehetőségünk a főzéssel bajlódni, akkor nekünk találták ki az elviteles ünnepi pulykalakomát, mely garantáltan meg fogja koronázni a karácsony esténket. Az InterContinental Budapestnek hála a szerkesztőségünknek is volt alkalma megkóstolni a karácsonyi pulykát, és csak ajánlani tudjuk, mert nemcsak az ízek és adagok, de még ár-érték tekintetében is kiváló választás.

A csomag 6-8 fő számára elegendő, egy hőtartó dobozban tudjuk elvinni, vagy felár ellenében kérhetünk házhoz szállítást is, így tényleg nincs más dolgunk, mint az ünnepi asztalra tálalni a lakomát. A csomagban találunk egy aranybarnára és ropogósra sült pulykát, melyet sült zöldségek ölelnek körül, csatos üvegben érkezik hozzá a selymes mártás és az édes-savanykás áfonyaszósz. Mellé krumplipüré, lila káposzta, fahéjjal sült édeskrumpli, fényezett répa, sült töltelék, párolt kelbimbó és ceruzabab dukál, a csomagban pedig még egy almás pite is lapul, így nem marad desszert nélkül az ünnepi asztal.

Ünnepi sütemények és forró puncs a karácsonyi kioszkban

Ha az ünnepi brunchok vagy vacsorák nem hoznak minket lázba, de szeretnénk átadni magunkat pár óra erejéig a hamisítatlan karácsonyi hangulatnak, miközben megpihenünk az adventi sürgés-forgásban, akkor érdemes beugrani a szálloda bárjába, ahol egy igazi karácsonyi kioszkot alakítottak ki, és ahol ünnepi sütemények és puncs mellett élvezhetjük a csodás, Dunára néző panorámát.

A karácsonyi kioszkba a bár nyitvatartási ideje alatt bármikor betérhetünk, az ünnepi gasztroprogramokra azonban előzetes foglalás szükséges, melyet a +36 20 429 7937 telefonszámon tehetünk meg reggel 9 és délután 4 között, vagy írjunk a corso.restaurant@ihg.com e-mail-címre.

Az ünnepi programokról itt található részletes tájékoztatás, de érdemes követni az InterContinental Budapest weboldalát vagy Facebook-oldalát is a friss hírekért.

Címkék