Nyissunk mindennap egy újabb kis ablakot a városra, és készüljünk az ünnepre a legszebb programokkal és ajándékokkal. Hamarosan már csak 24 nap lesz hátra karácsonyig, mi pedig mindegyikre ajánlunk valamit, amivel a praktikus intéznivalók mellett lélekben is közelebb kerülhetünk az ünnephez.

1. Utazz a Fényflottával!

Már megszokhattuk, hogy az ünnep alkalmából fénybe borulnak bizonyos budapesti tömegközlekedési eszközök. A Fényvillamos mellett december 1-től ismét lesz FényHÉV is, a H5-ös vonalán, egészen a karácsonyi díszbe öltözött Szentendréig suhanhatunk vele, de Fénytűzoltónak és Fénybusznak is örülhetünk. A Fényflotta december 1-jén gördül ki a Hungária kocsiszínből.

További infók itt   

2. Töltődj zenével a Honvéd Férfikar koncertjén!

December 2-án 19 órakor csodás zenei programmal hangolódhatunk az ünnepre a Várkert Bazárban. A világ egyik legnagyobb, hivatásos énekesekből álló együttese, a Honvéd Férfikar adventi koncertjén igazi különlegességek csendülnek fel.

További infók itt.

3. Szurkolj a Mikulásnak!

December 3-án 2000 nagy szakállú lepheti el az utcákat. Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a Mikulás-futást, ahol kicsik és nagyok együtt versenyezhetnek a rendezők által biztosított jelmezben. A rajtnál és a célnál „hóesés” is lesz, a sportosabb Mikulások hosszabb távot, a mini-Mikulások pedig 980 méteres futamot teljesíthetnek. Lehet még nevezni, de ezen a versenyen a szurkolás is nagy élmény.  

További infók itt.  

4. Készíts saját kézzel ajándékot!

Az ünnep előtt, akár adventre készülve is sokféle workshop vár bennünket. A plázában tolongás és a személytelen ajándékok helyett egy kicsit lelassulhatunk, miközben igazán személyre szabott ajándékokat is készíthetünk magunk vagy szeretteink számára. Mézeskalács, karácsonyfadíszek, szaloncukor – mindezt magunk is elkészíthetjük a workshopokon.

További infók itt.

5. Válassz karácsonyi ajándékot magyar tervezőktől! 

Ha túllépnénk a vicces bögre, tusfürdő kombináción, és szeretnénk valami igazán különlegessel meglepni szeretteinket, akkor ezeken a vásárokon találunk egyedi, magyar tervezőktől származó termékeket. Az árusítópultok mögött pedig nemegyszer magukkal az alkotókkal is találkozhatunk, így még személyesebb, érdekesebb élmény lehet a vásárlás.

További infók itt.  

6. Merülj el a karácsonyi vásárok hangulatában! 

Melengessük hideg kezünket forró bögrén, miközben a hűvös városban ragyognak az ünnepi fények, és körbevesznek minket a legkedvesebb karácsonyi ajándékok. Budapest legnagyobb ünnepi vásárai nem véletlenül tartoznak Európa legszebbjei közé, az ódon város csodás közeget biztosít az ünnepi fényekhez. Csodáljuk meg ezeket Budapest egyik nagyobb karácsonyi vásárán.

További infók itt.

7. Nézd meg a télisport-gyűjteményt a Normafánál!

Korábban már írtunk róla, hogy a magyar sísport a Normafánál kezdődött. Bár a decemberi hó ma már többnyire csak álom, könnyedén felidézhetjük, milyen volt, mikor a város lakói 2-3 hónapon át csak vállukra kapták a léceket, és akár egy-egy délelőttre is felugrottak a Normafához csusszanni egyet. A Förster-villában izgalmas télisport-gyűjtemény, a megújult Síházban pedig finomságok várnak most is.

További infók a cikkben szereplő linkeken.

8. Induljon a minden érzékszervre ható téli utazás!

Immerzív, minden érzékszervünkre ható utazásra hív a Cinema Mystica. A digital art csapat idén nyáron kapott új, állandó helyszínt, a Párisi Udvar Hotelnél. December 8-tól kiállítótereik egy része átalakul téli varázsvilággá, ámulatba ejtő, havas tájakon sétálhatunk, és attól sem kell félnünk, hogy eközben megfázunk.

További infók itt.

9. Gőzmozdonnyal a budai hegyekben!

Az elmúlt években komoly felújításon átesett gőzmozdony tavaly óta rója a Gyermekvasút útvonalán az erdőt. Ha pöfögve, sípolva nosztalgiáznánk egy kicsit, akkor december 9-én és 10-én megtehetjük.

További infók itt.

10. Sétálj egyet Szentendrén!

A Duna-parti kisváros görbe, macskaköves utcácskáival, kedves házaival szinte még nyáron is úgy fest, mintha bármikor betoppanhatna a Mikulás, ünnepi díszben pedig igazi kis mesevilág. Ha erre sétálunk, mindenképp érdemes benéznünk a Hubay Házba, ahol csodás karácsonyi díszekkel és igazi ünnepi hangulattal gazdagodhatunk.

További infók itt.

11. Egyél egy jó gőzgombócot! 

A hidegben talán semmi sem esik olyan jól, mint egy édes, meleg finomság. Különösen így van ez, ha a sípályák kedvenc ételéről, a gőzgombócról van szó, ami visszaidézi gyerekkorunk jóval hidegebb teleit is. A mi kedvencünk ebben a szezonban az Édesmindegy.

További infók itt.

12. Rendelj díszt a tárnoki karácsonygyárból!

Az igazi Mikulást Szabó Lajosnak hívják, és munkatársaival 1963 óta készíti tárnoki gyárában az üveg karácsonyfadíszeket. Ha nekünk is ismerős gyerekkorunk fájáról a hattyúfigura, a hegedű vagy a piros orrú hóember, akkor jó helyen járunk, nála újat rendelhetünk ezekből a bájos díszekből is.

További infók itt.

13. Gyönyörködj a Lumina Park fényeiben!

Idén is visszatér a Palatinus Strandfürdőhöz a Lumina Park, ami idén Budapest egy-egy izgalmas korszakát idézi meg fényinstallációival. A fénylő időutazáson tehát a most 150 éves fővárost is ünnepelhetjük.

További infók itt.

14. Keresd meg Alice-t a Füvészkertben!

Páratlan fényművészeti attrakcióval vár a Füvészkert. Idén először gyönyörködhetünk Budapesten is a Garden of Lights varázslatos multimédia-kiállításban, amely az Alice Csodaországban történetét meséli el, ahol fények és hangok segítségével válunk mi is a mese részévé.

További infók itt.

15. Próbáld ki a téli Római-part örömeit!

Bár a római-parti séta hagyományosan inkább nyári elfoglaltságnak számít, idén télen is érdemes ide ellátogatni. Rövidített nyitvatartással, de vár a Fellini, korcsolyázhatunk és finomságokat kóstolhatunk a Miamorban, és látványos fényinstallációban gyönyörködhetünk a Római Strandfürdőnél, ahol a Lumina Park karácsonyi kiadását nézhetjük meg.  

További infók a cikkben található linkeken.   

16. Válogass gasztroajándékok közül termelői piacokon!

Az egészséges finomságoknak mindenki örül, és sokszor nem is gondolnánk, hogy ezeket milyen könnyű beszerezni karácsonyra is. A termelői piacokat már nyáron összegyűjtöttük listánkban, de télen is ugyanolyan lelkesen várnak az őstermelők igazán személyes, barátságos kiszolgálással és ajándéknak is beillő ünnepi finomságokkal. Valószínűleg a tömeg is kisebb lesz, mint a nagyobb karácsonyi vásárokon.

További infók itt.  

17. Készülj fel kiadós brunchcsal a pörgős napokra!

Mielőtt beleássuk magunkat az ünnep előtti készülődésbe, töltekezzünk fel egy lassú, hosszú és nagyon finom reggelivel. Az egészséges, színes és kényeztető falatok után biztosan nyugodtabban és gyorsabban letudjuk majd a hajtást, és hamarabb koncentrálhatunk a karácsony kellemesebb részére. Korábbi listánkban már összegyűjtöttük kedvenc brunchozóinkat.

További infók itt.

18. Zöldíts és díszíts a legszebb virágboltokból!

A karácsonyhoz hozzátartozik a fenyőillat, a mikulásvirág vagy a Luca-napi búza, a hideg szürkeséget virágdíszekkel, fenyődekorációkkal, színes díszekkel zárjuk ki az ünnep idejére, a szobanövények pedig különösen jó barátaink lesznek télen, mikor több időt töltünk otthon. Ha kicsit különlegesebbet, fenntarthatóbbat szeretnénk, mint a megszokott, akkor szuper tippeket és csodás darabokat is beszerezhetünk a virágüzletekben. Kedvenceinket alább gyűjtöttük össze.

További infók itt.  

19. Édesítsd meg a napjaidat ünnepi sütikkel!

Hideg van, és sötét, kell valami, ami megédesíti az ünnepi felkészülés időszakát. Mi sem lehetne megfelelőbb, mint egy-egy finom, illatos kürtőskalács, forró csoki vagy kedves karácsonyi cupcake. Összegyűjtöttük, hogy hol találjátok a legfinomabbakat, a hedonista opciók mellett pedig ezekre a helyekre érdemes cukormentes édességekért benézni.

További infók itt.  

20. Korcsolyázz!

Több helyen is hódolhatunk a városban ennek az egyszerű, könnyen elsajátítható sportnak, több karácsonyi vásárban is van jégfelület, ha csak a hangulat miatt csusszannánk néhány métert, ha pedig komolyabb edzésre vágyunk, akkor a Csepeli Jégpark vagy a Városligeti Műjégpálya a legjobb választás.

További infók a cikkben található linkeken.   

21. Sétálj ünnepi fények között az Andrássy úton!

Az Andrássy út csodás épületeivel, egykori bérpalotáival és villáival minden évszakban fantasztikus látványosság, a téli, ünnepi fények pedig csak hozzáadnak ehhez. Karácsonyi kirakatok, forralt bor és kürtőskalácsillat közepette köszönnek be a békebeli karácsonyok, újra gyereknek érezhetjük magunkat.

További infók itt.  

22. Merülj el az IKONO fantáziavilágában!

Madrid, Róma és Barcelona után Budapesten nyitotta meg negyedik galériáját az IKONO. A helyen 10 különleges fantáziavilágban merülhetünk el, amit magunk alakíthatunk, kedvünk szerint. Újabb szuper menedék a hideg és a szürkeség elől.

További infók itt.  

23. Vásárolj ajándékot, és gyönyörködj régi boltbelsőkben!

Eddig csak véletlenül akadhattunk rá a város bájos régi boltjaira, ahol a csodás termékekhez békebeli hangulat is társult. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum jóvoltából azonban térkép készült ezekről a helyszínekről, amit érdemes átböngészni, ha az ajándékvásárlás mellett erre a különleges élményre is vágyunk.

További infók itt.  

24. Kalandozz Vácon!

A gyönyörű barokk kisváros igazán családias hangulattal és egy mini-adventivásárral is vár. A vonatút csak fél óra a Nyugatiból, az árak is barátiak, a nézelődés után pedig vár a Duna-part és egy kellemes séta.

További infók itt.  

(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)

Címkék