Keresés EN

Szabadidő

Hétvégi programajánló – Boiler Room Budapest, skandináv könyvvásár, Hungarocomix

A november 30. és december 3. közötti hétvégén már naptár szerint is itt az advent, és a legkülönfélébb programokkal kezdhettek készülődni és hangolódni a karácsonyra. Sőt, kedvenc téli sportotoknak is átadhatjátok magatokat, ugyanis nyitó hétvégével vár a Budapest Park Jégvilág! A Skandináv Ház hyggehangulattal segít a belső nyugalom megteremtésében, és a legjobb skandináv könyveket is beszerezhetitek az ünnepi időszakra. Akik még tombolnának a lenyugvás előtt, a Boiler Roomon méltóképpen köszönthetik a telet.

November 30., csütörtök

12. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

Az év legjobb izraeli és nemzetközi zsidó témájú filmjeit láthatjuk november 29. és december 3. között az idei Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon. Ezeken a napokon számos remekművet nézhetünk meg, és kísérő programokkal is készülnek a szervezők. Számíthatunk többek között premier előtti vetítésekre és hazai forgalmazásba nem kerülő játék- és dokumentumfilmekre is.

További infók

PANEL Contemporary: Karácsonyi képzőművészeti kiállítás és vásár

Faur Zsófi Galéria karácsonyi képzőművészeti kiállítással és vásárral könnyíti meg az ünnepek előtti ajándékhajszát: december 22-ig minden hétköznap 12-től 18 óráig nézelődhetünk a galéria művészeinek alkotásai között.

További infók

Pulpbrother (US): I'm sorry but I forgot the pizza I was supposed to deliver

November végén amerikai kultművész érkezik a budai minigalériába, a START Galéria Budapestbe, amit érdemes megnézniük a pop-art kedvelőinek. Ha Pulpbrother sikerének a titkát boncolgatjuk, olyan címkék kerülnek elő, mint a humor, olykor a fekete humor is. Rendkívül profán, szarkasztikus, csípős és mindig flegma – mégis áthatja az életigenlés.

Nem véletlenül invitálta Analóg Angelika éppen őt Budapestre. Az abszurd humorral, apró gegekkel teli festmények és grafikus alkotások mindkettejüknek ismerős terep, közös formanyelv.

További infók

December 1., péntek

Tarr Béla – retrospektív

December 1. és 3. között Tarr Béla-filmekkel várnak bennünket a Cirko-Gejzír moziban. Látható lesz a rendező legelső, még a Budapesti Iskola égisze alatt készült filmje, a Családi tűzfészek, ahogy az életmű lezárásának szándékával készült, legutolsó alkotása, a 2011-ben bemutatott A torinói ló is. Műsorra tűzték a ritkán vetített, 1981-es Szabadgyalogot, az 1987-ben forgatott Kárhozatot, amely az első közös munkát jelentette későbbi állandó írótársával, Krasznahorkai Lászlóval, valamint a Krasznahorkai regényéből készült Werckmeister harmóniákat is. A fesztivál zárónapján, vasárnap pedig a több mint 7 órás, monumentális mesterművel, a Sátántangóval lehet elmerülni Tarr Béla világában.

További infók

Budapest Park Jégvilág – nyitó hétvége

Decembertől ismét utánozhatatlan hüttehangulattal várnak minket a Budapest Park Jégvilágba. A nagyszínpadhoz tartozó táncteret újból befagyasztották, sőt, az idei téli szezonban már több mint 2000 négyzetméteres koripályán csúszkálhatunk. A nyitó hétvégén, azaz december 1. és 3. között pedig különleges programokra számíthatunk.

További infók

CineKorda: Öngyilkos szüzek

CineKorda december első napján Sofia Coppola debütáló filmjével tér vissza a Corvin moziba, hogy ismét elhozza a rendező girly pop esztétikájának alapművét. A Bajos csajok arthouse előtanulmánya, a 2000-es évek független filmes forradalmának egyik nyitódarabja egy alkalommal lesz látható Budapesten.

További infók

December 2., szombat

Boiler Room Budapest

Boiler Room a világ különböző városai után december elsején Budapestre érkezik. Jobb módja nincs is annak, hogy a telet köszöntsük, mint egy kiadós bulival az Arzenálban.

További infók

Budafoki Pincejárat: december 2.

Budafok a főváros pezsgő bornegyede, ahová mindenképp érdemes ellátogatni, ha valami szuper programot keresünk a hétvégére. A Budafoki Pincejárat eseményein minden hónap első szombatján – legközelebb december 2-án – felfedezhetjük a pincéket, és megkóstolhatjuk a Budafokon palackozott borokat, pezsgőket. Budapest Bornegyedében kalandozva megismerhetjük a neves pezsgőkészítő cégeket és borászatokat. Az impozáns pincék pedig nemcsak vendéglátóhelyként működnek, ahol kóstolhatunk és falatozhatunk, hanem látványos kiállítások és koncertek is várnak ránk.

A programok ideje alatt a Borgiornótól ingyenes, 6-8 személyes transzferbusz közlekedik minden hónap első szombatján. A járat azoknál a pincészeteknél és látványosságoknál áll meg, ahol valamilyen különleges élményben részesülhetünk, és részt vehetünk egy szuper boros programon. Természetesen nemcsak a transzferbusszal, hanem autóval, tömegközlekedéssel vagy gyalog is felfedezhetjük Budapest bornegyedét. Borkóstolókon, vezetett pincesétákon, koncerteken vehetünk részt, és megannyi kulturális program részesei lehetünk! (x)

További infók

Karácsonyi könyvvásár a Skandináv Házban

Északi szerzők kötetei, kedvezmények és természetesen hyggehangulat vár ránk december 3-án, a Skandináv Házban szervezett könyvvásáron. A kultúra iránt érdeklődőknek is bőven lesz választék, de ha karácsonyi ajándékot keresünk, akkor is érdemes vetnünk egy pillantást az eredeti nyelvű vagy magyar fordításban is szereplő kötetekre. Az eseményen mikrokönyvkiadók, vagyis az Ampersand, a Csirimojó, a Figura, az Ø, a Polar és a Sonora is jelen lesz.

További infók

December 3., vasárnap

Adventi brunch az InterContinental Budapestben

Az adventi időszak a lelassulásról szól, arról, hogy megpróbálunk minél több minőségi időt eltölteni a szeretteink körében. Ebből indult ki az InterContinental Budapest is, ahol december 3-án, 10-én és 17-én ünnepi brunchra invitálnak bennünket. Ezeken a ráérős vasárnap délelőttökön a finom falatok mellett élő zene fog gondoskodni a hangulatról. (x)

További infók

Hungarocomix 2023

Idén sem maradhat el a Magyar Képregény Szövetség és a Kilencedik Művészet Alapítvány által szervezett vásár, a Hungarocomix: december első vasárnapján képregények ezrei közül válogathatunk. Az esemény 10 órától 16:00-ig tart a Lurdy Rendezvényközpontban, ezalatt beszerezhetjük magunknak télire a kedvenceket, de könnyűszerrel találhatunk itt karácsonyi ajándékokat is.

További infók

ReClaim Vintage – Advent Night Shopping

December 3-án, advent első vasárnapján hosszabbított nyitvatartással, este 23:00-ig várnak a Király utca új vintage boltjában, a ReClaimben. Lesz süti, karácsonyi zene, és 15% kedvezmény jár minden teljes árú termékre, amennyiben a kasszánál bemondjuk a Rudolf jeligét.

További infók

(Borítókép: Polyák Attila - We Love Budapest)

Cimkék

Hasonló tartalmak

Éjszakai élet Szabadidő

NEM virágot akarunk – nőnapi minifeszt 2024

A NEM! 5. éve rendezi meg nőnapi minifesztiválját, hogy felhívja a figyelmet arra, mire lenne szüksége a magyar nőknek virág helyett!

Szabadidő

Fénydóm – Fényművészet a Biodómban

A Biodóm egy különleges fényművészeti eseménynek ad otthont március 1. és 17. között. Ez lesz az első alkalom, amikor a Biodóm belső terei a nagyközönség számára is bejárhatóak lesznek.

Szabadidő

Túlélési stratégiák II.: Szép új világok

A reményvesztettség és blokkoltság leküzdéséhez elengedhetetlen a képzelőerő aktiválása, amelyhez a kreativitás, az intuíció tréningelése szükséges. Ebben lehetnek segítségünkre az idei Túlélési stratégiák workshopjainak poszthumán gyakorlatai.

Neked ajánlott

A