Újra látható lesz az őszi égbolton az űrszondák által is lefotózott 103P/Hartley üstökös, ami szeptember végén mindössze 0,38 csillagászati egységre lesz a bolygónktól.

Szeptember végén mindössze 0,38 csillagászati egységre lesz bolygónktól a 103P/Hartley üstökös, amelynek észlelésével szeptember 6. és 22. között lesz érdemes próbálkozni, ugyanis ebben az időszakban a Hold nem zavarja majd a láthatóságát. Ebben az időszakban az üstökös először a Perseus, majd az Auriga csillagképben halad át, az éjfél előtti órákban viszonylag alacsonyan, 20-30 fokos horizont feletti magasságban lesz látható, így érdemes inkább a hajnali órákban megfigyelni, amikor 70-80 fokkal a horizont fölé emelkedik.

Az üstökös szeptember 26-án lesz a legközelebb a Földhöz, ekkor már egy nagyobb binokulárral vagy egy kisebb távcsővel is megfigyelhető, szabad szemmel sajnos még ekkor sem. A földközelségkor az üstökös körülbelül 0,38 csillagászati egységre, vagyis 57 270 000 km-re közelíti meg bolygónkat. Aki egy csillagvizsgálóból figyelné meg az üstököst, annak érdemes elnéznie a Svábhegyi Csillagvizsgáló Csillagkapu rendezvénysorozatára, ami egészen október végéig tart. 

Címkék