Július 20. és 26. között több olyan program is ígérkezik, amely utaztat titeket akár az időben, akár a kontinensek között, de az is lehet, hogy a Földön túl. Deva földöntúli energiájával találkozhattok szombaton a Kobuciban, de előtte, csütörtökön több év után az indie rock és a post-punk ikonját, a New York-i Interpolt hallhatjátok a MOM Sport Rendezvényközpontban. A következő napokban lesz kutyás brunch is, olyan kiállítás, amely sosem látott műveket sorakoztat fel női alkotóktól, de kalandozhattok a Közel-Keletre is a Middle East Food Festivalon.
Július 20., csütörtök
Interpol (US)
Csütörtökön a budapesti MOM Sport Rendezvényközpontban koncertezik az indie rock és a post-punk revival ikonja, a New York-i Interpol zenekar, így most több év után végre újra Magyarországon láthatjuk és hallhatjuk őket.
A banda az elmúlt években sem engedett a megszokott minőségből: egymást váltják zenéjükben a lüktető hangszeres részek és a gyakran pszichedelikus szövegek, miközben a hallgatók képzeletére is bízzák az értelmezést.
További infók
Bass Paradise 2023
Három napon keresztül tartó basszusünnepen vehetünk részt július 20. és 23. között a Barba Negra legújabb fesztiválján. A Bass Paradise fellépői között lesznek Magyarországon debütáló és visszatérő nemzetközi zenészek is: érkezik például a Modestep, Zomboy, Tokyo Machine, Madcore és még sokan mások.
További infók
Július 21., péntek
La Boum – 4. Kastélyházibuli
Egy jó kastélyházibuli legfontosabb hozzávalói: a jó zene, egy kastély és az értő, kedves közönség. Az első kettő már összeállt idénre, a harmadikban ránk számítanak a La Boum – 4. Kastélyházibuli szervezői. Július 21. és 22. között ismét beköltöznek a Pusztazámori Öregtölgy Kastélyba a zenekarok, mi pedig kora délutántól élvezhetjük a zenéjüket. Érkezik többek között a Fran Palermo, Hari Drama, Mary Popkids, a Jazzbois és az Analog Balaton.
További infók
Szabadtéri mozi a Budaparton: Grease, Beugró a Paradicsomba
Július 21-én este ingyenes kertmozin vehetünk részt, és még ajándék frissítőt is kapunk mellé. Két vetítés lesz ezen a napon: a rock and roll aranykorát megidéző Grease-t nézhetjük meg, és a tavaly megjelent Beugró a Paradicsomba című filmet, amelyben az Oscar-díjas George Clooney és Julia Roberts játszanak.
További infók
Újranyitott sokunk rajongott étterme – pénteken irány a Fricska 2.0!
A Fricska éllovasa volt mindennek. A Dob utcai szuterén olyan gasztronómiát hozott el a VII. kerületbe, ami miatt érdemes volt hétköznapra szabadságot kivenni, hogy náluk ebédelhessünk. A fényes jövőt azonban eltörölte a világjárvány, 2022-ben már nem nyitottak ki. 2023. július 19-én viszont főnixként tért vissza a Fricska 2.0! Ha ismertük, ha nem, érdemes minél hamarabb ellátogatni hozzájuk!
További infók
![](https://welovebudapest.com/i/66/fricska_20150227.exact1980w.jpg)
Július 22., szombat
Deva, Musspell
Deva önálló budapesti koncertjén július 22-én vehetünk részt, a Kobuciban. Egyfajta megmagyarázhatatlan, földöntúli energia sugárzik a fellépésein, amely azonnal beszippantja a közönséget. Ezen az alkalmon a teljes öttagú csapattal lép majd színpadra.
Az estet az érzékeny és elbűvölő zenét játszó Musspell nyitja majd. A kolozsvári duónak nemrég jelent meg bemutatkozó albuma szintén Zságer Balázs kiadójánál, iamyank producerelésében.
További infók
![](https://welovebudapest.com/i/71/deva.exact1980w.jpg)
Czakó Piacz és retró büfézés
Balatoni ízelítővel várják július 22-én a Czakó Piaczra azokat, akik nem jutnak le ezen a hétvégén a tóhoz. Lesz retró burger, hot dog, csavart fagyi és kürtőskalács, a termelők pedig a szokásokhoz híven elhalmoznak isteni magyar gyümölcsökkel.
További infók
![](https://welovebudapest.com/i/70/vegan-love_balkanyi-laszlo_20160331.exact1980w.jpg)
Ígjen a falu – rendhagyó táncház és folkkocsma
Ígjen a falu címmel indul útjára július 22-én egy új rendezvénysorozat a Fonóban, amely újszerűen közelíti meg a már közismert táncházformát. Az eseményen a hagyományos táncházak hangulata találkozik a közkedvelt folkkocsmahangulattal, és így kerekedik belőle egy igazi nagy folkházibuli. Egy ilyen esemény pedig nem is találhatna magának jobb helyszínt, mint a Fonó otthonos, befogadó tereit. Most szombaton a Fokos muzsikálja majd a talpalávalót.
További infók
![](https://welovebudapest.com/i/da/tanchez.exact1980w.jpg)
Július 23., vasárnap
Kutyás brunch
Bruncholni mindig jó, pláne ha a négylábú kedvenceinket sem kell otthon hagynunk eközben. Július 23-án, vasárnap a Mad Garden Budában a gazdikat és a kutyusokat egyaránt finom falatokkal várják a szervezők, reggel 10 órától.
További infók
![](https://welovebudapest.com/i/5e/kutya-2.exact1980w.jpg)
Sosem látott művek női alkotóktól
A Ki a raktárból! kiállítássorozat első része tavaly a Fővárosi Képtár 19. századi anyagából mutatta be a női alkotók munkáit, a most nyíló tárlathoz pedig 1900 és 1950 között készült műveket válogattak.
Már a tárgyak mennyisége is mutatja, hogy a 20. század első fele teljesen új korszakot nyitott, a korábbiakhoz képest jóval több női művész kezétől származó művet őriznek. A kiállításon huszonhét női alkotó közel száz műve szerepel – olajképek, akvarellek, rajzok, sokszorosított grafikák és szobrok. Közülük sokak neve ismeretlen lehet, holott egész életüket a művészetnek szentelték. Ezekkel az alkotásokkal találkozhatunk július 23-án, vasárnap, Molnárné Aczél Eszter kurátori tárlatvezetésén.
További infók
![](https://welovebudapest.com/i/45/kiscelli.exact1980w.jpg)
Júliusi kézművesvásár az Ellátóban
Ezen a vasárnapon is kézművesvásárral várnak bennünket az Ellátóban 12 és 18 óra között. Az eseményen érdekes, egyedi kiállítókkal találkozhatunk, és workshopon is részt vehetünk: az Alkoss magad csapatával textilszobrokat készíthetünk, de nemezworkshop is vár ránk.
További infók
![](https://welovebudapest.com/i/9b/vasar.exact1980w.jpg)
Július 24., hétfő
Fedezd fel a legjobb fagyizókat!
Nem elég, hogy hétfő van, de még hőség is. Hogyan is vészelhetnénk át ezt a napot munka után, ha nem az egyik kedvenc fagyinkat kanalazva vagy nyalva. Nemrég megjelent fagyikörképes toplistánkat folyamatosan bővítjük majd, hiszen jónak ígérkező cukrászdák készülődnek a nyitásra. Az eddigiekből is akad szép számmal, ahova érdemes tenni egy kitérőt, akkor is, ha messzebb van lakhelyünktől!
További infók
Július 25., kedd
Fermentált italok alapjai II. Kombucha és jun
A SALT indulása óta folyamatosan tanulják és kísérletezik, hogyan tudnak minél izgalmasabb, változatosabb fermentált italokat készíteni. Az elmúlt évek alatt összegyűlt tapasztalataikat július 25-én, kedden egy workshop formájában szeretnék átadni nekünk. Ezen az alkalmon a kombucha és a jun készítésének fortélyait sajátíthatjuk el, amiben Farkas Fruzsina és Makádi Maya lesz a segítségünkre.
További infók
![](https://welovebudapest.com/i/db/kombucha.exact1980w.jpg)
Hajógyár x A38: OIEE, badfocus, Pataky Klári
Július 25-én, kedden egy újabb Zene x Mozgás alkalmon vehetünk részt: Grecsó Zoltán segítségével új formákat és témákat kereshetünk a táncművészet területén, és új hangzások után kutathatunk az elektronikus zenében egy már jól ismert és egy feltörekvő előadó kütyüin keresztül. Zenei fronton OIEE-t és badfocust köszönthetjük, és érkezik Pataky Klári, aki a táncművészet aktuális kihívásairól és lehetőségeiről fog mesélni.
További infók
Július 26., szerda
II. Middle East Food Festival
Egy közel-keleti kulináris kalandra készülhetünk július 26. és 29. között a Botellón Terasz eseményén. Isteni fűszerek, aromás gyógynövények és ínycsiklandó ételek várnak, miközben sovány fehérjékben, egészséges zsírokban, zöldségekben és gabonákban gazdag, egészséges finomságokat kóstolhatunk.
További infók
![](https://welovebudapest.com/i/3b/kozelkelet-etel.exact1980w.jpg)
Ha további programokat böngésznétek, ide kattintsatok!