Időzavarban Budapest – Így hatott a pestiek életére az első óraátállítás és a 24 órás időszámítás bevezetése

„Ez idő tájt, ébredő tavaszban a háborún kívül csupán az időjárás érdekelheti legfőképpen az embereket” 

– írta Krúdy Gyula 1916-ban. No meg az új időszámítás. A fővárosiak akkor és most is az idejükre a legérzékenyebbek ebben a rohanó városban, nem csoda, ha sokan nem üdvözölték az első óraátállítást, majd később a 24 órás nap bevezetését.

„Május elsején új időszámítás lép életbe”

Az Est című lap 1916. április 13-i számában jelent meg ezzel a címmel egy cikk a nyári időszámítás bevezetéséről, amiről úgy fogalmaztak: „az intézkedésre Németország kényszerít minket”. Angliában már néhány évvel az I. világháborút megelőzően felmerült a nyári időszámítás bevezetésének gondolata, ám a megvalósításra először Németországban és a vele szövetséges Ausztria–Magyarországon került sor. Az átállítástól a németek reméltek jelentős megtakarítást a háborúban. „Németországban kiszámították, hogy május elsejétől október elsejéig ez az egy órai időeltolás nyolcvan millió márka értékű világító anyag megtakarítással jár, a magyar és az osztrák monarchiában pedig csupán világító anyagban ötvenhat millió koronát lehet megtakarítani” – fogalmazott az Est újságírójának Horváth Károly miniszteri tanácsos.

A cikk hozzátette, a változás nemcsak gazdasági, de magánéleti szempontból is kedvező: „A német munkások legtöbbje városon kívül lakik, ilyen módon egy órával korábban kerül haza és alkalma nyílik kertjét ápolni, a minek ismét nagy gazdasági jelentősége van.” A két birodalomban 1916. április 30-ról május 1-re virradó éjjel állították először egy órával előre az óra mutatóját.

Ahogy manapság, úgy akkor sem volt mindenki elragadtatva az ötlettől. A Népszava 1916. április 30-án megjelent, Az uj időszámítás és a kapuzárás. (Panasz.) című olvasói levelében valaki kifejtette, hogy az intézkedés a dolgozó embereket, a munkásokat, a magánalkalmazottakat hátrányosan érinti a régi számításhoz viszonyítva, egyetlen, „csekély” előnye az, hogy a dolgozók előbb távoznak a munkából, ezért egy-két órát még a friss levegőn tölthetnek. „Az uj időszámítás ezen egyetlen szerény előnyének nyakát szegi azonban az »illetékes hely« szerint ama bölcs hatósági intézkedés, hogy »egységesen« szabályoz. Tehát a fővárosban a kapukat ezentul este 10 órakor zárják. Természetesen éppen ilyen bölcsen intézkednék a főváros – amint egy déli lap nyomán a Népszava már megírta – a reggeli kapunyitás tekintetében a dolgozó emberek bőrére” – bosszankodik az olvasó, aki szerint az új időszámítás a kapitalisták malmára hajtja a vizet, és a dolgozóréteggel akarják megfizettetni a takarékoskodás számláját.

„A kapukat reggel 5 órakor kell nyitni és este 11 órakor zárni. Reméljük, ezt nem fogják úgy értelmezni, hogy a lumpolás szabadságát kívánjuk védelmezni, mert jogos kívánságunk csak a közjólét és közegészségügy érdekében vetettük föl és reméljük, hogy kellő méltánylásra fog találni” 

– tanácsolja. A házkapuk ugyanis a kaputelefonok előtti időszakban napközben nyitva voltak, este 10 után azonban a házmestert kellett felcsengetni – hiszen kizárólag nála volt kapukulcs –, hogy nyissa ki bizonyos összegért, úgynevezett „kapupénzért” a házkaput.

Az Est szerkesztőjének sem tetszett az új időszámítás. Mint írták, az új nyári időszámítás érzékenyen érinti a színházakat, mivel a közönség „nappali világosságban nemigen szeret színházba járni”. Ráadásul a Hamlet, amely fél nyolckor fog így kezdődni, nem fél tizenkettőkor fog befejeződni, mint rendesen, hanem az új időszámítás szerint másnap hajnali fél egykor.

Egy csillagász is kifejtette véleményét a lapban. Úgy vélte, hogy egyszerűbb lenne a munkaidőt hamarabb megkezdeni és hamarabb is abbahagyni, valamint badarságnak tartotta a menetidő megrövidülésére tett megállapítást. Egy aradi kocsmáros, Lővy Ignác személyesen Tisza Istvánnak címzett levelében aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jövedelmére károsan hat az egyórás idővesztés. A miniszterelnök személyesen válaszolt a levelére: „Tisztelt Uram! Azt hiszem, tévedésben van, ha azt gondolja, hogy az időszámításnak május 1-re tervezett megváltoztatása bárminő hatással lesz a vendéglő-üzletre. Az emberek éppen azokban a névleges órákban fognak felkelni, étkezni, lefeküdni, mint eddig tették és rövid idő alatt elfelejtkeznek arról, hogy a naphoz viszonyítva, tulajdonképpen egy órával történt előbb minden.”

Szeptemberben az Estben már egyenesen úgy fogalmaztak, hogy „nem kell a nyári időszámítás”. Beszámoltak arról, hogy a berlini szülők kárhoztatják a nyári időszámítást, mivel a gyerekek nem tudják magukat kialudni, és álmosan, fáradtan mennek iskolába, miután még napvilágnál kell őket lefektetni, és sokáig nem tudnak aludni. De nemcsak a szülők, hanem a földművelők és a munkásszervezetek is tiltakozásukat fejezték ki az óraátállítás miatt.

Az ellenérzések dacára az állam mindent megtett, hogy polgárai pozitívan álljanak az új időszámításhoz. Még az évben kiadtak például egy emléklapot Az új nyári időmérés történelmi emléklapja címen, a következő leírással: „Ezen okmány birtokosa 1916. április 30-áról május elsejére virradó éjszaka kezdődő új időmérés történelmi emlékére a megtakarított egy óra értékéből adományozott a háborúban teljesen megrokkant hősök otthona, a Nemzet Háza javára.”

A nyári időszámítás egy évvel később is hot topic volt – és azóta is minden évben. 1917-ben április 16-án reggel 2 órakor vette kezdetét, és szeptember 17-én hajnali három óráig tartott. A zárórarendelet egy ideig még változatlan maradt, vagyis a színházak, a mozik 22 órakor, a kávéházak, a szórakozóhelyek 24 órakor zártak be, ami miatt sokan bosszankodtak, ám nem sokkal később a Belügyminisztérium meghosszabbította egy órával a nyitvatartási időt.

1918-ra az óraátállítás megszokott dologgá vált az emberek életében. 

„Az óramutatót az egész országban éjfélkor kell visszaigazítani. Hétfőn reggel tovább alhatik mindenki, mert későbben kezdődik az élet. Emlékszünk, mekkora találgatás, jóslás járta akkor, a mikor a háborús szükségesség következtében először rendelték el a nyári időszámítást, hogy jobban ki lehessen használni a tavaszi és a nyári napokat, hogy hamarább keljünk, korábban fogjunk munkához és korábban is fejezvén be, még élvezhessük a napvilágos estéket. Ma ugyan senki nem törődik már ezzel a reformmal. Az ujitásból régen megszokott dolog lett. Megszoktuk tavasszal, a mikor örülünk a napfénynek és megszoktuk nyárutóján, a mikor az óramutató önkéntelen vándorlása az ősz rohamos közeledésére figyelmeztet bennünket” – írja a Budapesti Hírlap szeptember 15-én.

A háború véget ért, az óraátállítás azonban maradt, ám használata 1920-tól a II. világháborúig, majd 1958 és 1979 között is szünetelt, 1980-ban azonban újra bevezették villamosenergia-megtakarítási céllal.

Háy óra van, kérem? Háromnegyed tizennyolc!

Az Uj Nemzedék 1921. március 16-i számában megjelent, Az idén nem tolják előre az órát című cikkben a nyári időszámítás megszűnése mellett arról is írtak, hogy a MÁV-nál tervbe vették a 24 órás egységes időszámítást, a nyugat-európai államok mintájára. „Legujabban – mint ismeretes – Ausztria is elhatározta, hogy junius 1-től kezdve életbelépteti a 24 órás rendszert. A MÁV. tanácsülésein két izben is szóbakerült ez a kérdés, utóbb azonban levették a napirendről. Mint illetékes helyről értesültünk, szeptembernél előbb ez irányban a magyar vasutaknál aligha lesz döntés.”

Nem így lett. Az 1884-től hivatalosan használt, egységes, 24 órás napot 1921. június 1-jén bevezették Magyarországon is. Addig ugyanis 12 órás időszámítás működött, vagyis a vasúti és a hajózási forgalomban, a postán, a távírdában és a távbeszélő-szolgálatban 12 órás időszámítást használtak, például délután 1-et írtak a 13 óra helyett. Azon a júniusi napon tehát már a vasúti közlekedésben is a folytatólagos időszámítást alkalmazták, amit állítólag jól ki is használtak a munkahelyükre későn érkezők. Ezt parodizálja ki a Színházi Élet 1921. évi 24. számának egyik története is, melyben két fiatal várja a tanóra végét egy színésziskola kapujában: „– Hány óra van, kérem? – kérdezi az egyik, mire a másik: Háromnegyed tizennyolc!”

Bár sok helyen máig megmaradtak a hagyományos számlapú köztéri órák, lassanként elkezdték átfesteni a nyilvános órák számlapjait, „oly módon, hogy az I–XII. római számok alá vörös színnel a 13–24 arab számok írandók, a 24-ik óra pedig a fentebb jelzett megkülönböztetésnek megfelelően a 24/0 számmal jelölendő.” Az intézkedések ellenére az embereknek állítólag még 1937-ben sem sikerült megszokniuk az új időszámítást, a Tolnai Világlapja azt írta, szívesebben beszéltek meg találkozót délután 4 órára, mint 16 órára – és ha belegondolunk, ez ma sincs másképp. Kivéve a pályaudvarokon, ahol manapság már teljesen természetes, hogy a vonat 14:15-kor indul.