A vikingek a történelem egyik legnagyobb kalandozói voltak, a 8–9. századtól Európa számos pontjára eljutottak, sőt Afrika és Észak-Amerika partjait is megjárták. Ekkor jutottak el a Bizánci Birodalomba is, ahol sokan közülük zsoldossá lettek, és ők alkották a császárok testőrségét is. A Saga Farmann legénysége most ősei nyomába eredt, és a norvég Tønsbergből hajóznak el Isztambulig, az egykori Bizáncig.

A Saga Farmann egy modernizált rekonstrukciója egy 1970-ben megtalált, a 10. századból származó viking hajónak, amit Tønsbergben egyébként meg is lehet nézni, de hajózásra természetesen már nem alkalmas. Néhány dologtól eltekintve a Saga Farmann ennek a hajónak a mása, de már kiegészítve például motorral is, így a folyásiránnyal szemben is könnyedén tudnak haladni vele.

Erre leginkább azért volt szükség, mert a legénység más útvonalon hajózik Isztambul felé, mint őseik, hiszen a vikingek a Volga, a Don és a Dnyeper folyókon érték el egykoron a Fekete-tengert, ám az ismert okok miatt Oroszország és Ukrajna területén most nem tudnának áthaladni. Ehelyett Lübecken, Mainzon és Regensburgon keresztül, a német csatornarendszert is használva érték el a Dunát, amelyen már nyugodtan vitorlázhatnak a Fekete-tenger és Törökország felé. Ha minden jól megy, a telet itt fogják tölteni, jövőre pedig a Földközi-tenger felé veszik az irányt.

A tervek szerint június 24-én érkeznek Budapestre, a Skandináv Háznak köszönhetően pedig bárki fel is szállhat majd a Saga Farmannra 16 és 18 óra között, ami még akkor is nem mindennapi látvány lesz, ha rekonstrukcióról van szó. A hajót a Bem rakpart mellett, a Bem József tér magasságában kell majd keresni.

Akit érdekel a Saga Farmann útja és a viking történelem vagy maga a hajó, de nem tudja élőben megtekinteni, ezen az oldalon találhat további érdekességeket.

Címkék