Ősztől Budapesten forgatja Modi című, második rendezését Johnny Depp, amiben Al Pacino alakítja majd az egyik főszerepet.

A Modi című film Amedeo Modigliani festő és szobrász 1916-os párizsi tartózkodásának két napját, életének fontos fordulópontját dolgozza fel Dennis McIntyre színdarabja alapján. Al Pacino egy befolyásos műgyűjtőt alakít majd a moziban, Modiglianit pedig egy olasz színész, Riccardo Scamarcio játssza, akit korábban például a John Wick második részében láthattunk. A harmadik főszereplő pedig a francia Pierre Niney lesz, aki a 2014-es, Yves Saint Laurent életéről szóló mozi címszerepét alakította. A forgatás pontos időpontja még nem ismert, annyit tudni csak, hogy valamikor ősszel indul el. Johnny Depp pár hete Magyarországon járt, és már a forgatást készítette elő, nem csak úgy elruccant pihenni Budapestre.

A Modi lesz egyébként a második rendezése, az elsőt még 1997-ben forgatta Marlon Brandóval, A halál ára címmel, továbbá rendezett pár klipet is, elsősorban volt felesége, az énekesnő-színésznő Vanessa Paradis számára. Depp maga nem szerepel majd a Modi című filmben, de második alkalommal fog Al Pacinóval dolgozni: a szintén 1997-es, Fedőneve: Donnie Brasco című gengsztermoziban (nyitóképünk is abból van) dolgoztak együtt, akkor mindketten mint színészek vettek részt a munkában.

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék