Lőpormalom, gyógyító csodavíz és az első úszóverseny – A Szent Lukács Gyógyfürdő és Uszoda története

Nagyjából minden történet úgy kezdődik, hogy már a rómaiak is. 

Nincs ez másképp a Lukács fürdővel sem, a környéken buzgó források ugyanis már egy Claudius császár korabeli feliratban is szerepelnek. A rómaiak aztán néhány évszázad múlva átadták a helyüket a felüdülésre vágyó hunoknak, a gyógyítás pedig jóval ezután, a XII. században intézményesedett a környéken. III. Béla királyunk ugyanis 1178-ban ajándékozza a Lukács fürdő területét a betegápolással foglalkozó Szent János-lovagoknak, akik ispotályt építenek ide, később pedig a máltai és a rodoszi lovagrendek is megjelennek a környéken.

A török korban Felhévíznek hívták a területet, híres volt arról, hogy a környező hegyekben fakadó vizei gyors folyásuk és hőmérsékletük miatt télen sem fagytak be, ezért – a Gellért-hegy környéki, Alhévíznek nevezett környékkel szemben – itt a fürdők helyett elsősorban malmok épültek, az értékes területből pedig a fennmaradt birtokperek iratai szerint sokan szerettek volna maguknak egy kis darabot. A Lukács fürdőhöz kapcsolódó területeken végül Szokollu Musztafa budai pasa jóvoltából gabona-, majd lőpormalom létesül, de fürdő is működik a meleg vízű Malom-tóban, egzotikus csengésű Barut degirmeni ilidzsaszi néven.

A török kiűzése után az összes fürdő és a Lukács környékének gyógyforrásai is kincstári kezelésbe kerülnek, majd különböző bérlők kezébe jutnak, akik nem fordítanak különösebb gondot a terület fejlesztésére. Érdekesség, ahogy a területen ekkor még áll az a várra hasonlító, tornyos építmény, ami a lőporgyártásnak adott otthont, és amit egyes források Mátyás királyhoz is kötnek. A rossz állapotban lévő épületet végül az 1880-as években bontják le, amikor Palotay Fülöp megvásárolja az értékes területet és komoly építkezésekbe kezd. Halála után is családi tulajdonban marad a vállalkozás, két fia veszi át a fürdőt (harmadik fia, Andor sokáig orvosként dolgozik az intézményben), ami részvénytársasági keretben működik tovább.

A modern fürdőház építésére Ray Rezsőt, a svájci származású építészt, számos elegáns villa és bérház tervezőjét kérik fel, akinek segítségével a város egyik legmodernebb fürdője jön létre, amit előszeretettel látogatnak a legelegánsabb hazai és külföldi vendégek is. Gyógyszálló és gyógyfürdő, népfürdő és iszapfürdő is létesül ekkoriban a Lukácsban. A fürdést persze szigorú szabályokhoz kötik, a hölgyek és az urak külön épületben pihenhetnek (később létesítenek majd átjárást a két szárny között), ejtőzhetnek a meleg vízben, de a férfiak még így sem mutatkozhatnak meztelen felsőtesttel. A híres vendégek pedig nem mindennapi szórakozásnak is örülhetnek, 1890-ben itt, a férfirészben rendezik ugyanis az első uszodai úszóversenyt.

A Monarchia-beli fürdőkultúrának fontos eleme volt a gyógyulás mellett a szemlélődés, a beszélgetés, a társasági élet is. A Lukács – még a többszörös átépítés ellenére is – őrzi ezt a hangulatot, amelynek a teraszok és medencék mellett fontos elemei a kert és a Duna-felőli oldal csodás platánfái is. Ezeket szintén Palotayéknak köszönhetjük, és jóllehet a Duna felőli park már jóval kisebb, mint kezdetben volt, itt és a belső kertben is találhatunk még az évszázados óriások közül néhányat.

A század vége felé az általános gazdasági visszaesés és a fürdőszoba népszerűbbé válása miatt a fürdő hanyatlásnak indul, ám ezt rövid úton sikerül kiküszöbölni, egyrészt a turizmus élénkülése miatt, másrészt pedig ekkor kezdik palackozni az itteni vizet, „Kristály” néven. A víz a nemzetközi színtéren is figyelmet kelt, az 1904-es St. Louis-i világkiállításon „Grand Prix” éremmel tüntetik ki, Európa legtöbb államába, sőt Brazíliába, Chilébe, Argentínába, Mexikóba, Hondurasba, Kelet- és Dél-Afrikába, Japánba, Kínába, Indiába exportálnak a Lukács forrásaiból nyert vízből. 1937-ben pedig ivócsarnok is létesül, hogy helyszíni kezelések keretében is lehessen élvezni a gyógyhatásokat.

A háború a Lukácsot sem hagyja érintetlenül, az épület jelentős károkat szenved, később pedig az államosítást sem kerülheti el. Ezzel együtt továbbra is fontos egészségügyi intézmény marad, amelynek egyedülálló hangulata izgalmas társaságot, művészeket, sportolókat értelmiségieket vonz. A fürdő hat törzsvendégéről, Kállai Ferencről, Ottlik Gézáról, Kodály Zoltánról, Latinovits Zoltánról, Örkény Istvánról és Garas Dezsőről dombormű is megemlékezik a Lukácsban.

Nem kevésbé izgalmas a korábbi vendégek által a gyógyulás vagy éppen a betegség elkerülése miatt adományozott hálatáblákat szemlélni, amelyek között – bár jó néhány megsemmisült a háborúban – szintén érdekes darabokat találunk, köztük IV. Károly, az utolsó magyar király 102 éves korában elhunyt utolsó katonájáét, aki hosszú életét a Lukács vizének köszöni meg. A fürdőélet a falakon kívülre is kikívánkozott, számtalan irodalmi műben, például Nádas Péter Párhuzamos történetek című könyvében is megjelenik, a kötelező olvasmányok gyöngye, Ottlik Iskola a határonja pedig egy Lukács fürdő-beli találkozással indul.

A rangos intézményt az ezredforduló után több hullámban újították fel, az élet pedig eközben és azóta sem szűnt meg a falak között. Tartottak itt különleges hangulatú éjszakai bulikat, amelyek külföldön is figyelmet kaptak, a Covid alatt pedig egy, az üres medencékbe költözött kacsacsalád maxolta ki a cukiságfaktort.

Ma már – a 2013-ban befejeződött felújításnak hála – egy modern és minden szolgáltatással felszerelt Lukács fürdőben gyógyulhatunk, a megújult létesítménybe pedig korábban mi is belestünk. Jelenleg három termálvizes medence, szauna, gőzfürdő, két nagyobb medence, szaunák és szinte megszámlálhatatlan egészségügyi szolgáltatás vár bennünket, miközben a múlt és az évszázados hagyományok is láthatóvá váltak. A háború környékén készült csempefal és a török kori őrlő maradványai, sőt a régi irányítókabin is mind őrzője annak az időtlen és megnyugtató hangulatnak, ami a Lukácsban annyira spontán módon él tovább.