Az amerikai énekesnő új lemeze Endless Summer Vacation címmel jelenik meg március 10-én, ehhez érkezett meg most az első kislemezdal, melynek klipjében Cyrus egyedül edz, úszik, táncol, ezzel is a dal mondanivalóját erősítve, miszerint párkapcsolat nélkül is tud teljes életet élni. (Rövid házasságot követően 2020 elején vált el Liam Hemsworth színésztől – A szerk.)
A Rév Marcell által fényképezett klipet alább nézhetitek meg:
A Kreatív szúrta ki, hogy az elmúlt napokban egy másik hazai klipes sikernek is örülhettünk, ugyanis a magyar–spanyol–orosz filmes kollektíva, a Kinopravda munkája bekerült az SXSW Fesztivál filmes szekciójának videóklipes versenyprogramjába. A Diplo és Miguel Don't Forget My Love című számához készült kisfilm sztoriját Horváth Viktor és Áprily Zoltán írta, kreatív producere Kostil Danila, operatőre pedig szintén Rév Marcell volt. Odalent ezt is megnézhetitek.
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
