Az egyik pályázat az Égig Érő Fű, amit immár harmadik alkalommal hirdetnek meg. A pályázat annyiból speciális, hogy olyan belvárosi, „gangos” társasházaknak szól, melyek kizárólag úgy tudják a városi zöldfelületet növelni, ha a belső udvart zöldítik. A pályázók 800 ezer és 3 millió Ft közötti pénzösszeget célozhatnak meg, és egy szakértő zsűri bírálja el, hogy ki kaphat, és mennyit. A további részletekről a pályázat weboldalán lehet tájékozódni. Ugyanitt, online adható be a jelentkezés is. Pályázati határidő: 2023. március 3.

A másik pályázatot első alkalommal és kísérleti jelleggel hirdették meg a budapesti zöldfelületek növelése érdekében. Budapesti társasházak, családi házak, lakásszövetkezetek, intézmények jelentkezhetnek rá, és az utcai homlokzatuk zöldítése a cél. A nyertes pályázók a közterülettel határos faluk zöldítésére kapnak lehetőséget, és a munkát egy fővárosi szakcég végzi majd az adott ingatlan tulajdonosainak engedélyével. A ház lakóközösségének mindössze annyit kell vállalnia, hogy legalább 5 évig gondoskodik a zöldhomlokzat fenntartásáról. A további részletek és az online pályázási lehetőség a pályázat weboldalán érhető el. Határidő: 2023. február 28.
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
