Meglehet, hogy inkább egy külföldi sztárokkal teli vagy épp szuperhősös sci-fi-, akció- vagy egy csavaros történetvezetésű filmre ülnénk be a moziba, mintsem egy portréfilmre, de a Bereményi kalapja szerintünk egy esős hétköznapot vagy egy lustább hétvégét is feldob. Bereményi Géza nemcsak a szüleink generációjának kultikus személye, de a kora harmincasok is ugyanolyan lelkesedéssel vetik bele magukat könyveibe, filmjeibe és persze a Cseh Tamásnak írt dalaiba. A róla szóló film pedig egyfajta időutazással is felér: bejárhatjuk az 56-os eseményeket, a 70-es, 80-as évek ifjúságát és a rendszerváltás utáni furcsán könnyed állapotokat, ahogy abba is beleláthatunk, milyen az, amikor Bereményi szöveget ír.

Bár Bereményi Géza világa és művei leginkább szüleink számára voltak meghatározók, ahogy idősödünk, úgy kerülünk mi is egyre közelebb hozzá. Neve egy életre összeforrt Cseh Tamáséval, de dalszövegei mellett novellái, elbeszélései, forgatókönyvei és színdarabjai ugyanúgy több generáció életérzését képesek megjeleníteni. A róla készült egész portréfilmben Tóth Barnabás kíséri-kérdezi heteken át Bereményit, nemcsak úgy, mint fiatalabb rendezőkolléga, hanem úgy is, mint egykori gyerekszínész. A filmben a sok zene és filmrészlet mellett feltűnik a sok-sok barát is.

Bevallom, gyerekként nem tudtam mit kezdeni a balladákat éneklő, egy szál gitáron játszó Cseh Tamással, számomra érthetetlen volt minden mondata, nem értettem az Antoine és Désiré-„mondakört”, és hogy miért jó, ha valaki a nyomorról, a szegénységről és az abortuszról énekel. Aztán felnőttem. A Bereményi-szövegek szép lassan beszivárogtak az életembe, és elkezdtem megérteni azt a hangulatot és azokat a történeteket, életigazságokat, amik sűrítve ott vannak ezekben a dalokban.

A Bereményi kalapja egy egészen különleges portréfilm, ahol nem a megszokott mesélés a lényeg, hanem tele van visszaemlékezéssel, újrajátszott emlékekkel, archív felvételekkel és baráti beszélgetésekkel meg persze rengeteg zenével. Utóbbi mi más is lehetne, mint Cseh Tamás, de azért 1-2 új dal is felhangzik, amiknek szövegét Bereményi Járai Márknak írta.

A film egyik legizgalmasabb jelenete, amikor Bereményi konyhájában ülve beleláthatunk abba, hogyan születik meg egy Bereményi-dal. Minket is teljesen behúzott, ahogy elindult a dalírás, amihez semmi más nem kellett, csak pár akkord, egy ceruza és egy üres lap. Azért is olyan erős ez a jelenet, mert ritkán van lehetőség arra, hogy ott legyünk egy dalírásnál, és egészen érdekes azt nézni, hogyan hangolódik egymásra a két fél, és a tudat mélyéről feltörő sorok hogyan állnak össze egy egésszé. Az elkészült dal lett a film főcímdala is, úgyhogy aki megnézi az előzetest, egy picit bele is hallgathat.

Nem is a zene, a beemelt ikonikus filmrészletek, a barátok meséi vagy a Bereményivel való beszélgetés az igazán érdekes, hanem az, ahogy a színészek – meg persze Bereményi is – újrajátszanak egy-egy fontosabb történetet, ilyenkor a fiatal Bereményi szerepében Tóth Barnabás filmrendezőt látjuk, aki egyébként az egész filmben egyfajta moderátorként működik. Ő az, aki végigvezeti Bereményit az emlékfolyamon, és aki a különböző vicces, olykor megható történetekre is emlékezteti. Aki látta az Eldorádó című filmet, annak persze feltűnik, hogy ez a választás nem is olyan véletlen, hiszen Tóth Barnabás gyerekszínészként egyszer már belebújt Bereményi karakterébe.

A filmben sok zenével, filmrészlettel és baráttal rajzolták meg a készítők Bereményi Géza portréját. A barátok közül sok zenész, színész, rendező és író is ott van, hol Kolozsvárott járunk, hol pedig egy hatalmas bográcsozásba csöppenünk valahol a Balatonnál, ahol a szaletliben nemcsak a beszélgetés, de a fröccs is folyik szépen. Feltűnik többek között Bagó Bertalan, Cserhalmi György, Cserna-Szabó András, Gödrös Frigyes, Jánossy Lajos, Járai Márk, Ónodi Eszter, Sőth Sándor, Can Togay is.

A film egyik jellegzetessége az a hat videóklip, amelyekben az alkotók újonnan forgatott fikciós jeleneteket kevertek össze régi híradófelvételekkel – Budapest ostroma, 56-os harcok, balatoni hippik – és kultikus játékfilmek (Eldorádó, Megáll az idő, Csapd le csacsi!, Made in Hungária) jeleneteivel, hogy a múlt és a jelen, a fikció és a valóság egymásra vetítésével rajzolódjon ki a kortárs magyar kultúra egyik legsokoldalúbb alkotójának portréja. Azon pedig a teljes közönség hangosan nevetett, amikor az Illegalitásban című szám alatt felvillantak a híres-hírhedt politikusok képeire montázsolt Bereményi Géza-fotók, amint a Szovjetunió legfontosabb személyeivel fog kezet, vadászik vagy integet.

A Bereményi kalapja Bereményi Géza-rajongóknak kötelező, de akik csak most ismerkednek az életművel, vagy a Magyar Copperfield című önéletrajzi regény olvasása után őket is elkapta a Bereményi-láz és még többet akarnak megtudni a legendás szerzőről, azoknak érdemes rá jegyet váltani.

Bereményi kalapja

  • Dokumentumfilm
  • Rendező: Papp Gábor Zsigmond
  • Szereplők: Bereményi GézaTóth BarnabásJárai MárkCserhalmi GyörgyGödrös FrigyesCan TogayJánossy LajosBagó BertalanSőth SándorCserna-Szabó András, Ónodi Eszter
  • Gyártó: Filmworks
  • Bemutató: 2022. szeptember 22.

Címkék