„A közel 20 éves működésünk alatt sok nehéz feladattal néztünk szembe, de talán ez volt mind közül a legnagyobb kihívás” – számoltak be róla az új tűzfal kapcsán a neopaintesek. Ezúttal a VI. kerületi Szinyei Merse utca 7. szám alatt található iskola eddig üres tűzfala színesedet meg.



Az idén 125. tanévét kezdő Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai mostantól iskolájuk névadójának egyik legismertebb alkotását, vagyis annak nagy méretű változatát láthatják majd nap, mint nap. A monumentális falfestmény 2 hét alatt készült el, 5 festőművész közreműködésével.




Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
