Producerek ha találkoznak: Kocsis Bence (OIEE) és WaTa Momentary című új, közös számának a városmajori parkban játszódó klipje időtlen hangulatú, miközben nosztalgikusan visszarepít a múltba, a gyerekkorba is. A friss klip először nálunk látható, a számot élőben pedig augusztus 4-én hallhatja majd a közönség a Pontoonon.

A rendkívül sokoldalú, producerként, dalszerzőként, szervezőként, multimédia-alkotóként és zenészként is ismert Kocsis Bence több mint egy évtizede aktív tagja a magyar zenei színtérnek. Az elmúlt évek során több különböző zenei projektet és zenekart vezetett, mint például az élő improvizációkra épülő elektronikus zenei sorozatot, a WOPO-WOPO-t, illetve a Saverne és a Window nevű zenekarokat. De ő az a jó ízlésű, zeneileg nyitott ember is, aki a Pontoon zenei programját elsősorban meghatározza. OIEE név alatt pedig létezik egy remek szólóprojektje is, amivel 2019 óta már számos kislemezt jelentett meg, 2020-ban pedig az Urban Camouflage című nagylemezt. Jelenleg második stúdióalbumán dolgozik. 

Az új lemez címe Two Sides lesz, és valószínűleg 2023 elején jelenik meg. Bence inspirációs hatásai több felől érkeztek: Bicep, Disclosure, Moderat, Jamie xx, Caribou és Glass Animals. Az első, étvágygerjesztő dal még május végén jelent meg, Lighthouse címmel. Szinte azonnal bekerült több nemzetközi – spanyol, ír, mexikói, német, lengyel, olasz, svájci, brazil, amerikai és brit – zenei tévé és rádió játszási listájába. Miközben Bence még csiszolja az új lemezt, addig sem hagyja abba a dalírást, ugyanis új számokon dolgozik az elsősorban a Chemical Brothers hangmérnökeként ismert, Grammy-díjas Steve Dubbal. 

Amikor Bence elkészítette a második album dalainak demóverzióját, akkor sodródott össze egy másik hazai elektronikus zenész-producerrel, WaTa-val, méghozzá egy remix kapcsán. A találkozás pedig olyan jól sikerült, hogy végül Bence felkérte őt, hogy segítsen a lemezt befejezni. Menet közben viszont elkészült bónuszként a Momentary című szám is, ami végül közös megjelenés lett. Ennek klipjéről Bence a következőket mesélte:

„A klip a városmajori park nosztalgikus hangulatába ad némi betekintést, ami számomra gyerekkori emlék, illetve most is ott lakom. Így került a képbe Szirmai Gergő is, aki a klipben a gördeszkástudásából villant picit, és akivel még a Városmajori Gimnáziumból ismerjük egymást. Az inspiráció DJ Fresh Gold Dust című klipje volt. A forgatás pontosan olyan volt, mint a videó, kötetlen. Zenélgetés, kosarazás, táncolás, semmi túlvállalás, csak egy kedves nyári nappali buli a parkban.”

„A klip a városmajori park nosztalgikus hangulatába ad némi betekintést, ami számomra gyerekkori emlék, illetve most is ott lakom. Így került a képbe Szirmai Gergő is, aki a klipben a gördeszkástudásából villant picit, és akivel még a Városmajori Gimnáziumból ismerjük egymást. Az inspiráció DJ Fresh Gold Dust című klipje volt. A forgatás pontosan olyan volt, mint a videó, kötetlen. Zenélgetés, kosarazás, táncolás, semmi túlvállalás, csak egy kedves nyári nappali buli a parkban.”

A Momentary című szám klipje most a We Love Budapesten debütál, a számot élőben augusztus 4-én, egy csütörtöki napon láthatja majd a közönség. Bence aznap este 20 órától a Pontoonon lép fel. A live act vendégei: Szigeti Zsófi (ének) és Sárkány Berci (ütőhangszerek). A Momentary mellett ízelítőt kapunk a közelgő új lemezből, meg persze az Urban Camouflage számai is szerepelnek a repertorában.

Most pedig itt az ideje, hogy meghallgassuk OIEE és WaTa közös nyári számát és megnézzük a hozzá forgatott klipet is:

Címkék