shopping

szerkesztés

Más szemmel látni a világot – Megnéztük a Tipton Eyeworks új bemutatótermében a vinylből készült szemüvegkereteket

Szerzők

  • Wágner Gábor

2022. 07. 21. 10:38

A Fővám téri Vásárcsarnoktól pár lépésre találjuk a Tipton Eyeworks szemüvegüzletét, ami már önmagában leveszi az embert a lábáról, annyira menőn néz ki, és akkor a kereteket még nem is láttuk, amiket egyébként nemcsak hétköznapi emberek hordanak, hanem rengeteg világsztár meg ismert hazai zenész is. A Tipton Vinylize márkanév alatt futó szemüvegei nemcsak a formájukkal nyűgöznek le, hanem azzal is, hogy újrahasznosított anyagok felhasználásával készülnek: elsősorban vinylből, de van, amihez töltényhüvelyt, sőt régi pornófilmek filmszalagjait használták fel.

A Tipton története mind időben, mind térben nagyon távol kezdődik. A márka alapítója, a részben magyar származású Zachary Tipton Milaskey a 90-es évek második felében a grunge zene szülővárosaként is ismert Seattle-ben élt, és már akkor szemüveget hordott. Csakhogy nehezen talált magának megfelelő keretet, így úgy döntött, jobb, ha maga veszi kézbe a dolgot. És már ekkor az újrahasznosítás szellemében járt el, az első keretekhez édesapja bakelitgyűjteményének pár darabját használta, majd amikor már nagyobb tételben kezdett szemüvegeket tervezni és készíteni, a helyi Boeing-gyárból szerezte be az alapanyagot. Így született meg a Tipton és az azóta is legsikeresebb márkája, a Vinylize, nem beszélve a remek szlogenről: 

wear the music (magyarul: viseld a zenét). 

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Zachary és a Tipton aztán Magyarországra költözött, az alapító pedig szövetkezett a testvérével, Zoltánnal, és komoly cégépítésbe fogtak. Hosszú évekbe telt, de végül a Tipton Eyeworks megerősödött, és nemzetközileg is jól ismert és elismert vállalkozássá vált. A szemüvegkeretek itthon, saját gyárban készülnek, ráadásul kézzel és egyedi technológiával. 

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Szerte a világon több mint 500 optikában érhetők el a Tipton szemüvegei, gyakorlatilag minden földrészen kaphatók – leszámítva Antarktikát, de onnan sok minden más is hiányzik, nem csak a vinylből készült szemüvegek. Évente több mint 3 tonna hanglemezt hasznosítanak újra a kereteikhez, illetve több ezer méter Bowden-kábelt és több száz kiló töltényhüvelyt is, nem beszélve a már említett régi pornófilmek szalagjairól, amik egyes keretek száraiba vannak bedolgozva.

Zachary

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A Tipton tavaly ősszel nyitotta meg a IX. kerületi Erkel utcában új bemutatótermét (korábban is voltak már, csak máshol), ahol nemcsak szemüveget választhatunk magunknak, de a márka partnere, a német ZEISS, ami a szemészeti piac egyik vezető cége, tényleg mindenre kiterjedő, nagyon alapos szemvizsgálatot is vállal. És ez még mindig nem minden. 

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A Tipton üzlete olyan ritka jó ízléssel lett kialakítva, hogy inkább hasonlít egy nagyon vagány és dizájnos bárra, mint egy optikára, ezért a hátsó részben kialakításra is került egy bárpult, ami mögött mezcal- és tequilakülönlegességek várják az embert – de csak havi egy alkalommal, amikor bulit tartanak a bemutatóteremben. Mivel a szemüvegekhez az ihletet jórészt a zene és a vinylek adják, ezért érthető, hogy valamit vissza is akarnak adni, például zeneközpontú Tipton-partikkal. A megnyitón nem kisebb név, mint a Kraak & Smaak DJ-zett.

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A Tiptonnak több almárkája is létezik. Az első számú természetesen a Vinylize, ebbe a csoportba tartoznak a bakelitből készült szemüvegek. A Caliber Optics kereteihez használt töltényhüvelyeket használnak fel. Az üzletben kaphatók a több mint 100 éves japán márka, a Masunaga külön ide válogatott keretei is. Talán már ennyiből is kikövetkeztethető, hogy a Tipton keretei nem olcsó darabok, de azért nem is őrülten drágák, 130 és 190 ezer Ft között vannak, és ezek tényleg olyan szemüvegek, amik többek, mint „csak” keretek, inkább már-már divatos ruhadarabok. Biztosak vagyunk benne, hogy egészen másképp lép be az ember egy helyre, ha Vinylize keretet visel, mint ha valami mást. És ezzel nem a többi márkát akarjuk leszólni, de érezhetően több energiát és kreativitást fordítanak a szemüvegek külsejére a Tiptonnál, mint máshol. 

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A Tipton esetében komoly fegyvertény, hogy rengeteg hazai és nemzetközi sztár viseli. Utóbbiak közül – kis túlzással – aki eljön Magyarországra, ellátogat a Tiptonba és egy új szemüveggel – rendessel vagy napszemüveggel – tér haza. A Sziget headlinerei biztosan, merthogy velük partneri kapcsolata van a Tiptonnak. Meg zenekarokkal is, például az AC/DC-vel, akiknek egész komoly kollekciót hoztak össze – természetesen a zenekar vinyljeiből. 

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Aki az AC/DC-től például a Back in Blacket szereti, az olyan keretet választ, akinek pedig a Black Ice a kedvenc albuma, az meg amolyat. De ahhoz, hogy elkészüljön egy kisebb zenekaros kollekció, vagy hogy egy sztár Vinylize keretet hordjon, sem szerződés, sem szoros kapcsolat nem kell, mint az AC/DC esetében. Csak lemezek. A legfrissebb, lila színben pompázó kollekció Prince előtt hajt fejet, a legmenőbb pedig a Massive Attack Blue Lines albumát megidéző keret, és van kerete a Guns N Rosesnak is. 

A Blue Lines keret

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

És hogy kik hordanak Tipton szemüveget? Nagyjából mindenki. Az egyik első alany nem kisebb személyiség volt, mint Elton John, akinek a férje rendelt egy egyedi darabot a szülinapjára. Aztán jöttek sorra a sztárok, tényleg csak pár név a rengetegből: Elvis Costello, Marky Ramone (Ramones), Mick Fleetwood (Fleetwood Mac), Alison Mosshart (The Kills), Marcus Füreder (Parov Stelar), Gus Unger (alt-J), Peter Kruder, Shawn Mendes, Eugene Hütz (Gogol Bordello), Johnny Marr, Robbie Williams, Ed Sheeran, a Virgin alapítója, Sir Richard Branson, Fred Durst (Limp Bizkit), Antonio Banderas, Quentin Tarantino és Michael Madsen. 

Fotó: Polyák Attila - We Love Budapest

A Wu-Tang Clan összes tagja is kapott szemüveget, pedig ők sokan vannak, ráadásul a fejméretük is nagyobb az átlagosnál, ami kissé megnehezítette a tervezést és a gyártást. A szintén nagy fejméretű Tiësto is a Wu-Tang Vinylize szemüvegét hordja. De ugyanilyen színes a hazai sztárok listája. Tiptonban nyomul többek között Ónodi Eszter, Lovasi András, Kovács Ákos, Járai Márk, Karácsony János, Till Attila, Alföldi Róbert és a Bëlga MC-jei is. Ha te is híres leszel, és szemüveges – ráadásul Tipton keretben –, akkor a te nevednek is az övék közt lesz a helye. 

Hasonló tartalmak

Admin mode