December 1-je óta játsszák a mozik Bernáth Szilárd első mozifilmjét, a borsodi rapper srácról szóló Larryt, ami legalább annyira szociofilm, mint zenés mozi a magyar rapvalóság egy jellemző szeletéről. A vidéki – közelebbről Borsod megyei – körzeti rendőr zárkózott, lelki sérült és dadogva beszélő, 21 éves fia végre ki akarja önteni magából minden nyomorát, fájdalmát és dühét, amire nincs jobb eszköze, mint a rappelés, mert akkor nem dadog, vagy nem annyira. Már a címszerepet elképesztő átlényegüléssel alakító Vilmányi Benett miatt is érdemes megnézni a Larryt, ám a film legalább annyira jó, mint a főszereplője.

Nincs expozíció, nem vezeti fel a történetet semmi, hanem rögtön ott állunk közvetlenül a főszereplő Ádámot – művésznevén Larryt – alakító Vilmányi Benett mellett a birkatelepen. Vele együtt etetjük és nyírjuk az állatokat, miközben motyogva beszélünk magunkban és görcsösen ismételgetünk rövid mondatokat, meg sűrűn rágyújtunk. Koszosak vagyunk, izzadtak, büdösek, hajunk kócos és semmilyen. Elsőre nem teljesen világos, hogy a srác, akiről a kamera nem hagyja, hogy levegyük a tekintetünket (lásd: Saul fia), fogyatékos, vagy csak nagyon furcsa emiatt a motyogás miatt, miközben szinte gépiesen és darabos mozdulatokkal teszi a dolgát. Sugárzik a fiúból a feszültség, és amikor hibázik egyet, rettegve kéri a főnökét, hogy csak az apja (Thuróczy Szabolcs) meg ne tudja. 

Vitán felül Thuróczy Szabolcs az egyik legkeresettebb hazai filmszínész napjainkban, és nem minden ok nélkül. Kitűnő színész, akit nemcsak a közönség, hanem a kamera is nagyon szeret. Amikor nézzük őt, akkor eszünkbe sem jut, hogy most a szerepet alakító színészt látjuk, hanem kizárólag a karaktert látjuk – és maximum annyit érzékelünk pluszban, hogy a figura hasonlít a Thuróczy Szabolcs nevű színészre. Ádám rendőr apja hálás szerep. Bár látszólag egy lelkes és a fiát szerető, gondoskodó apa, hamar kétségeink támadnak, majd szép lassan kibújik a szög a zsákból. Exalkoholista vagy az alkohollal komoly küzdelmet folytató és azzal szemben vesztésre álló, bántalmazó alak, aki rendőrként hatalommal is bír, és amikor mások előtt önti el az agyát a düh, akkor mindenki diszkréten hallgat és/vagy félrenéz. 

Ádám szörnyen dadog. Nemcsak hogy türelem kell kivárni, amíg befejez egy mondatot, de azt is nehéz megérteni. Csak akkor nem dadog, amikor egyedül van és rappel, a dalszövegeit pedig egy nagy füzetbe írva gyűjti. Egy szerencsétlen helyzetből fakadó szerencsének köszönhetően összebarátkozik pár telepi roma sráccal meg egy olyannal, aki már kiszabadult a telepről, hogy egy lélektelen lakótelep egyenbérházában éljen a családjával, miközben otthon gyártja a saját meg a haverjai rapszámait, amiket aztán feltölt a netre. Ádámnak is segít, sőt nemsokára legfőbb segítője lesz a fiúnak, akiben elsőre meglátja a tehetséget. Odáig fajul a dolog, hogy Ádám videója bekerül egy tehetségkutatóba, ahol annyira szereti őt a közönség, hogy a budapesti élő show-ba is bejut. 

A Larry látszólag egy kissé kicsavart, magyaros rapkarriertörténet, de persze jóval több annál, pontosabban másról szól elsősorban, nem pedig egy rapperről, az inkább csak ürügy. Amiről a Larry szól, az egy másik világ, mint amiben a többségünk él, és amiről a viszonylagos biztonságunkból hallottunk már, de csak nagyon kevesen ismerik: a borsodi mélyszegénység és kilátástalanság. Pedig Ádám nem is szegény, csak nagyon szerencsétlen és elátkozott, ez pedig a szegények közé taszítja, ott és köztük érzi igazán jól magát. Hogy az ország mennyire nem tud vele és a többiekkel meg úgy általában véve a helyzettel mit kezdeni, a film utolsó harmada kendőzetlenül és kiábrándítóan mutatja be. 

A Larry legnagyobb ereje a hitelessége, mert minden ezen múlik. Ha nem lenne elég autentikus a romatelep, a lakótelep, az arcok, a vidéki rapperek világa és elsősorban maga a főszereplő, Ádám, a film kínos feszengést váltana ki a nézőjéből. De itt szerencsére minden és mindenki a helyén van, legfőképpen 

a címszereplőt alakító Vilmányi Benett, akinek a létező összes filmes elismerést meg kéne kapnia ezért a filmért, mert egészen hátborzongató a teljesítménye, az átlényegülése, az, ahogy Ádámként mozog a vásznon. 

a címszereplőt alakító Vilmányi Benett, akinek a létező összes filmes elismerést meg kéne kapnia ezért a filmért, mert egészen hátborzongató a teljesítménye, az átlényegülése, az, ahogy Ádámként mozog a vásznon. 

A menő fővárosi színész a menőségtől nagyon távol eső borsodi proli gyereket úgy kelti életre, mintha egyszer maga is az lett volna: egy szerencsétlen alak, aki többre vágyik, mint ami jutott neki, kitörni szeretne, megmutatni magát, letenni a lelkét emésztő súlyokat, normális emberré válni. Felemás módon, de sikerül neki, azonban a helye változatlan marad, mert az sajnos szinte eleve elrendeltetett, és legalább annyira kőbe vésett, mint az a tény, hogy a Larry 2022 toronymagasan legjobb magyar filmje. Ráadásul simán odatehető olyan, szintén kiváló zenés filmek mellé, mint a Whiplash vagy a 8 mérföld

Larry


2022, 108 perc 

Rendező: Bernáth Szilárd
Írta: Bernáth Szilárd és Nagy V. Gergő 
Főszereplők: Vilmányi Benett, Thuróczy Szabolcs
Forgalmazó: Mozinet 
A filmet december 1-je óta vetítik a hazai mozik.

Címkék