16 évesen kezdett el tornázni, a magyar sport legendájává vált – Megnéztük a Keleti Ágnes életéről szóló filmet

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy dokumentumfilm inkább a száraz tényekről szól, mint a kalandokról és az érzelmekről, a Keleti Ágnes életéről szóló, Aki legyőzte az időt című film viszont egyáltalán nem ilyen. Hogyan telnek a hétköznapjai a világ legidősebb élő olimpiai bajnokának? Milyen apró mozaikokból áll össze az életút, amely során a csellista lányból lett tornász eljutott napjainkig? Bár az Oláh Kata rendezte film középpontjában Keleti Ágnes áll, az ő múltján keresztül egy kicsit jobban megismerjük a II. világháború és az 1956-os forradalom eseményeit is.

A film alatt többször is azon kaptuk magunkat, hogy teljesen beleveszünk abba, amit a vásznon látunk. Ámulattal néztük azokat az archív felvételeket, amelyeken Keleti Ágnest épp gerenda-, felemás korlát- vagy talajgyakorlat közben láttuk, hiszen annyira könnyedén, kecsesen és szépen mozgott, mintha tornásznak született volna – holott csak 16 évesen kezdett el ezzel a sportággal foglalkozni. Amikor épp nem a gyakorlatai, akkor Keleti Ágnes személye nyűgözött le minket: rég láttunk valakit, aki ennyire önfeledt, erős, bölcs és szerény egyszerre, aki még 101 évesen is ennyire aktív.

Sportolni mindig is szeretett, édesapjával járt síelni, evezni, sokat asztaliteniszezett és úszott, a szertorna ötlete pedig meglepő módon a zenetanárától eredet, ő javasolta, hogy majd segít a testtartásban. Keleti 16 évesen kezdett járni a Nemzeti Torna Egyletbe, itt kezdte pályafutását, majd 1940-ben meg is nyerte első bajnoki érmét, ám az élet és a háború egy ideig megálljt parancsolt a tornásznak.

Zsidó származása miatt kikerült a csapatból, hamis papírokkal Szalkszentmártonban vészelte át a háborút, ám ezt az időt is kemény munkával és tornával töltötte: egy szűcsnél dolgozott – ahogy gimnazista korában Budapesten is –, amikor pedig nem volt más dolga, elgyalogolt az 5–6 kilométerre lévő Duna-partra és ott tornázott hosszú órákon át.

Ha az aranyérmeket számoljuk, legnagyobb sikerét az 1956-os melbourne-i olimpiai játékokon aratta annak ellenére, hogy az ‘56-os forradalom miatt nemcsak edzeni nem tudott Budapesten, de kétséges volt az is, hogy a sportolóink kijutnak a városból és az országból. A filmben egykori beszélgetések és részletek is elhangzanak Keleti Ágnes önéletrajzából, amiből megtudjuk, hogy az otthoni események mennyire rányomták a bélyegét a versenyre és a győzelmet se tudta örömmel fogadni.

Az olimpia után kint maradt Ausztráliában a családjával – nővérével és édesanyjával –, ám tornászként nem kapott munkát, ami megnehezítette a kinti életét, végül egy barátja invitálására úgy döntött, Izraelbe költözik és ott kezd új életet. Itt harminc évig volt főiskolai tanár, és 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője, majd a ‘90-es években kezdett egyre több időt újra Magyarországon tölteni, míg végül hazaköltözött.

Az Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című film amellett, hogy emléket állít egy legendának, érzékenyen mutatja be a tornász egyedülálló erejét, kitartását és életszeretetét, miközben a visszaemlékezésekből olyan apróságokat is megtudunk, hogy a Helsinkiben rendezett olimpián zene nélkül csinálta végig a talajgyakorlatot – és így is mindenkit maga mögé utasított.