Az ősz közepén indult, 27 koncertből álló A Zenélő Piac sorozat – amely a Budapest Tuning kreatív városfejlesztő kezdeményezés keretein belül valósult meg, Budapest hét vásárcsarnokának közreműködésével – utolsó állomásához érkezett. A Békásmegyeri Piac, a Bosnyák téri, a Fény utcai és a Fehérvári úti Piac, a Flórián téri Üzletközpont, a Vörösvári úti Heti Vásár és a Római parti Piac helyszínén léptek fel
– hétvégi napokon
– különböző zenekarok, együttesek és formációk.
Ha piacozás és bevásárlás közben szívesen hallgatnátok élő zenét, ráadásul ingyenes kiskoncertek formájában, akkor a karácsony előtti utolsó hétvégén érdemes ellátogatni két piacra. December 17-én, szombaton délelőtt 10 órától a BrassTett zenél majd a Fény utcai Piacon, másnap, vasárnap pedig déltől a Békásmegyeri Piacot veszik be. Az ingyenes koncertek kedvező időjárás esetén a piacok szabadtéri részein valósulnak meg.
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
