Ilyen időben a téli sorozatdarálás garantált. Csupa izgalmas szériára hívjuk fel filmrajongó olvasóink figyelmét, melyek között különös sci-fi, nácivadászok kalandjai és újra akcióba lendülő, kiöregedett CIA-ügynök is szerepel. Kalandozunk az alternatív múltban, ahogy a valóságosban is, valamint bepillanthatunk az amerikai és a brit egészségügy kulisszái mögé is.

Hunters

1977-ben járunk, New Yorkban. Jonah egy fiatal, kissé szerencsétlen zsidó fiú, aki füvet árul és a nagyanyjával él egy fedél alatt, akit egyik éjszaka egy titokzatos hívatlan látogató meggyilkol. A fiatalember a temetésen megismerkedik egy különös öregúrral, akivel rövidesen bizalmi viszonyba kerül. Vagyis nemcsak vele, hanem azzal a csoporttal, melynek tagjai a II. világháború utáni számonkérést megúszó és Amerikában új néven új életet kezdő egykori náci bűnösöket igyekeznek felkutatni és levadászni. Miközben egy összeesküvés formálódik a háttérben. Az izgalmas, időnként egészen jó humorú és nagyon kalandos sorozat az Amazon Prime-on nézhető, és olyan remek színészeket láthatunk benne, mint Al Pacino, Lena Olin, Saul Rubinek, Josh Radnor és Dylan Baker. Rövidesen érkezik az új évad.

Hol? Amazon Prime

Five Days at Memorial (Öt nap a kórházban)

Az Apple TV+ minisorozata egy olyan, a valóságban megtörtént esetet dolgoz fel, ami a mai napig komoly vitákat vált ki Amerikában, és ez nem véletlen. Ugyanis amit a nyolc részen keresztül látunk, az egészen döbbenetes eseménysor. 2005-ben a Katrina hurrikán gyakorlatilag letarolta New Orleanst, aki tudott, elmenekült, azonban az állami fenntartású Memorial és az azzal egy épületben lévő magánkórház nem azok a helyek voltak, ahonnan gyorsan meg lehetett lépni, pláne hogy mindkét intézmény tele volt mozdíthatatlan betegekkel. Egy darabig úgy tűnt, minden rendben lesz, de aztán alig kaptak külső segítséget, elment az áram, elfogyott az étel, a vizet eleve nem használhatták, és fullasztóan meleg is volt. A vége az lett, hogy 5 nap után végül evakuálták a két kórházat, csakhogy hátramaradt 45 halott, akik nem természetes módon haltak meg. Mi történt a kórházban az 5 nap alatt, és mi lett a szörnyű események utóhatása? Ennek jár utána a sorozat, ami legalább olyan izgalmas és döbbenetes, mint korábban a Csernobil volt. 

Hol? Apple TV+ 

The Old Man (A nagy öreg)

Az ember, aki egykor Töki volt A nagy Lebowskiban – vagyis Jeff Bridges –, ezúttal egy kiöregedett CIA-ügynököt alakít, aki már csak nyugalomban szeretné eltölteni a hátralévő idejét a kutyái társaságában. Egy rutinos filmnéző persze tudja jól, hogy mindig ilyenkor történik valami, ami keresztülhúzza az adott hős számításait. Ez történik antihősünkkel is, akinek innentől kezdve egyfelől az életéért kell küzdenie, meg arra is rá kell jönnie, hogy ki és miért akarja holtan látni. Jeff Bridges mellett a mindig hátborzongató John Lithgow a másik főszereplő, a sorozat, melynek első évada 7 részes, és már be van rendelve a folytatás is, a Disney+-on található. Egyébként az egyik részben van egy olyan pazar 15 perces akció, amilyet tévében talán még nem is láttunk, Jeff Bridges pedig úgy büntet, mintha nem lenne holnap. 

Hol? Disney+

For All Mankind

Az Apple TV+ sorozatának koncepciója nagyon izgalmas, és ahogy elnézi az ember az eddig elkészült három évadot, rengeteg lehetőséget ad a készítőknek, hogy a fantáziájukat bátran elengedhessék. A történet az űrhajózás kezdeteiről mesél és a holdra szállással kezdődik, csakhogy azzal a csavarral, hogy az űrversenyt nem az amerikaiak, hanem a Szovjetunió nyerte meg. Ez pedig olyan gellert ad a történetnek, ami legalább olyan izgalmas, mint a legjobb thrillerek. A szereplők egy része kitalált figura, a többi viszont a valóságban is élt, és több mint érdekes látni, hogy ahhoz a valósághoz képest, amit ismerünk, mi történik velük ebben az alternatív közelmúltban. Sok hajmeresztő, drámai fordulat. 

Hol? Apple TV+

Outer Range (Odakinn)

Az Amazon Prime sorozata egy különös crossover: egyfelől rejtélyalapú sci-fi, másfelől pedig neo-western. A Josh Brolin által alakított főhős egy farmer, aki egy nap egy méretes lyukat talál a földjén, melynek nem látszik az alja, és nemcsak azt nem tudni, hogy hova vezet, de azt sem, hogyan került oda. Nem sokkal később a farmer bedob a lyukba egy holttestet, majd ennyi bevezetőt követően elindul a történet, ami kirakósként rajzolja fel elénk az eseményeket és az azokban szereplő különféle karaktereket meg a köztük lévő viszonyokat. Az első évad végére kevés dolog derült ki, de ez egyáltalán nem zavaró, és azért pár lényeges kérdésre így is kaptunk választ – ami újabb kérdéseket hozott –, ám rövidesen érkezik a folytatás, ami talán már világossá teszi előttünk, hogy mi is ez a lyuk pontosan.

Hol? Amazon Prime

Barbarians

A Netflix német történelmi sorozata időszámításunk után 9-ben, Germániában játszódik, és az egyik érdekessége, hogy nálunk forgatták. A sorozat – melynek október legvégén jött ki a második évada – legfontosabb eseménye, ami felé az első évad történései haladnak, a teutoburgi mészárlás, amikor is a germán törzsek az erdőben tőrbe csalták a fénykorát élő Római Birodalom nagyképű és önmagától elalélt seregét. A folytatás pedig a bosszúról szól, az új légióról, ami azért érkezik a germánok földjére, hogy leverje a lázadást és megbüntesse az abban részt vevőket. Aki bírta anno az HBO Róma című sorozatát, annak bátran ajánljuk a Barbárokat is. Véreső, orgyilkosságok, kavarás, árulás és szex ebben is van, nem beszélve a fordulatosságról és az izgalomról. 

Hol? Netflix

Deadwind

Ha valaki szereti a skandináv krimiket, és nagyon hiányzik neki A híd című, svéddán koprodukcióban készült sorozat vagy a The Killing című amerikai (ami a Forbrydelsen című dán sorozat adaptációja), azoknak nagyon be fog jönni ez a finn széria is, amiben szintén egy nem hétköznapi nyomozópáros, egy nő meg egy férfi, göngyölít fel korántsem egyszerű gyilkossági eseteket. A kimondottan sötét és borongós Deadwindből, ami a Netflixen nézhető meg, eddig három évad készült, a legutóbbi még csak pár hete látható. Az egyes évadok kerek, lezárt nyomozásokról szólnak, de mivel a főszereplők sorsát is követi a cselekmény, ezért ajánlott sorrendben darálni az évadokat. 

Hol? Netflix 

Inside Man (Az ember a rács mögött)

David Tennant és Stanley Tucci a két húzónév ebben a négyrészes brit minisorozatban, aminek párhuzamosan futó két történetszála az utolsó rész végén ér össze. Az egyik oldalon ott van a Tennant által játszott anglikán lelkész, aki egy szörnyű félreértés miatt elrabolja a fia magántanárát, a másik szálon pedig a felesége meggyilkolása miatt halálraítélt bűnöző (Stanley Tucci) sorsát követhetjük nyomon, aki szuperintelligens, ezért amíg a méreginjekcióra vár, a börtönigazgató támogatásával rejtélyes ügyeket old meg. Ennél többet kár lenne elárulni a történetről, amit napjaink egyik legizgalmasabb angol tévés-filmes alkotója, Steven Moffat készített. Neki köszönhettük többek között a Doctor Who feltámasztását, a Sherlock-sorozatot meg az HBO-n látható, Az időutazó felesége című szériát. Ez pedig a Netflixen nézhető meg.

Hol? Netflix 

The White Lotus (A Fehér Lótusz)

Az HBO Max szatirikus hangvételű, kifejezetten provokatív humorú és nagyon bátor sorozata eredetileg csak egy mininek indult, ám olyan átütő sikert aratott, hogy éppen most fut belőle a második évad. Egy antológiáról van szó, amiben mindkét évad egy másik történet másik szereplőkkel és másik helyszínen. Ami ugyanaz, a luxusszálloda-hálózat, melynek neve egyben a sorozat címe, meg az, amit látunk. Nagyon gazdag vendégeket és az őket mindenben kiszolgáló személyzetet követjük nyomon, és nem mindig tudjuk elsőre, hogy pironkodjunk, kínosan érezzük magunkat vagy hangosan röhögjünk. A koncepció része az is, hogy előbb mindig a történet legvégét látjuk, egy hullát (hogy kit, az csak az utolsó részben derül ki), aztán visszaugrunk oda, hogy megérkeznek a vendégek. Az első évad Hawaiin játszódott, a második pedig Szicíliában. Ez az utóbbi évek legjobb és legmerészebb sorozata. A készítője, Mike White eredetileg színész, talán ezért tud ennyi és ennyire élő meg színes karaktert írni, akik A Fehér Lótusz eddigi két évadában szerepelnek. 

Hol? HBO Max

This Is Going to Hurt (Ez most fájni fog)

Provokálni még mindig az HBO tud a legjobban. Bár ezt a sorozatot eredetileg a BBC készítette, de az amerikai csatorna jó érzékkel csapott le rá, az HBO Maxra az egész évad egyszerre került fel. Ez egy kórházas, pontosabban egy szülészeten játszódó dramedy, de senkinek ne jusson eszébe a Vészhelyzet és pláne ne A Grace klinika, de még csak a Doktor House se, bár az angol sorozat központi alakja (Ben Whishaw) hozzá hasonlóan nehéz és cinikus ember. A szériának kegyetlen a humora, és sosem néz félre, erre pedig nem árt felkészülni, mondjuk újra: egy szülészeten járunk. Folyik a vér, a magzatvíz, van méhlepény is bőséggel, meg ami szem-szájnak ingere. A sorozat alapjául szolgáló könyvet egy egykori orvos írta, hogy bemutassa, amit sokan nem tudnak: milyen áldatlan állapotok uralkodnak az állami fenntartású brit egészségügyben, pláne a szülészeteken, ahol mindenki élete elkezdődik. 

Hol? HBO

Címkék