A Frankel Leó úton autózók, villamosozók a Lukács fürdővel szemközti telken egy romos épületet és egy víztározót vehetnek szemügyre, és sokan nem is sejtik, hogy kicsivel beljebb egy egyedülálló természeti képződményt rejt a hegy gyomra. A Molnár János-barlang járatrendszerének nagy része még most is felderítésre vár, csak képzett búvárok látogathatják, de télen-nyáron 22-23 fokos vizében jelenleg csak kutatási célból merülnek.
Az utcáról jól látható kupolás, nyolcszög formájú, török kori építmény benyomását keltő épület az 1895-ben épült Népgőzfürdő, mely a 70-es évek óta használaton kívül van. Mellette fekszik a mesterséges Malom-tó, mely nevét a középkorban a környéken működött lőpormalmok után kapta. Ezeket a gyógyforrásokban gazdag budai hegyekből érkező, meleg vizű források táplálták, az egyik ilyen duzzasztja a Malom-tavat is naponta 2000-5000 köbméternyi vízzel, ami a Lukácson át a Dunába folyik. A 22-23 fokos víznek naponta kétszer cserélődik a vize, nemrég takarították ki 50 év után, és a rengeteg építési törmelék, szemét mellett még egy bombát is találtak benne.
A Népgőzfürdő mögött találjuk a Molnár János-barlang bejáratát, amin belépve kellemes 23 fok és 85%-os páratartalom fogad télen-nyáron. Egyszerű érdeklődő nem mehet be a barlangba, csak kutatók és engedéllyel rendelkező búvárok, de cikkünk kedvéért Hosszú Attila üzemvezető körbevezetett minket a fogadórészben, ahol palackok, búvárfelszerelések, különböző relikviák sorakoznak a folyosón. Innen vezet le egy lépcső a barlang fentről csak pár négyzetméteres tavacskának tűnő felszínéhez, ami hosszú-hosszú járatokban folytatódik és ágazik el a mélyben. A víz kristálytiszta, a mélység mégis fenyegetően sötét – bizonyára kell hozzá lélekjelenlét és felkészültség, hogy valaki alámerüljön.
Az eredeti bejárat feljebb található, a tó fölött, ezen keresztül fedezte fel Molnár János patikus 1859-ben a barlangot. A természettudományok iránt érdeklődő, elszánt gyógyszerész már ekkor sejtette, hogy a hegy gyomra egy vízzel teli barlangot rejt, de ennek feltárására még várni kellett több mint 100 évet.
Kisebb-nagyobb kutatásokat végeztek persze azokkal a technikai vívmányokkal, amiket a könnyűbúvárkodás fejlődése lehetővé tett. Az 1960-as években is folytak vizsgálódások kisebb-nagyobb sikerekkel, illetve a 70-es években került sor a most használatos táró kialakítására (az elnevezés a bányának a külszínről megnyitott vízszintes részét takarja). Az akkori kormány megbízta a Bányászati Aknamélyítő Vállalatot, hogy a föld alatt a Gellért, a Rác és a Rudas fürdőket kösse össze. „Ekkor egy hasonló tárót hoztak létre, mint ez, csak az két méterrel szélesebb, és van benne egy keskeny nyomvonalú sínpár. Ha elindulunk az Erzsébet hídtól a Gellért Szálló irányába, a hegy alatt látni a kis ablakokat, azok hozzá tartoznak” – meséli kísérőnk. Az akkori fúrásokból megmaradt pénzt arra szánták, hogy a Rózsadomb tetején épülő SZOT-szállót egy lifttel bővítsék a mélybe, hogy ha a bányászok megérdemelt pihenésüket töltik szállóvendégként, a liften keresztül le tudjanak jönni a föld alá és fürdőköntösben átsétálhassanak a Lukácsba. A 70-es években kifúrták a járatot, de a munkát nem folytatták, a nagyszabású tervekből nem lett semmi. Egészen 2008-ig nem használták semmire ezt a részt; a barlangba kintről, a másik bejárat felől lehetett bejönni.
1982 óta fokozottan védett a barlang, ekkor még csak 450 métert tártak fel belőle. A 2000-es évek elején aztán egy falat átvágva az addig ismert járatoknak a többszöröse tárult fel a búvárok előtt. A kutatásoknak köszönhetően azóta kiderült, hogy a barlang ismert járatainak a hosszúsága körülbelül 6 kilométer, a legmélyebb részük 90-100 méter, és nagy részük 30 méternél mélyebben van. Egyelőre megsaccolni se lehet, mekkora rész vár még felfedezésre, jelenleg a megismert járatok minél alaposabb felderítése a cél. A víz áramlásáról végzett mérések alapján gyanítható, hogy van egy másik kifolyás is a Duna irányába. Különböző fosszíliákat, kagylókat, cápafogat és egy sajátos élővilágot is rejtenek a sötét, meleg karsztvízzel teli üregek – ez a víz tölti meg egyébként a Lukács fürdő medencéit is.
A biológiai, hidrológiai, geológiai kutatások mellett a merülési céllal érkező látogatók száma is jelentős: Japánból, Ausztráliából, a világ minden részéről, de leginkább Európából érkeznek képzett barlangi búvárok merülni. Fontos, hogy ehhez speciális barlangibúvár-képzettség kell, és mivel a barlang természetvédelmi terület, naponta 30 merülésnél több nincs engedélyezve. Jelenleg a barlang előttük is zárva van, a Covid miatti kényszerszünetet a kutatók arra szánják, hogy új járatokat fedeznek fel.
„A Molnár János-barlangnál vannak ugyan nagyobbak, de ilyen kialakítású sehol nincs a világon” – mutat rá kísérőnk. Nemrég rendezték a barlang környezetét, térköveztek, új lett a kapu, a bejárathoz átjárót alakítottak ki. A tó másik oldalán, jobbra a régi Malomtó bisztró épülete áll kihasználatlanul, jelenleg a mosdó található benne – csak tervek vannak, hogy mi legyen vele, a barlangászok örülnének, ha egy kiszolgálóhelyiség, búvárbázis lenne a helyén.
