Utazás Dardzsilingbe
The Darjeeling Limited – Wes Anderson, 2007
Indiába jellemzően megvilágosodni mennek az utazók,
legalábbis a legtöbb filmben éri egyfajta spirituális élmény a főhősöket, már a kultúrsokk miatt is. Hőseink, a három testvér (Jason Schwartzman,
Owen Wilson, Adrian Brody) azonban leginkább csak bénázik az út során, melyet
amiatt kell megejteni, hogy apácaként élő anyjukat megtalálják Indiában. Apjuk
halála óta nem álltak szóba egymással, de a kalandos, meseszerű vonatút – ahogy az lenni szokott – közelebb
hozza őket egymáshoz vagy legalábbis önmagukhoz. A Wes Andersonra jellemző játékosság, infantilis báj, az indiai
körítéssel különösen harmonizáló harsogó színvilág miatt különösen szívmelengető
a csetlő-botló road movie.
Lopott szépség
Stealing Beauty – Bernardo Bertolucci, 1996
A Szólíts a neveden előtt is akadt bőven film, ami miatt meghasadt a szívünk és legszívesebben rögvest Itáliába költöztünk volna. Bernardo Bertolucci filmje szinte túlcsordul a sok gyönyörűségtől és a könnyed, nyaralós, lusta életérzéstől. Egy idősödő baráti társaság együtt tölti a nyarat egy toszkán művészvillában, ide érkezik meg egykori barátjuk 19 éves, hamvas leánya (Liv Tyler), hogy kiderítse, ki lehetett közülük az igazi édesapja. Első szerelem, az élet dolgaira való naiv ráébredés, az elmúlás és a fiatalság iránti szomorú vágyakozás egyaránt megjelenik a filmben, ami Cannes-ban ugyan csak az Arany Pálma-jelölést érdemelte ki, kitűnő atmoszférateremtő ereje mellett a színészi alakítások (Jeremy Irons, Rachel Weisz) miatt is érdemes megnézni.
Vakító napfényben
A Bigger Splash – Luca Guadagnino, 2015
Akinek a Lopott szépség túl giccses, de
továbbra is mediterrán hangulatra vágyik, Luca Guadagnino rendező letisztult
rendezésében megtalálja a számítását. Az olasz rendező nagy mestere az itáliai
tájba helyezett elveszett, önmagát kereső emberről szóló történeteknek, mint
azt a Szerelmes lettem és ugye a Szólíts a neveden is bizonyítja. A
Vakító napfény egy olasz szigetre helyezi hőseinket: fiatal partnerével épp a rocksztárlét fáradalmait piheni ki a hangszálgyulladástól
szenvedő énekesnő (Tilda Swinton), amikor beállít egykori, önimádó szerelme
(Ralph Fiennes) és lánya (A szürke 50 árnyalata-széria után meglepően jó színésznek
bizonyult Dakota Johnson). A szokatlan négyesen hamarosan úrrá lesz a
féltékenység és a bizalmatlanság, és a könnyed nyaralós film egyszer csak krimiszerű
fordulatot vesz – de addig sokat fekszünk a napsütötte homokban, úszkálunk a
medencében, bóklászunk a vulkanikus kőzetektől szabdalt szigeten és faljuk az
olasz konyha remekeit.
Anyádat is
Y Tu Mamá También – Alfonso Cuarón, 2004
Fiatalság, bolondság,
nyár, Mexikó. A négyszeres Oscar-díjas, a Harry Potter-filmekbe az azkabani
fogollyal friss lendületet hozó Alfonzó Cuarón egyik korai (szintén
Oscarra jelölt) filmje két szexuálisan túlfűtött tinédzserfiúról szól, akik egy
férjéből kiábrándult fiatal nővel hirtelen felindulástól vezérelve közösen
elutaznak a tengerhez. A kiruccanás során nemcsak lenyűgöző tájakon át vezet az
útjuk, hanem a rendhagyó édes hármas a fiúk barátságát is próbára teszi.
Spontán, érzéki road movie a szabadságról, amiben a még kölyökképű Gael
García Bernal és Diego Luna társaságában autókázhatunk az ismeretlen
Mexikó, a szexualitás és a kamaszlélek bugyraiban, a végén egy váratlan
befejezéssel, ami szomorú lecke az élet múlandóságáról és végső soron
értelméről.
Törökfürdő
Steam: The Turkish Bath
–
Ferzan
Özpetek, 1997
Az ellentétek városa, a Boszporusz két oldalán
elterülő Isztambul maga is szimbóluma a kettéosztottságnak, a Keletnek
és a Nyugatnak, a török származású, Olaszországban élő Ferzan Özpetek pedig
jól ismeri a két kultúra közti létben lebegést. Első nagy nemzetközi sikert
aratott filmje is megragadja e kettősséget: a Rómában élő Francesco megörököl
egy isztambuli törökfürdőt, ezért odautazik, hogy átvegye örökségét. Az
új környezet azonban olyannyira megtetszik neki, hogy úgy dönt, itt marad.
Házassága amúgy is boldogtalan, és a török városban egyébként is nemcsak egy
teljesen új életformát és kultúrát, hanem saját vonzódásainak is egy egészen új
oldalát fedezi fel. A hamam új tulajdonosának és terveinek azonban nem mindenki
örül, és hamarosan kiderül, hogy a szabadságnak elég nagy ára van.
Elveszett jelentés
Lost in Translation – Sofia Coppola, 2003
Ugyan a film
a külföldre szakadt lét kevésbé felszabadult oldalát, az elszigeteltséget és a nyelvi nehézségeket idézi meg, azért
visszaadja az idegen kultúrák felfedezésének sajátos életérzését, amiben bizony
jó ideje nem volt részünk. Szállodamagány, karaoke, fura japánok: Scarlett
Johansson unatkozó feleségként, Bill Murray híres amerikai
színészként érkezik Tokióba, és e két, életkorban és életstílusban oly
különböző ember sorsa a szálloda bárjában kis időre összefonódik. Együtt
fedezik fel a várost, és minden különbözőségük ellenére tanulnak egymástól és
az életről pár fontos dolgot. Alakításukért mindketten BAFTA-díjat érdemeltek
ki (Murray egy Golden Globe-ot is), és Golden Globe-, illetve Oscar-díj járt a
filmért és Sofia Coppola forgatókönyvéért is.
Út a vadonba
Into the Wild – Sean Penn, 2006
A valós eseményeken
alapuló film örök dilemmákat feszeget: kiszakadhat-e az
egyén a társadalomból, hátat fordíthat-e a kínzó konvencióknak, elvárásoknak,
mekkora árat fizetünk a szabadságért? Hősünk, az eminens Christopher (Emile Hirsch) diplomája
kézhezvétele után a kompromisszummentes élet mellett dönt, minden pénzét
eladományozza, és elkezdi járni a saját útját Amerika lenyűgöző tájain. Része
lesz jó pár különös találkozásban (a mellékszereplők között felbukkan Vince Vaughn és Hal
Holbrook mellett az Alkonyat-trilógia előtt járó, ifjú Kristen Stewart is), és sajátos
körülmények között még választ is kap a kérdésre, vajon megérte-e a teljes
hátraarc és a szociális konvenciók tagadása mellett dönteni. Mély mondanivaló, jó
filmzenék és megindító tanulságok – Christopher McCandless valóban egy
buszban élt Alaszkában, ami valóságos zarándokhely lett a film premierje óta.
A part
The Beach – Danny Boyle, 2000
Ha már zarándokhely,
akkor nem feledkezhetünk meg A part című filmről sem, aminek hatására a forgatás
helyszínét, Koh Phi Phi Leh szigetén lévő Maya Bayt elözönlötték a turisták, és
szinte teljesen tönkre is tették. Danny Boyle még egy régi vágású
Thaiföldet ábrázol filmjében, mely a 2000-es premier óta sokat változott a
tömegturizmus hatására, többek között a magyarok között is népszerű úti cél lett. Az Instagram-korszak előtt járunk, amikor még szinte
érintetlen helyeket is tartogatott Délkelet-Ázsia – Leonardo DiCaprio, Virginie Ledoyen, Guillaume Canet hátizsákos felfedezőket alakítanak, akik
ezeket a szűz helyeket keresik. Fel is fedezik a paradicsomot és annak titkos
közösségét, ahol sok rokonlélekre bukkannak. Legalábbis azt hiszik: a
kommunában korántsem olyan egyszerű az élet, mint az elsőre látszik.
A nagy szépség
La grande bellezza – Paolo Sorrentino, 2013
Fellini
8 és féljéhez is hasonlították premierje idején a római felső tízezer, értelmiség
és művészvilág kiégettségét líraian ábrázoló filmet, ami festői szépségű tisztelgés
az Örök Város előtt. Az operatőri munka és az elképesztő képek láttán szinte
sír az ember a gyönyörűségtől, hisz bár A nagy szépség nem klasszikus városfilm,
az olasz bella figura életérzés menthetetlen úrrá lesz a nézőn. A 65 éves főhős
egy egykönyves, ötleteiből kifogyott regényíró, aki céltalanul bolyong az őt
körülvevő tengernyi szépség között. Barátaival, társaságával egyetemben ő is
egy kiürült lélek, és ez a lelki sivárság beszédes kontrasztot képez a világ
legszebb és leggazdagabb történelmű városával. Golden Globe-, BAFTA-díj,
Európai Filmdíj és Oscar is járt az alkotásért.
Berlin Calling
Hannes Stöhr, 2008
Bár egy drogfüggő DJ józanodása a témája, Hannes
Stöhr filmje azt a Berlint idézi meg, amit a német főváros sok európai fiatalnak
jelent: virágzó partikultúrát, maratoni, nappalba átnyúló technóbulikat és
önfeledtséget. Akinek hiányzik Berlin éjszakai élete és az
ereszdelahajamat életérzés, szereti az elektronikus zenét, annak különösen
ajánljuk – nem mellesleg a függőségről is egész hiteles képet nyújt a film. A
főszerepet Paul Kalkbrenner nemzetközi hírű DJ játssza, aki egyben a híressé vált zenéket is
szerezte.
Spring Breakers
Harmony Korine, 2012
Ha
már féktelenség, tömegben lötyögés, egymás nyakába borgőzösen lihegés, akkor Spring Breakers. Magyarul Csajok
szabadonra fordították a címét, és bizony könnyen asszociálhatunk erről és a történetről
az Amerikai pite-féle idiotizmusra, de ne ítéljünk elsőre.
A tavaszi szünet
odakint nagy hagyományoknak örvend a főiskolákon, rendszerint hatalmas
bulizással töltik egy másik városban a fiatalok; négy főhősünk is elutazik,
hogy kikapcsoljon, a bikinis testeken csorog is rendesen az ital a tikkasztó napfényben, azonban
a partizgatás bűnügybe torkollik, és a lányok hamar eljutnak arra a pontra, ahonnan
már nincs visszaút. A Spring Breakers látszólag felületes bulifilm, valójában
eggyel mélyebb mondanivalót tartalmazó, kritikusok által is méltatott dráma,
amit a gengszterré maszkírozott, önmagából kivetkőzött James Franco
miatt is érdemes megnézni, amellett persze, hogy lélekben kicsit mi is
belecsobbanhatunk egy alkohollal teletöltött medencébe. Harmony Korine rendezőnő egyébként korábban
olyan filmeket jegyzett forgatókönyvíróként, mint a Kölykök vagy a Ken Park.
Mielőtt felkel a Nap
Before Sunrise – Richard Linklater, 1995
A mai korhangulat különösen nem kedvez a sorsszerű egymásra
találásoknak, ismerkedéseknek és szerelmi kalandoknak. Pedig ezek romantikáját
a lehető legjobban adja vissza az egy éjszaka alatt játszódó Mielőtt felkel a Nap, elmesélve két fiatal történetét, akik a Budapestről Bécsbe tartó vonaton
ismerkednek meg. (Bizony már attól is boldogok lennék, ha legalább Bécsig
elmehetnénk.) Együtt töltik a napot, az éjjelt, felfedezik a várost,
összegabalyodnak, és ahogy azt a bohó fiatalság idealizmusa követeli, megígérik
egymásnak, hogy egy év múlva ugyanitt találkoznak. A nyitott befejezésnek (is)
hála, két folytatása is lett a filmnek, a második része Párizsban játszódik, a harmadikat (Mielőtt éjfélt üt az óra) pedig azoknak ajánljuk, akik Görögországba
utaznának el szívesen fejben.
Párizs, szeretlek!
Paris, je t'aime, 2006
Klasszikus városfilm, ami okosan,
érzékenyen és művészi módon mesél a fények és a szerelem városáról, úgy, hogy a
főszerepben mégis az emberi kapcsolatok állnak, no meg a szerelem, ami mindent
megbonyolít. Párizsnak 20 kerülete van, a kollázsfilm ebből 18-ba kalauzol el
18 rövidfilmen keresztül, és felbukkan benne a Szajnától kezdve a metrón át az
Eiffel-tornyon át a Bastille-ig majdnem minden, ami Párizsra jellemző, és az
is, amiről nem hittük volna, hogy hozzátartozik. 35 milliméterre forgatták, a
22 rendező közt ott vannak a Coen fivérek, Gus Van Sant, Tom Tykwer, Wes
Craven, a szereplők között felbukkan Steve Buscemi, Juliette Binoche, Natalie
Portman, Willem Dafoe, Maggie Gyllenhaal, Elijah Wood, Nick Nolte és még sokan mások. Igazi sztárparádé, köztük sok hollywoodi ikon rendhagyó és vicces
szerepben, már csak ezért is érdemes megnézni.
Füst / Egy füst alatt
Smoke / Blue in the Face – Wayne Wang, 1995
A nagy sikerű Füst
és a még ugyanabban az évben elkészült folytatása a hétköznapi New Yorkról, azon belül
is Brooklynról szól. Főszereplője egy trafikos (Harvey Keitel), aki minden
egyes nap ugyanarról a sarokról készít egy fotót, a képeket albumokban őrzi.
Üzletében a látszólag apró, mégis létfontosságú dolgok és maga az Élet zajlik –
a Füst olyan arcát mutatja a városnak, ami más filmekben nincs benne, vagy nem
ennyire „hétköznapi”
módon. Igazi hangulatfilm, Brooklyn filmje, amiért Wayne Wang rendező a Berlini
Nemzetközi Filmfesztiválon megkapta a zsűri különdíját. Míg a Füstnek van rendes sztorija, eleje, közepe, vége,
míg az Egy füst alatt sok-sok improvizációra épül, nincs igazán története, se főszereplője,
több szereplő konkrétan önmagát játssza benne, olyanok is, mint Jim Jarmusch, aki konkrétan ott is lakott a környéken.
Lisszaboni történet
Lisbon Story – Wim Wenders, 1994
Wim Wendersnek nem ez az első Lisszabonhoz köthető
filmje, az 1982-es A dolgok állása egy ottani megfeneklett forgatás
történetét tárja elénk. A Lisszaboni történet is egy „film a filmről”, hőse egy
hangmérnök, aki kollégája kétségbeesett hívására érkezik a portugál fővárosba.
A kollégának azonban hűlt helyét találja, és kezdetét veszi a nyomozás és a
lépcsősorról lépcsősorra bolyongás, miközben rögzíti a város hangjait. Rengeteg
ember emiatt a film miatt szeretett bele Lisszabonba vagy lett rá kíváncsi és utazott el oda. Igazi városfilm minimalista történetmeséléssel, de a film hangulata – ami
a város hangulata is egyben – tökéletes, pláne a Madredeus zenekar tradicionális portugál zenéjével.
Eső előtt
Pred dozhdot – Milčo Mančevski, 1994
A Balkánról sokaknak
Kusturica és a fiktív cigányromantikát megrajzoló Macska-jaj jut eszébe, ezért ezt a filmet, bevalljuk, némi edukációs céllal is tettük bele ebbe a válogatásba. Különleges
művészfilmről van szó, amit érdemes megnézni; Milčo Mančevski a Velencei
Nemzetközi Filmfesztiválon FIPRESCI-díjat és Arany Oroszlánt is nyert, a legjobb külföldi film kategóriában Oscarra is jelölték. Kilóg a sorból, mert nem a legvidámabb film: a macedón etnikai konfliktusok idején játszódik, a történetvezetés, a
macedón táj azonban megbabonáz és nem ereszt, a film atmoszférateremtő ereje
napokig ül az ember vállán. Három különböző idősíkon ismerjük meg a Londonban
élő macedón fotós, otthon maradt családja és régi szerelme, valamint a némaságot
fogadott szerzetesek történetét, amelyek a film végén zárják be a kört, amikor
is elered az eső.
Észak
Nord – Rune Denstad Langlo, 2009
Áprilisban
nem feltétlenül hóval fedett tájakra áhítozunk, ugyanakkor jól tud esni hűvösebb skandináv
tájakra is kalandozni az ismertebb európai nagyvárosok és tájak után. Az Észak
ráadásul a legjobb norvég filmek között van, és mint egy road movie, az önfelfedezésről, a múlttal való
megbékélésről is szól humorral, érzékenységgel. Az egykori síbajnok ideg-összeroppanása
után alkoholista lesz, egy sífelvonót üzemeltet, mikor egy nap arról kap hírt,
hogy van egy gyereke északon. Motoros szánjával habozás nélkül útra kel a hófödte
tájakon és jégmezőkön át – semmi nem térítheti el céljától, ha bedöglik a
motor, folytatja az utat síléceken.
Lavina
Turist – Ruben Östlund, 2014
Ezen a télen a többség nagy valószínűséggel nem jutott el síelni
külföldre, ellenben bizonyára sokaknak kijutott a férfi-női szerepeken, párkapcsolati
dinamikákon és munkamegosztáson való elmélkedésből. A Lavina a francia Alpok
egyik síparadicsomába utaztatja el a nézőt, és ott egy banális hiba miatt
megbillenő házasság gyorsan eszkalálódó romjaira enged rápillantani. A film hatalmas
kritikuskedvenc lett, jelölték Golden Globe-, BAFTA-díjra és Európai Filmdíjra
is. Ruben Östlund rendező rá pár évre megrendezte A négyzetet, ami a Testről és lélekrőllel együtt indult az
Oscarért 2018-ban, de A Fantastic Woman elhappolta előlük a díjat.
Júliusban
Im Juli – Fatih Akın, 2000
Még mielőtt a Fallal szembennel megrázta volna a nemzetközi
díjesőfát, a török származású német rendező, Fatih Akın többek között ezzel a
romantikus vígjátékkal szerzett ismertséget. Benne a német mozi csillagával, Moritz
Bleibtreu-jal, aki egy félénk matektanárt játszik, és élete addigi legőrültebb
tettét követi el, amikor plátói szerelme nyomába ered Törökországba. Maga sem sejti, hogy ennél csak hatalmasabb őrültségeket fog elkövetni, és ennek oka, hogy útközben
pont azt a stoppos lányt veszi fel a szomszédból, aki titokban szerelmes belé.
Az út Hamburgból indul, Ausztrián, Budapesten és Románián át is vezet, majd Isztambulban
fejeződik be. Ahogy az lenni szokott, az új kultúrák és élmények hatására az
utazás végére kiviláglik, mi és ki az igazán fontos az életben.
Kerülőutak
Sideways – Alexander Payne, 2004
A Kerülőutak két férfihőse nem utazik el olyan messzire, csupán
átautókáznak a kaliforniai Santa Barbara borvidék központjába, a Santa
Ynez-völgybe, hogy kulturáltan megünnepeljék egyikük legénybúcsúját. A vőlegény (Thomas Haden Church) vérmérsékletének köszönhetően a kifinomult kóstolások helyett igazi hóbortos hétvégévé
válik a közös program, ami leginkább az elvált, megfeneklett, regényíróként is
sikertelen főszereplő (Paul Giamatti) életét fogja gyökeresen megváltoztatni. Golden Globe-, BAFTA-
és Oscar-díjak is méltatták a filmet és forgatókönyvét, és kevés olyan vígjátékot tudunk
mondani így hirtelen, ami hosszú időre úgy rendbe teszi az ember lelkét, mint a
Kerülőutak. Külön ajánljuk, hogy a megnézés estéjére legyen otthon kellően behűtve
vagy szellőztetve egy üveg minőségi bor.
