Az agyagozásról elsőre az általános iskolai technikaóra vagy a Cserepesházba való „kirándulásunk” jut eszünkbe, ahonnan kis gyertyatartóval és agyagedényekkel tértünk haza, és ahol mindenféle kancsó meg virágmintás tál sorakozott a polcokon. Nem mondjuk, hogy alsó tagozatosként mi voltunk a kerámiázás legnagyobb rajongói, de felnőttként sokat változott a hozzáállásunk. Szerencsére egyre több olyan hely és közösségi tér nyílik Budapesten, ahol próbára tehetjük a kreativitásunkat, kedvünkre alkothatunk, és megismerhetjük a különféle anyagokat – ilyen a József Attila utcában található DONNA. - ceramics studio is.
Zsiga Renáta lassan tíz éve foglalkozik kerámiákkal,
Szegeden, majd a MOME-n tanult, ezután jó pár évet eltöltött a budapesti épületkerámiák restaurálásával, később már a gyártásukkal is foglalkozott. Műhelyét 2021-ben hozta létre, ahol nemcsak dolgozik, de különféle workshopokat is tart, az őt körülvevő polcokon pedig kerámiakanalakat, -tálcákat, -bögréket és mindenre is használható edénykéket találunk, ugyanis a műhely boltként is funkcionál. Ha már nagyon nem bírjuk visszafogni kézműveskedni vágyó énünket, akkor a DONNA-ban kipróbálhatjuk a kanál-, a tálca-, a reggelizőszett- vagy a tányérkészítő workshopok valamelyikét.
Teljesen véletlenül bukkantunk rá Renáta műhelyére, amit a Hild tér felújítása miatt most egészen kalandosan lehet megközelíteni, de annyira feltölt és kikapcsol a pár óra agyagozás, hogy utána egy cseppet sem fogjuk bánni, hogy kordonokat és feltört aszfaltot kell kerülgetni. Épphogy csak betoppantunk a stúdióba, és persze megnéztük a különféle kerámiákat meg az újrafelhasználható agyagmaradványokat, de már alig vártuk, hogy végre mi magunk készítsünk valamit.
Miközben belevetettük magunkat a tálcakészítés rejtelmeibe, olyan alapinfókat is megtanultunk, hogy mi a különbség az alacsony- és a magastűzű égetés között, hogy mennyire jól lehet mixelni a különféle anyagokat, és hányszor is kell égetni a kerámiánkat, mielőtt az használható lesz. Az alacsony- és a magastűzű égetés között tömörség- és minőségbeli különbség van, a mindenki által jól ismert korondi kerámiák például alacsonytűzű égetéssel készülnek, nem lesznek annyira tömörek, így ahol nincs máz, ott beszivárog az anyagba a víz. A magastűzön, tehát nagyjából 1200 fokon égetett kerámiák viszont annyira tömörek, hogy nincs szükség a mázazásra, és egészen nyugodtan betehetjük őket a mikróba vagy a mosogatógépbe.
Anyagfüggő, hogy éppen hány fokon égetjük ki, de ilyen magas hőmérsékleten már az 5-10 fok különbség is rengeteget számít. A különböző anyagok keverésénél pedig még arra is figyelni kell, hogy ne kerüljön levegő a masszába, mert különben szétrobban a kemencében, beterítve mindent az apró szemcsékkel. Minden kerámiát kétszer kell kiégetni, az első egy zsenge égetés, ez 900 fokon történik, utána kerül rá a máz, ami enélkül képes lenne feloldani az anyagot, ezután pedig már rendesen, a gyártó által előírt hőfokon történik az égetés.
Gyerekként nem kapott el minket az agyagozási láz, ebben az is szerepet játszott, hogy nem találtuk valami változatosnak az iszapszínű anyagot, ami kiégetés után cserépszínűre változott. A monoton szürkén túl azonban több szín is van a palettán, amit a gyárakban különféle oxidokkal érnek el, így az okker a vas-oxid, míg a fekete a mangán-oxid belekeverésével nyeri el a színét, de van még kék, fehér, barna és vörös szín is. Sőt, a DONNA-ban még homokot is lehet hozzákeverni, meg mázazás előtt az agyaggal ráfesteni, ami
egészen új távlatokat nyitott számunkra.
Amiért viszont rögtön felfigyeltünk a műhelyre, az a fenntarthatóság, ugyanis Renáta a workshopok és az egyéb munkák során keletkező maradékot újrahasznosítja. Nem is gondolnánk, milyen hatalmas a kerámiagyártás ökolábnyoma, az égetéshez rengeteg energia kell, és hogy ne legyen még több felesleges hulladékunk, itt a maradékot újra össze lehet gyúrni, amivel a márványhoz hasonló mintát érünk el – ilyen kerámiák pedig nem jönnek szembe minden kirakatban.
