Ha a következő 7 napot épp nem a Balatonnál vagy a tengerparton töltitek, akkor sem kell aggódnotok, mert jobbnál jobb programokat válogattunk össze nektek! A Winelovers River Night eseménye nemcsak borászokat és a bor szerelmeseit várja, hanem minden érdeklődőt, ugyanis a Margitsziget és a MÜPA közötti szakaszon megcsodálhatjátok esti kivilágításban a fővárost, miközben 10-12 pincészet válogatását kóstolhatjátok végig. A Parkban a Péterfy Bori & Love Band fennállásának 15. évfordulóját ünnepli, ahol idén nyáron egyetlen alkalommal táncoltat meg titeket, így kár lenne kihagyni. Rendhagyó kiállításon is részt vehettek, ugyanis a 2017 óta zárva tartó, idén 150 éves Iparművészeti Múzeum (ugyan csak néhány hétre, de) öt év után ismét megnyitja kapuit, ahol a még roncsállapotú Esterházy-műkincsek válogatása látható. Pénteken például meditatív sportot is űzhettek a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertjében Miklósy Alex táncművész és jógaoktatóval. Ha pedig mindez nem lenne elég, a melodic techno legfelkapottabb ukrán sztárja, KOROLOVA is most hétvégén érkezik hozzánk, valamint korunk nemzetközi blueséletének egyik legkiemelkedőbb alakja, Big Daddy Wilson is.

Július 28., csütörtök

Sauska pezsgővacsora

Július 28-án a Sauska pezsgők mutatkoznak be a SOLID Budapestben, egy erre az alkalomra összeállított pezsgősor és ételválogatás mellett. A dézsás szalonnás kenyérből, savanyított akácból, pisztrángból és marhafasírtból álló különleges menüsort négy tétel Sauska pezsgő kíséri: Extra Brut Magnum, Rosé Extra Brut Magnum, Sauska Rosé Brut és Furmint Brut Vintage 2016.  

További infók

Winelovers River Night 2022

Idén július 28-án szállhatunk fel a Budapest Hajó fedélzetére, borászok és borkedvelők társaságában. A Winelovers River Night eseményén a Margitsziget és a MÜPA közötti szakaszon esti kivilágításban csodálhatjuk meg a fővárost, miközben 10-12 pincészet válogatását kortyoljuk. Ha VIP-jegyet váltunk, többek között egy háromfogásos vacsorával készülnek a szervezők számunkra.

További infók 

BudaPesme Balkáni Estek: Szerbia

július 28-i esten a szerb kultúrát idézhetjük meg a Három Szerbben, a Balkánon bevett kafana, vagyis a kávéházi zenélés cigarettafüstös, hol melankolikus, hol mámoros világával együtt. Az est első részében a szerb dalokat előadó Varga Veronika énekest és Réti Benedek tangóharmonikást, azaz a BudaPesme nevű duót Grga Olah szerb költő fogja verseivel kísérni.

További infók 

Péterfy Bori & Love Band – 15. szülinap, vendég: Abigél

Péterfy Bori a magyar kulturális közeg egyik megkerülhetetlen, karizmatikus egyénisége. A színésznőként is aktív énekesnő koncertjei igazi rock & roll performanszok, ahol a féktelen energia, a kissé excentrikus előadásmód keveredik a mély, mégis könnyen énekelhető, mindannyiunk számára ismert slágerekkel. A Péterfy Bori & Love Band ráadásul fennállásának 15. évfordulóját ünnepli egy koncerttel, és július 28-án idén egyetlen alkalommal táncoltatják meg a Park közönségét. A vendégelőadó 19 órától Abigél lesz.  

További infók 

Július 29., péntek

Exkluzív bejárás az Iparművészeti Múzeumban: Esterházy-kincstár

A 2017 óta zárva tartó, idén 150 éves Iparművészeti Múzeum csak néhány hétre ugyan, de öt év után ismét megnyitja kapuit. A felújítására váró épületben most olyan műtárgyakat láthatunk, amelyek szintén az újjászületésükre várnak. Ez a kissé rendhagyó bemutató a 735. kiállítás az 1872-ben alapított múzeum regisztrált tárlatainak sorában. Az itt látható, még roncsállapotú Esterházy-műkincsek válogatása a háborúk értelmetlen pusztításáról tanúskodik.
 
A kiállítás az Esterházy-kincstár súlyosan megsérült, részben megsemmisült vagy apró darabokra tört, a magyar főúri luxust reprezentáló dísztárgyaiból mutat be válogatást. Ezek a roncsok a háború értelmetlen pusztításának nyomait magukon viselve mementóként várják, hogy a szakszerű és átgondolt restaurátori, illetve rekonstrukciós beavatkozás révén régi szépségükben újjászületve, egykori egységükben újra bemutathatóvá válhassanak.  

További infók 

Napindító jóga a Hopp Múzeum kertjében

Július 29-én jógával indíthatjuk a napot, nem is akármilyen környezetben: a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum kertjében Miklósy Alex táncművész és jógaoktató tartja az órát, aki a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán vaisnava jógamester szakon végezte tanulmányait.  

További infók 

Historical Tales with Jan Blomqvist (DE)

Jan Blomqvist napjaink elektronikus zenéjének egyik leginnovatívabb alakja. Hazánkban is rendszeresen hatalmas érdeklődés kíséri a fellépéseit, ennek szellemében tér most vissza egy különleges helyszínre, a budai vár Oroszlános udvarát fogják átjárni izgalmas ütemei egy hatalmas open air buli keretében. A minimáltechnó-, a deep house és a melankolikuspop-dallamok tökéletes kombinációjára bulizhatunk július 29-én, de a nagy érdeklődés miatt érdemes mielőbb lecsapni a jegyekre.

További infók 

Július 30., szombat

Nemes Nagy Ágnes Budapestje, vendég: Pálmai Anna

Milyen volt Nemes Nagy Ágnes városképe? Hol szeretett sétálni, hol élt, hol volt otthon, merre ült le, kivel hol találkozott? Melyek voltak budai otthonai, és melyik kávézóban és presszóban találkozott barátaival, hol írt, dolgozott?

Nemes Nagy Ágnes 100 centenáriumi sorozat keretében július 30-án is ezekre a kérdésekre keressük a választ a sorozat szerkesztőjével, Juhász Anna irodalmárral és Pálmai Anna színművésszel. Bejárhatjuk a 20. század egyik legjelentősebb költője, Nemes Nagy Ágnes életének fontos helyszíneit Budapesten: megismerve alkotói és családi történeteket, háborút, barátságokat, megidézve verseket, naplórészleteket és leveleket.

További infók 

Térfoglaló

Jókai tér megújulását ünnepelhetjük július utolsó szombatján egy egész napos, változatos irodalmi programmal. A 10 órától kezdődő koncerten kortárs magyar költők megzenésített verseit és népzenei feldolgozásokat hallhatunk, majd a legendás Bors néni alakja idéződik meg, de készülhetünk mesés eseményekre, versfabrikáló játékokra, Varró Dániel és az Eszter-lánc interaktív műsorára.

Az esemény nem csak a kicsiknek szól, részt vehetünk egy kerekasztal-beszélgetésen Nyáry Krisztián író vezetésével az irodalom tereiről, este pedig a Platon Karataev koncertezik. Az est háziasszonya Szabados Ágnes újságíró, híradós műsorvezető, a Nincs időm olvasni kihívás alapítója lesz.
 
További infók 

KOROLOVA (UA), OXIA (FR)

melodic techno legfelkapottabb ukrán sztárjának, KOROLOVA-nak a videóit milliók nézik a YouTube-on, turnézik szerte a világon, forgatja a live streameket, és közben egyre inkább tündököl producerként is: Jan Blomqvisttal is készített közösen zenét, legújabb számai pedig Franky Wah kiadójánál jelentek meg, Me and You és Gravity néven. 

OXIA Domino című partihimnuszával robbant be a köztudatba. Az underground zene francia képviselője olyan kiadóknál jelent meg, mint a Kompakt, Knee Deep In Sound, Hot Creations, All Day I Dream, Bedrock, és újabban Joseph Capriatinak, Yannick Baudinónak készített remixeivel tűnt ki. Július utolsó hétvégéjén ők szolgáltatják a talpalávalót egy kora délutántól hajnalba nyúló buli során.  

További infók 

Big Daddy Wilson (US)

Korunk nemzetközi blueséletének egyik legkiemelkedőbb alakja, Big Daddy Wilson nagyon különleges életutat tudhat magáénak. Az aprócska, elszigetelt és nagyon szegény észak-karolinai Edentonból származó Wilson Németországban töltött katonaévei alatt ismerkedett meg a bluessal: a visszahúzódó, szegény déli fiú első dalai és versei hazájától sok ezer kilométerre, egy német lány szívéért születtek. A blues feloldotta a gátlásait, és nem sokkal később meleg, lélekkel teli élethangja már Németország-szerte a jamestek meghatározó alakjává tette. Azóta több mint egy tucat stúdióalbuma jelent meg, olyan nagy sikerű dalokkal, mint a Walk A Mile In My Shoes, a Cross Creek Road vagy a Thumb a Ride.

További infók 

Veteránok az Északiban

Mercedesek, BMW-k, régi Škodák, Volvók, Trabantok és Wartburgok – különleges veterán járművekkel várnak július 30-án a Közlekedési Múzeumba a szervezők. A nap folyamán interaktív tárlatvezetéseken is részt vehetünk, és meghallgathatjuk az Óbudai Egyetem veterán-gépjármű restaurátor szakának előadását. A gyerekek a helyszínen egy retró tűzoltóautóval vívhatnak vízipisztolyos csatát, de lesz rajzverseny is.  

További infók 

Július 31., vasárnap

Pöttömkert

Van egy nap, amikor gyerekzsivaj lengi be a Parkot – ilyenkor születik meg a Pöttömkert névre hallgató mesebirodalom, ami izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal várja a kicsiket. Természetesen nem lehet Pöttömkert igazi gyerekkoncert nélkül, 11 órától a Kiskalász zenekarral motorozhatunk el a dallamok szárnyán, és vár mindenkit többek közt a Piatnik társasjáték tér, de megnézhetjük a Batyu Színház előadásában Bodza titkos meséit, zenélhetünk a Hangolóra, interaktív hangszerkiállításon vehetünk részt, csodavilágban barangolhatunk a Játékos tudománnyal, a legkisebbek játszhatnak a Tipegő játszótéren, és lesz Kerekítő foglalkozás, valamint bűvészprodukció is.  

További infók 

Reggae on the River: G Ras & The Planeteerz, Leslie 2 Long

Roots reggae, dub, rub-dub, dancehall, funk és afro hullámokra számíthatunk a PONTOON-on. Július utolsó napján a szeretet és a tudatosság zászlóvivője, az énekes, aktivista-forradalmár G Ras és zenekara koncertezik. Az erős üzenet, pozitív vibe és tánc minden mennyiségben most sem maradhat el, a koncert után pedig a szintén ex-Riddim Colony-s fenegyerek, Leslie 2 Long csap afro-karibi bulit rasta reggae-től az afrobeatsig.  

További infók 

Augusztus 1., hétfő

Zugliget gyermektábor

Augusztus első hetében a Zugligeti Általános Iskolában szervezett táborban vehetnek részt azok a 6-12 éves gyerekek, akik érdeklődnek a természet iránt. A táborhely különlegessége, hogy az iskola a János-hegy és a Tündér-hegy lábánál, csodálatos erdei környezetben helyezkedik el. A hegyek és az iskolát körülölelő erdő a nyári melegben is különleges erdei klímát és friss levegőt biztosítanak. A természet felfedezése mellett kézművesprogramokkal, interaktív előadásokkal is készülnek a szervezők.  

További infók 

Olvasótábor a 6színben

Augusztus első hetében szervezi meg a Móra Kiadó és a 6szín az olvasótáboruk 2. turnusát, 1014 év közötti gyerekeknek. Az öt nap alatt közös olvasmányélményekhez kapcsolódva tesznek kísérletet a fiatalok irodalomismeretek szerzésére, az önismeret és az empátia fejlesztésére, saját maguk és egymás megismerésére, mindezt interaktívan, játékokkal. A hét folyamán a gyerekek a városba szervezett kirándulásokon is részt vesznek, találkoznak meglepetésvendégekkel, írókkal, színészekkel. A táborvezetők Huzella Juli és Grisnik Petra lesznek.  

További infók 

Augusztus 2., kedd

Az Éden átrendezése: vetítés és beszélgetés

Dokreál filmklubban augusztus 2-án, kedden az Éden átrendezése című georgiai (grúz) dokumentumfilmet vetítik, amelyet többek között a Berlinalén is bemutattak. A többszörösen díjazott Salomé Jashi ismét a georgiai társadalom egy különleges szeletét mutatja be a filmjében, de a globális tőkéről és a környezetvédelemről is megvilágító erővel beszél. A film után Úr Eszterrel, a Szolidáris Gazdasági Központ munkatársával és Sarkadi Zsolttal, a Telex újságírójával beszélgethetünk.  

További infók 

Mintázatok

Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria Mintázatok című kiállítása a kortárs magyar képzőművészetben megjelenő hímzéssel foglalkozik, 14 olyan alkotó munkásságába engedve betekintést, akik a nagy hagyományú technikát saját gondolataik, mai üzenetek kifejezésére használják. A kiállításon olyan alkotások szerepelnek, melyekben a hímzés, valamely aspektusa révén, hozzáadott tartalommal bír – ahol a technika leginkább ürügy, alkalom ennek a tartalomnak a kifejezésére, és a tartalom gyakran ironikushumoros vagy éppen személyes, akár kritikus. A kiállítás szeptember 3-ig látogatható.  

További infók 

Augusztus 3., szerda

B32  Parkmozi 2022

Augusztus minden szerdáján irány a Gárdonyi tér! Újbuda szívében egy igazán különleges hangulatú programmal vár a B32 Parkmozi, ahol az utca közepéről élvezhetjük a filmeket, melyek központi témája idén az igaz történetek lesznek. Augusztus 3. és 24. között négy alkalommal, szerdánként nézhetünk filmeket a Parkmoziban, ahol infrás fülhallgatókon keresztül szólalnak meg a mozik, és természetesen a popcorn sem maradhat el.

  • augusztus 3. | A VISZKIS: Budapesti száguldás az Ambrus Attila életén alapuló akcióthriller antihősével. Az egykori jégkorongozó hat éven át mintegy 30 pénzintézetet, postahivatalt és utazási irodát rabolt ki, és ezzel kivívta a magyar közvélemény rajongását. Rendező: Antal Nimród (x)

Felefánt  Akvárium Petőfi200 Terasz

Az Elefánt zenekar eredetileg duó formáció volt, Szendrői Csaba és Tóth András alapította, és a Kodály-módszer kapcsán állt össze a mai formájában ismert zenekar. Már jó pár Elefánt zenekari év a hátuk mögött volt, amikor felmerült, hogy ketten is zenélhetnének újra. A Felefánt leginkább kedvelt Elefánt-dalokat játszik, minimális hangszereléssel, gitár-ének, esetleg dobgép köntösben tálalva, a pillanat szülte hangulattöredékekkel megspékelve. Ezek mellett időnként előkerül egy-egy kiadatlan dal, egy-két feldolgozás és Csabi köteteiben szereplő művek is. Augusztus 3-án az Akvárium Klub színpadán hallhatjuk improvizatív, spontán produkciójukat.  

További infók 

Címkék