Nyáridőben nincs is annál jobb programötlet, mint bringára pattanva kitekerni a Szentendrei-szigetre, ami a maga buja, természetes és időtlen hangulatával még egy Starbucks-függő belvárosi menedzsert is elvarázsol és arra ösztönöz, hogy feladva ruházkodási elveit, rövidnadrágot húzzon és a Duna partján a homokba vagy a fűbe heveredjen. A Szentendrei-sziget egy kis csoda, melynek vonzerejét csak növelik az olyan helyek, mint a Nemdebárka, ami majdnem a parton van, egy hatalmas árnyas kert tornácos házzal, valóságtól elrugaszkodott hangulattal, békével, barátsággal, szerelemmel. Bemész, leülsz – és aztán nagyon nehéz ismét felállni és visszatérni a valóságba.
Ha a pesti oldalon a belvárosból indulunk, nincs különösebben nehéz dolgunk: a bringaút a Duna-partot követi szinte végig. Parlament, Margit híd, Moszkva sétány, Árpád híd, Duna Aréna a menetirány, aztán elgurulunk a Marina Part lakópark és a Duna Plaza mellett egészen Újpest-Városkapuig. Ott válik ketté a bringaút: vagy elkanyarodunk és megyünk befelé Újpestre, vagy gurulunk tovább egyenesen, a Váci út mentén. Utóbbi a jó választás, ha a Szentendrei-sziget a cél. Egy szakaszon a bringaút elhagyja a Váci utat, hogy kicsit kanyarogjon Újpesten, mehetünk erre is. Ám maradhatunk a Váci út mellett – a bringaút is visszatalál ide –, eltévedni nem fogunk.
Dunakeszire egy ligetes részen át kerékpározunk be, majd kellemes kertvárosi szakasz következik, utána pedig a kompkikötő. Addig pedig szinte nyílegyenesen jöttünk, a végcélt pedig eltéveszteni sem lehetett volna. A komp 600 Ft-ba kerül, és 5-10 percbe telik, mire átér velünk a másik partra. A parton folytatódik az út, amit már nemcsak kerékpárosok használnak, hanem autósok is. Rögtön az elején kettéválik: az egyik bevezet Horány központjába, a másik pedig kertes házak és nagy fák között meg persze a víz mellett visz tovább a töltés tetején. Ez a mi irányunk.
A Nemdebárka nincs messze ezen az úton haladva, pár perc tekerés után, bal kézre, egy lépcső alján találjuk a méretes, elnyújtózó, fákkal teli, részben árnyas kertet, melynek a közepén áll a tornácos ház. Fent, a töltés tetején egy fatáblácska jelzi, hogy jó helyen járunk, ami ugyan jól néz ki, csak nem biztos, hogy mindenki azonnal kiszúrja. Így lehet, hogy elsőre elgurul a hely mellett az ember, bár talán a csábító vízparti-nyári-barátságos tánczenére, ami kiszűrődik onnan, csak felkapja a fejét.
A töltésről mindkét irányba lépcső vezet le. Balra, a Nemdebárkába kőlépcső, jobbra, a Dunához pedig földből döngölt. Ha az ember még a nyugalomnál (Nemdebárka) is nagyobb nyugalomra vágyik, még egy perc sem kell ahhoz, hogy a lustán hullámzó folyó mellé leüljön. Csak pár lépcső fel, pár lépés az úton keresztül, majd pár lépés lefelé. Ezen a ponton jegyezzük meg azt is, hogy a szabadstrand sincs messze innen.
A Nemdebárka leginkább olyan, mintha egy barátod kertjébe térnél be. Otthonos, családias, barátságos, és bár nagy – tök sok bringa is elfér –, mégis zsúfolt, de jó értelemben: bármerre nézel, mindenhol van valami, valami érdekes. Az asztalok és padok, ülő- és fekvőhelyek elrendezésére nem lehetett különösebb koncepció, csak random lerakták őket ide-oda, és ez olyan hatást kelt, mintha a földből nőttek volna ki, akárcsak a fák és a bokrok, amik között állnak. Külön kiemelést érdemel a tornác berendezése, ahova jutott szép szőnyeg, fotel, csillár és tükör is, így olyan, mint egy nagypolgári szalon, nem pedig egy tornác. Van, hogy a DJ-k is innen tolják a kert aláfestő zenéjét.
A Nemdebárka előtt a Zöld Csárda nevű hely működött itt, ami a Szentendrei-szigetre régóta járók előtt nem volt ismeretlen. Tavaly óta már a Nemdebárka üzemel a helyén, aminek a neve nem véletlenül kacsint a Széll Kálmán téri legenda, a Nemdebár nevére: előbbi utóbbinak a nyári kiadása. Aki az alaphelyen is meg szokott fordulni, annak itt is lesznek ismerős arcok és DJ-k.
A két hely rokonságát egyetlen tárgy mutatja – a névhasonlóság mellett. Ez pedig az ugró párduc a pult fölött, ami a Nemdebárnak is éke, kötelező eleme, jelképe. Persze a Nemdebárka azért más, mint a Nemdebár: leginkább olyan, mint egy regeneráló- és pihenőhely, ahol újraépítheti magát az ember a jó levegőn, a napsütésben, árnyékot adó fák alatt, kutyák, gyerekek és barátok között és a víz közelében. Kis túlzással: amit a Nemdebárban – vagy más szórakozóhelyen, éjszakai bárban – lebont, azt a Nemdebárkában visszaépíti az ember.
Persze ne legyünk képmutatók, elhajolni, bulizni és megőrülni itt is lehet, minden adott hozzá, csak valahogy az ember itt mégsem azt akarja tenni, és hát ráérősen, lustán is lehet mocorogni. Pláne hogy az árak sem viselik meg túlságosan a pénztárcánkat.
Külön szót érdemel a Nemdebárka épületének belső része. A pult fölött ugró párducot már említettük, ez a kocsmarész, és van egy helyiség, ami pedig maga az életre kelt David Lynch-szürreália – pláne hogy nem egy kastélyban vagy egy exkluzív éjszakai mulatóhelyen van ez a szoba, hanem egy Duna-parti házban, a Szentendrei-szigeten. Ebben a szobában egy vörös lepellel letakart franciaágy, egy könyvespolc, egy békebeli kályha meg egy pianínó és két kényelmes, régi fazonú szék van mindössze, meg egy kis szőnyeg. Egyszerre bizarr és idilli.
Egy nyitott, kertes hely szerintünk akkor az igazi, ha időtlen a hangulata, és ha nehezen enged el haza – a Nemdebárka teljesíti ezeket a kívánalmakat. Időtlensége megkérdőjelezhetetlen: lehetnénk a hatvanas években is talán. Amikor indulni kéne, akkor pedig az ember elkezd keresgélni a kifogások között: pont kell neki egy másik kilépőfröccs, vagy elkezd simogatni egy random kutyát – mindig van több is –, mintha nem lenne annál fontosabb. Aztán mégiscsak menni kell, a lépcső tetején sóhajt és visszanéz az ember, de már akkor tudja, hogy ide még biztosan visszatér.
A Nemdebárka nyitvatartása nem a megszokott, viszont nagyon szimpatikus. Kedden zárva van, hétfőn, szerdán és csütörtökön délután 4 és éjfél között van nyitva, pénteken pedig kinyit délben, és egészen vasárnap éjfélig be sem zár. Hétvégén lehet permanens bulit tartani vagy csak kényelembe helyezni magunkat a Nemdebárkában. Na persze este, sötétben, lampionok fényében azért minden kicsit más.
Hogy ne ugyanazon az útvonalon térjünk haza, mint amerről jöttünk, a Nemdebárkából a szigetmonostori révkikötőhöz kerekezünk. Egy kishajó visz át bennünket a szárazföldre (egy menet 500 Ft), a szentendrei kikötőben, a korzón szállunk le róla. Onnan pedig végig bringaúton tekerhetünk vissza a városba, Békásmegyerre, Óbudára – ahogy erről már írtunk is.
